Téli bharack...

... (már csak azért is írom h-val, hogy az ooobaama rajongók ne itt landoljanak szerény kis zöld felületemen, mert ennek a politikához semmi köze..:) ).

Szóval ma kaptam egy bharackot, bár lehet, hogy ezzel nem kellene eldicsekedni, mert nem túl dícséretes dolog. Ugyanis ez nem az elmajszolgatnivaló fajta, hanem az, ami gyerekkorban kapva később identitászavarokat, frusztrációt és bosszúálló embereket eredményez... Felnőttkorban viszont már annyira fura dolog, hogy az ember ezen már csak mosolyogni tud, főleg, mert mosolyogva is adták... igaz, hogy nem más, mint a főnököm, és egy nagyobbat is beígért, miután befejezzük a kivonatot, amit legkésőbb szombaton kell elküldenem. És még csak nem is érzem indokoltnak a bharackosítást, mert köztudott tény, hogy amit én kínkeservesen órákon át összekomponálok és számomra teljesen érthetőnek tűnik, azt ő egyből kiradírozza, "letúlkomplikáltazza", sőt, ma még elhangzott egyszer a "zavaros badarság" kifejezés is...

Persze az már más dolog, hogy végülis a lényeg ugyanaz maradt, a mondatok nagy része tördelve ugyan, de most is ott virít, na de így mindkettőnknek meglehet az a jóleső érzése, hogy ezt az kivonatot mi írtuk, a mi agyunk szüleménye.

Már csak 2 visszajelzést kell kapjak (amit persze még minden kritériummal, az elfáradt agyacskámmal és egyéb tényezőkkel össze kell hangoljak), de ha minden jól megy, akkor holnap már repülhet is az irkálmány egy nemzetközi kongresszusra - előbírálatra. Ha el is fogadják, akkor újabb poszterkedés van kilátásban... ami azt jelenti, hogy valamikor júniusban ismét szomorú hangnemű megfáradt pötyörészésbe kezdek arról, hogy megint szűknek bizonyul ez a napi 24 óra és én miért vagyok ilyen lusti... és hogy hol volt az eszem, amikor... :)

Most viszont befejezem az első adag kávémat (ez még a reggeli, amit délben volt időm csak elkészíteni), táblázatolok még egy fél órát, aztán rájövök, hogy ami nem megy, azt nem szabad túlságosan erőltetni, mert még elpattan valami valahol... :)

És lassan hazadöcögök...

... és a legközelebbi gyümölcsöt ananászban kérem, lehetőleg enyhén cukrozott lében, kompót formájában... :)

Hahó, a tenger... :)

Néha megnézem, hogy honnan kattintanak rá a blogra kitartó olvasóim (néha meg is lepődök 1-1 településnéven), és mindig elmosolyodok, amikor Sepsiszentgyörgyöt látom felbukkanni a térképen. :) Eddig is tudtam, hogy jó hely ez a város és talpraesett emberek lakják, de hogy már sikerült tengeri napfelkeltét is beszerezni maguknak, ezt azért nem néztem ki belőlük... ;)

Igenember

Hétvégi kultúrprogramként (mert zseniális barátom definíciója szerint az a kultúrprogram, amit kultúrjegyekkel ki lehet fizetni, márpedig a mozit igen :)) ) megnéztük a fent említett filmet, ajánlom mindenki figyelmébe. Bár a főszereplő láttán először abba a tévedésbe estem, hogy csak a szokásos szórakoztató jellegű filmecske lesz, lehengerlő színészi bohóckodással, de meglepetésemre még mondanivalója is volt az egésznek, nem is akármi. :)

(Utólag is gratula a választáshoz, maszatka :) ).

Mostantól fogva, ha mindenre nem is fogok igent mondani, de legalább 1,65-ször meggondolom, mielőtt nemmel válaszolnék... ;)

Eljutottam...

.. a nyuszika állapotba: csak reszelem a körmöm és hülyeségeket beszélek... körömreszelés nélkül, mert az nem szokásom, de helyette nyomkodom össze-vissza a gombokat a számítógépen... eredmény: semmi jó.

És próbálom összeszedni a lelkierőmet, hogy megvalósítsam a nagy életmódváltást: napi egy óra torna (hajjaj), 2 liter folyadék, sok magnézium és korai lefekvés. Ezzel talán sikerül ismét jól érezni magam a bőrömben, úgy értem fizikailag, bár a lelkieket is lehetne még egy ici-picit fokozni.

Csak az első két hetet kellene valahogy kibírni és kitartani az eredeti terv mellett, utána már hátha beépül a napi rutinba a táblázatolás és cikktöltögetés/olvasgatás mellé...

Én azért utálom a januárt…

… mert mindig röviddel a vége előtt derül ki, hogy van egy január végi kivonat leadási határidő, természetesen nemzetközi szintű eseményre, hogy még csak ne is lehessen egy könnyed vállrándítással elintézni, ha nem sikerül tökéletesre… És mivel az eredmények véglegesítése még várat magára, bár lassan nagyobb statisztika könyv gyűjteményem van, mint egy megyei könyvtárnak, ezért szokás szerint az utolsó napok megfeszített tempóban fognak telni, tele fölösleges feszültséggel.
Ezért lassan búcsút inthetek a tervnek, hogy a pályafutásomban bekövetkező hajtűkanyar előtt még kicsit belekukkantok a legfontosabbnak ítélt fejezetekbe, szoktathatom magam a gondolatokhoz és érzésekhez…

Csak abban reménykedem, hogy így legalább a váratlan és meglepő esemény miatt hirtelen még meglepőbb módon közel kerülök a saját cikkem végéhez is, és akkor már lehet azzal is foglalkozni, hogy kitaláljak valami szintén meglepő és felszabadult cselekedetet, amivel megünnepelhetem a cikk beküldését egy valamirevaló folyóirathoz…

Érdekes dolog...

.. ez a 24 órás EKG mérés... az emberből először élő karácsonyfát varázsolnak, ide-oda lógó színes kábelekkel, az ajándékot is a nyakába akasztják (a kis mérőeszközt, ami az egésznek a lelke), aztán lehet mászkálni egész nap és szorgalmasan jegyzetelni, mikor mit csinál éppen (eszik, alszik, dolgozik, utazik, egyéb testmozgásokat végez - gondolom ez a rendszeresen végzett aerobik vagy fallabda vagy ilyesmik lehetnek). És amikor épp rátör a panasz, ami miatt az egész kivizsgálás indult, egyszerűen képtelen megnyomni a panaszjelző gombot, mert hát buszon, tömegben nekifogni vetkőzni és elővarázsolni a kábelek közül az egyszál ingecske alól a kütyüt...

Azt hiszem, még lehet hova tovább fejleszteni a műszert, bár ez már aprócska és hangtalan fajta... :)

Hajrá befektetők, hajrá tervezők! :)

Extrém sportok kedvelőinek...

... ma csupa öröm volt munkába menni. Hajnalban ónos eső esett és ráfagyott mindenre, amit csak ért, a tömegközlekedés természetesen leállt, csak néhány elszánt távolsági busz kóválygott az utakon. Ezek után hajnali 7-től 8-ig tartott bejutni a szobácskámba, volt közben türelmes buszra várakozás, majd felkérezés egy távolsági járatra, onnan lelkes félórás jégen csúszkálás, igazi gyerekkori érzés, előkerültek az évek óta nem gyakorolt mozdulatok... :)

... ha holnap is ugyanez lesz a helyzet, már tudni fogom, milyen technikát alkalmazzak a cél elérésére. Remélem, az időmön is tudok javítani, már lesz, amihez viszonyítani. :)

... és az extrém sport már nem is lesz olyan extrém...

... és nyugodt szívvel kihagyhatom a ma esti gerinctornát, hisz mára már megvolt a kellő mozgás... :)

Utoljára…

… töltöttem ki a diák buszbérleten a diákigazolványom számát… egyre jobban felgyorsulva ketyeg az óra, jelezve, hogy pár héten belül véget érnek a diákévek, amelyek kicsivel több, mint 20 éve tartanak… fura és kicsit ijesztő lesz kipottyanni a védettséget nyújtó napi rutin mögül, és elfogadni, hogy tényleg nem vagyok már az a kis fruska, akinek a színházban és múzeumban még diákjegy dukált… és már nem kezdhetem azzal a reggeli röpke kis beszámoló emailt, hogy megint elaludtam, de úgysem keres senki a főnököt leszámítva, és ő is csak 8.10 után…

… és bár már vártam, hogy végre szabaduljak el kicsit ebből a mókuskerékből, és elkezdhessem azt, amiért gyakorlatilag ezt a foglalkozást választottam, mégis kezdem sejteni, hogy ahogy nosztalgikus szeretettel gondolok már az általános- és középiskolára, és leginkább az egyetemre (pedig annak is megvoltak az izgalmas-stresszes percei), ugyanúgy fog eljönni a pillanat, amikor visszasírom a magányos, padlásszobában töltött órákat, csak én és a számítógép és sok-sok excel, word, power point, pdf és SPSS fájl és néha 1-1 eltévedt telefon, amikor épp rossz számot tárcsáztak... vagy engem hívatott a Mester. és a múló idő egyre inkább megszépíti ennek a kalandokban meglehetősen bővelkedő időnek az emlékét...

… megint egy újrakezdés, megint az útkeresés, a rengeteg sok bemutatkozás, a tapogatózás az ismeretlenben (nem rosszra gondolni ;) ), az alkalmazkodás, a szorgalmas jegyzetelés és koncentrálás... és mikor úgy érzem, hogy végre reggel a portás rám mosolyog és engem üdvözöl és a kollégáknak is van pár személyreszabott mondata, akkor újból búcsúzás, könnyed sóhaj és kezdődik minden elölről, új osztály, új emberek, új tapasztalatok…

… szerencsére „készen állok”, hisz minden hajdani tudományomat szélnek eresztette a kor, feledés és szétszórt kapkodás… jut tehát elég hely az új információknak, érzéseknek, arcoknak…

… fehér lap vagyok… TANíTSATOK!!

Megint január...

.. újból kezdődik a számozás, csak ezúttal 2009-et kell biggyeszteni a hónapok elé... nagyjából csak ennyit érzékelek egyelőre az egész szilveszteri ceremóniából... És ha tényleg igaz a babona, hogy azt fogom csinálni az elkövetkező 365 napban, amit az új esztendő első 12 órájában, akkor lesz benne nevetés, finom ételek, érdekes párbeszédek, szégyenkezés amiatt, hogy megint az orvoskollégák hanyagsága kerül előtérbe, amint az egészségügyre terelődik a szó, (és lényegesen kevesebb szó esik azoknak a munkájáról, akik tényleg egész életüket, sőt családjukat ennek a hivatásnak rendelték alá, mert én még mindig hiszek abban, hogy igenis vannak ilyen emberek, csak mint a jó házasságokat, ezt is csak igen ritkán helyezik a társalgás középpontjába), alvás, és persze az elmaradhatatlan konfliktusok, ezúttal éppen azok részéről, akiktől a legrosszabbul esett. Bármennyire is igyekszem jó gyermek és jó felnőtt lenni, úgy, hogy közben azért én is jól érezzem magam, valami miatt az igyekezetem teljes csődbe fullad, és végül szokás szerint én érzem magam teljesen hülyének és tanácstalannak, hogy már megint mit csináltam rosszul, melyik íratlan törvényt szegtem meg...? És hogy most akkor tényleg én vagyok a legrosszabb/etikátlanabb ember a világon?

Hiába az elvárások, soha nem leszek tökéletes, hiszen én is csak emberből vagyok, tele komplexusokkal és rosszul elsülő igyekezettel. És ez már nemigen fog változni, legalábbis jó irányban...

Azért mindenkinek egy boldog új esztendőt kívánok, én pedig lelkesen visszatérek a munkához, amit felháborító módon legalább 4-5 napig elő sem vettem.