... a fejem, elszokott már az egész délelőttös előadás hallgatástól és délutáni gyakorlattól, amin az egyedüli kérdés ami bennem felmerült, a legközelebbi kávéautomata holléte volt... hiába na, ha egyszer az ember fogja a tarisznyát, meghallgatja az elbocsájtó szép üzenetet és kilép az életbe, elég nehéz visszaszuszakolni magát az iskolapadba, figyelmes tekintettel és információra kihegyezett receptorokkal ülni, és leküzdeni a kényszert, hogy percenként ránézzen az órára, a megváltó szünetet várva...
... s ha belegondolok, hogy ez a következő két hétben így fog zajlani, a végén egy szigorú vizsgával, amire komolyan készülni is kell, minden porcikám önálló életre kel és bánatosan, vigasztalhatatlanul sajog... és attól tartok, ezen sima fájdalomcsillapító nem is igazán segít...
... most nagyon át tudom érezni ezt a Pa-Dö-Dö számot...
2 megjegyzés:
Melyiket? A Báj-báj Szásásat? :)
Egyébként az érzet, hogy a neuronjaid csordultig teliek a tudással és már alig fér beléjük, illetve tudományosan alig bírsz koncentrálni, rég megállapított orvosi tünete a háttérben zajló öregitisz hosszan elnyúló folyamatának. Ez a kezdeti lépés! :)
Aláírás: Egy kettes stádiumú páciense az Életnek.
Szerencsés vagy, hogy téged közvetlenül az Élet kezelget... vannak olyan pechesek is, akiknél közbeesnek kollégáim és jómagam... felejthetetlen kapcsolódás... :))
Megjegyzés küldése