Még bírtam volna...

... pár napig a hallgatást, de azért a heti egy bejegyzést jó lenne tartani. És ki tudja, hogy alakul a hét további része, a nyugalom egyelőre nem garantált. Persze tudom, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, de most mindenki tegye a szívére a kezét és mondja ki ezt hangosan - hazugságvizsgálóra kötve. :) És az eredményt kérem az email címemre küldeni az alábbi adatokkal: életkor, nem, foglalkozás, iskolában töltött évek száma, egy főre eső jövedelem, legközelebbi nyaralás várható időpontja évben kifejezve, és kerekítek én olyan statisztikai elemzést köré, hogy foghatok neki kivasalni a nyári kosztümömet a Nobel-díj átadáshoz... :) amennyi gyakorlatom van benne, pár napig biztos el fog tartani, ameddig a tévés közvetítéshez elengedhetetlen mértékű simaságot varázsolok a szövetbe...

Na de amiért valójában nekifogtam ennek a bejegyzésnek: mélységes felháborodásomat szeretném kifejezni a reklámszakmában dolgozók iránt, akik szilárd meggyőződésem szerint nap mint nap orruknál fogva vezetik a jónépet. Jelen esetben engem is, ez az egészben a legfelháborítóbb. Pár napja ugyanis érdekes linkre lettem figyelmes az egyik hírportálon: "hogyan szédítsünk férfiakat", vagy valami ehhez nagyon hasonló szövegen akadt meg a tekintetem. Nosza papír és ceruza elő, elvégre hasznos információkat rejthet ez az oldal minden ember (s hát még a lánya) számára és egy bűvös katt... hogy egy pillanat múlva az egyik szalámikat és és egyéb hústermékeket gyártó cég honlapján találjam magam, amelyen a legizgalmasabb hírnek a frankfurti leves receptje bizonyult. Hát igen, woodoo babák, ősi praktikák, hajszálcsavargatás, szellemidézés, macskakarom és egérfarok, bodorított szempillák hangulata szertehuss és ott maradtam a receptekkel. Amiket ezek után csakazértsem olvastam el. Nehogy már meg kelljen tanuljak főzni, ha valakit meg akarok szédíteni.

Vagy tényleg ez lenne a titok nyitja...? Varázsoljam elő a buszon hazafele menet a frankfurti leves összes kellékét az elemmel működő hordozható rezsóval együtt a hátizsákomból és fogjak neki kotyvasztani...?

Egész biztosan nincs ennél könnyebb út...?

Megint hát...

... de még mindig nem bölcsebb... :) És mostanában a szavak is elvándoroltak, valószínűleg a koffein- és ajándék kávéscsészehiány miatti elégedetlenségüket kifejezve, úgyhogy már legalább 10 perce ülök itt a monitor előtt, barokk körmondatfoszlányok után kutatva a fejemben, de csak az jut eszembe, mennyire szép nap is volt ez a mai, és talán még mindig nincs vége... :) Szeretetről szólt, amit számomra megmagyarázhatatlan okokból bizonyos emberek éreznek irántam, és ezt nem sajnálták kifejezésre juttatni, ki éjjel 0.08-kor, ki reggel 6-kor, ki napközben, és mindegyik nagyon jól esett és csak fokozta a nap hangulatát. :)

Csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy legyen hasonló élményben része, mint amilyenben ma nekem volt. :)

... és köszönet érte. :)

Annyira álmos vagyok...

... hogy a végén még előrehozott kávézást kell tartsak... az pedig maga után vonja egy újabb kávé beiktatását este 7-kor. Ez viszont későbbi elalvást és még keservesebb ébredést eredményez, nyikorgó agyműködést a reggeli órákban, újabb előrehozott kávézásokat, amelyek egyenes ági következménye lesz a napi koffeindózis emelése egy újabb cukros-tejes-kávéadaggal és kész az ördögi kör, örökre a kotyogós kávéfőzőm hatalmába kerülök...

És egyszerűen nem látom a kiutat...

És közben ott kísért a tegnap az egyik üzletben látott akciós Segafritzi kávé képe, két ajándék kávéspohárral... hát élet ez így...?!

Hú meg ha...

... mekkora itt a csend. Mind várom, hogy írjon már valaki, aztán naponta egyszer rádöbbenek, hogy az a valaki én kellene legyek... :) De hát nagy úr a lustaság, na meg az internettelenség és Albinótlanság. Ezek után senki se csodálkozzon, hogy itt megállt az idő, holott a valós életben ez kevésbé mondható el.:) Most is csak azért szántam rá magam a pötyögésre, mert 7 órakor szellemi tevékenységet kell folytassak, elvileg magas szinten, amire alaposan készülnöm is kellene, na de olyan soknak tűnik ez a hátralevő két óra, muszáj eltölteni valamivel, hogy végül 20 perc alatt adrenalinban fürödve oldjam meg azt, amire egy fél nap is kevés, ha igazán felelősségteljesen és alaposan akarja az ember(lánya) elvégezni. :)
De hát a lényeg, hogy létezem és léteztek, süt a nap, kárognak a varjak az ablak előtt és egyébként is szép az élet, bárki bármit is állít... :) Bár ezt az életérzést kicsit negatívan befolyásolja hangosan meg-megkorduló gyomrom, na de valahol még meg kell lennie a zsemlének, ami már körbeutazta a fél világot, szántam már ebédnek és vacsorának, valamint ma reggelinek és még mindig nem érte utol a végzete...

Na szóval akkor hol is tartottam a bejegyzés előtt...? Hoppá, a munka... :)

Friss vagyok...

... üde és kipihent és alig várom, hogy ismét belevethessem magam a munkába. Milyen kár, hogy holnap 10 másodperccel a munkahelyre érkezés után már híre-hamva sem lesz ezeknek az érzéseknek...

Addig is próbálok még kicsit pancsikolni ezekben az érzésekben, van egy olyan sejtésem, hogy most egy darabig megint nélkülöznöm kell a társaságukat. :)