... nehezemre is esett rávenni magamat a pötyögésre. Most legszívesebben nyakig merülnék egy kád forró vízben, ellazítanám az összes, anatómiából tanult és most egyesével egységesen sajgó vállövi izmaimat és reggelig ki sem nyitnám a szemem. De kisvárosunk politikája este 10 után nem engedélyez ilyen luxust (bár a világért sem kritikának szánom, hálás vagyok már azért is, hogy idén Karácsonykor végig jó meleg volt a lakásban), ezért csak gondolatban hajtom végre a lazítást. Mondhatnám, hogy jógázom, ha két lecke után nem adtam volna fel ezt a kimerítő sportot... főleg a koránkelős része miatt...
A sínadrág még mindig egy darabban, békésen pihen a szobámban, készül a holnapi bevetésre. Beváltotta az összes hozzá fűzött reményemet, sőt, még túl is teljesített.:) Nem gondoltam volna, hogy tiritarka kötött sapkában, életem legvastagabb kabátjában, könnyben úszó két szemem pillájával (az itthoni téli hőmérsékletek nem olyan nyeszlettek, mint a francia Alpokban, 500 méter lesiklás után már inkább csak éreztem a hóbuckákat, mintsem láttam, a szememet elárasztó könnyektől) még elcsattanhat egy bók a csinosságomra vonatkozóan... :) Csakis a nadrág műve lehet.:) Vagy a síbakancsé...? Vagy a hőmérséklet mások szemére is ugyanolyan hatást fejt ki...?:)
És hogy miért a vállam sajog és nem a combizmaim? A csákányos felvonó köztudottan nem a fent említett sajgó izmokat veszi igénybe, kivéve ha az ember lánya harmadszori próbálkozás után sem tudja a hátsó fele alá bűvölni ezt a félelmetes szörnyet, mindannyiszor kipördül alóla és marad a kétségbeesett kétkezi belekapaszkodás és a remény, hogy kitartanak addig az izmok, ameddig elérhető közelségbe kerül az első letérő a felvonó pályájáról. A leereszkedés ehhez képest már gyerekjáték...:)
A negyedik csákányba kapaszkodós jelenetemet már végignézte valaki, és visszakiáltott, hogy így elég fárasztó feljutni a pálya végéig... mintha én nem vettem volna észre... Szerencsére ezt követően meg is mutatta a titkos technikát és párszor át is segített azokon a pillanatokon, amikor egy lassított felvétel sebességével felém robogott az épp aktuális csákány, így a nap végére már mondhatni uraltam a manővert, leszámítva a csákányt-elhagyás részét.:)
Na de holnap is van nap, és így legalább maradt valami felfedeznivaló a második sípályával történő találkozásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése