... a rászorulónak, vagyis nekem... ugyanis de. 11 óta ülök a számítógép előtt, szerintem már fel sem tudok állni, ebben a pozicióban, billentyűre gyógyult kezekkel rögzülök lassan. És még mindig hátravan szinte a háromnegyede a munkának, plussz még kellene egy kicsit az önéletrajzomat "heggesszem", hogy szép legyen, jó legyen, érdekfeszítő legyen és meggyőzzön mindenkit, hogy az Isten is nekem teremtette ezt a munkakört és kutatási témát. Viszont a lelkesedésem jelenleg a nullához közelít (mint kiderült, Magyarországon a zérót az emberek nem értik, csak tudnám, akkor mire gondolnak, amikor angolul azt hallják, hogy Sub-Zero... hogy más zérókat ne is említsek), éhes vagyok, álmos vagyok, vágyom egy tányér forró kóreai levesre, és egy Dr. House részre, hogy levezessem a mai nap "izgalmait"... Már látom, hogy erre a napra megfeneklett a táblázatom további rendszerezése, egyre többet gondolok az evésre és lazításra, és egyre kevesebbet a szakmai dolgokra. Na de ezen a napon, az adott körülmények között ezt a szívem mélyén megbocsájtom magamnak. Azt kevésbé, hogy a TDK-somnak nem adtam több feladatot, de ki gondolta, hogy a vizsgaidőszakban széles ívben elkerüli intézményünket és a tanulásba temetkezik... hmmm, na azért én sem olyan rég voltam egyetemista, és igazából én mondtam neki, hogy lépjen le nyugodtan, találkozunk ősszel... miért van az, hogy az ember mindig csak utólag olyan okos...? :(
Na vége a szünetnek, beharangoztak (ugyanis 8 óra lett), most még egy óráig fantáziálok az elmúlt egy év megvalósításairől, utána illa berek, nádak-erek, vár rám a kacsaleves.:)
És van egy olyan sanda gyanúm, hogy holnap este megint értem szól a harang...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése