hétfő, április 30, 2007

Éppen csak sikerült...

rákattannom az új bejegyzést létrehozó gombra, mielőtt üt az óra... vagyis végetér ez a nap.:) ha már elhatároztam, legalább egy hétig tartsam be... nekem már az is nagy dolognak tűnik... :)

A mai nap is gyorsan eltelt, barátokat és azok szüleit látogattam meg, ismét tudatosult bennem, hogy kicsit kilógok a korosztályomból, az utcán a velem egyidősek babakocsit toltak vagy ejtőztek a napsütésben a hitvesükkel az oldalukon, én pedig kapucnis szvetterben és szabadidő felsőben, bogyókkal a fülemben vágtattam át az utcán, és közben azt számolgattam, hány év múlva jutok el én is abba az állapotba, amelyikben ők vannak... hát nem egyhamar, az biztos.:) Egyelőre csak a tevémet óhajtom nevelni, bár ma valaki eléggé elszomorított, mert azt mondta rá, hogy marhaság... Külső ember szemével tényleg annak tűnhet, elismerem. De engem most per pill elégedetté tesz a rózsaszín masni látványa a tevém fején...

Holnap véget ér a röpke vakációm, valamennyire sikerült legalább a levelezésemet rendbe tenni, és a filmkészletemet kicsit feltölteni, zárójelben azt is megjegyezném, hogy elnyertem méltó jutalmamat azért, mert olyan hűséges barát vagyok, a mai egyik látogatásom alkalmával ugyanis megkaptam Dr. House kalandjait 2 DVD-n. Vagy longnight lesz ebből, vagy hagyományteremtés, az már bizonyos... :)

Május 1-et pedig munkával ünnepelem, ideje rendbe szednem a hivatalos papírjaimat és a nyári ruháimat, amiket magammal viszek a mediterrán éghajlatú városkába. Megint előkerülhetnek a sivatagi körülmények között kitűnően bevált szövődmények és fonódmányok.:)

Nincsenek megjegyzések: