mondom, de sikerült tegnap bankszámlát nyitnom... igaz, hogy szinte 40 percet ültem a banképületben, és a hölgy harmadik kérdésénél már elvesztettem a fonalat (milyen jó, hogy mégsem közgazdaságra mentem, most ugyan lehet, hogy több rostos narancslére futná, de ennyi lükeséget megjegyezni és visszakérdezni a szegény ügyfelektől... ez rosszabb, mint az én kérdőíveim... :) ), na de a végén sikerült kibogoznunk, hogy nekem mire van szükségem (ezt egyébként már azelőtt is tudtam, hogy betettem volna oda Timberland túracipős lábamat), utána még párszáz aláírás, a számban közben teljesen szétolvadó rágóval (brrr, de rossz volt, pépes sárgadinnyés massza) és végül a hölgy megkönnyebbült mosollyal az arcán (és 15 perces túlórával) átnyújtott egy mappát és két kicsi kártyát (ami azóta is ugyanott lapul, ahova egy laza mozdulattal süllyesztettem, vagyis a táskám mélyén - anyu ne ráncold a homlokod, majd egyszer előkerül onnan, ha már teljesen lemondtam róla...:) ) és én is beléptem a bank boldog és elégedett ügyfelei közé...
És most, hogy megállapítottam, hogy minden rendben velem, mert még mindig barokk körmondatokban létezem és fejezem ki életem apróbbnál apróbb mozzanatait, nyugodt lélekkel tehetek rendet az íróasztalomon és indulhatok a mai nap mérkőzésének színhelyére: az OTP-be...
És akkor egy jó időre megint letudtam a banki ügyleteimet... halleluja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése