én nem vagyok paranojás...

... de a postás szerint engem napközben rendszerint nem lehet otthon megtalálni, viszont késő délután szoktam egy szürke VW Polóval hazaérni a munkából...

... az előbbit még értem, hogy ki lehet találni, de ezt az utóbbit ugyanbiza honnan tudja, hisz soha nem a posta előtt haladok el hazafele, és a hátsó udvarban parkolok (már ha sikerül olyan parkolóhelyet találni, ami az én ízlésemnek kellően szellős...)?

... és a küldeményeket is mindig a postán veszem át, mert ugyebár mindig elmarad a nagy találkozás...

... fölöttébb gyanús...

hóóóó

... ma vezettem először Szöszikét hóban, szélviharban. Ez életem második havas körülmények között megtett autóútja, az adrenalint felpezsegtette, de ahogy kinézek az ablakon és látom, hogy folyamatosan havazik és hózáporozik, holnap azt hiszem még izgalmasabb lesz a helyzet...

... hajaj, úgy látszik, hogy nem elég a betegek miatt izgulni, még ez is....

... és egy mosoly a végére: kaptam egy 4 évvel nálam idősebb gyakornokot magam mellé.... :) aranyos, lelkes, és... hazámbeli..:)

teve

... 2400 napja tevegel a tevém a sivatagban... 5 nap híján 2 hónappal azután keltettem őt (virtuális) életre, hogy megérkeztem ebbe az ismerős ismeretlen országba. és nagyjából teljesen ismeretlen városba... mennyi minden történt, mennyi minden változott ezalatt az idő alatt...

... és még mindig alig ismerem a várost ... és az embereket ... és a céljaikat... és a céljaimat.

apró kis jelek...

... arra, hogy néhány napra el kellene menni szabadságra:

• Múlt heti szakrendelésen férfibeteg ül előttem, kérdezgetem a panaszairól, majd buzgón jegyzetelve és a monitorra bámulva megkérdezem: "spontán vetélés, trombózis, tüdőembólia...?" Csak akkor eszméltem fel, amikor az asszisztensnőm elkezdett hangosan nevetni, a férfi pedig előbb elkerekedett szemmel bámult rám, majd elmosolyodott és megjegyezte, hogy eddig ugyan nem alakult jól a napja, de végre van egy kis kedve mosolyogni...
• Egy pályázati beszámolóhoz kértek határidőre egy absztraktot, amit ugye be is küldtem, amint arról egy korábbi megjegyzésemben elbüszkélkedtem... egy héttel később jött egy udvarias e-mail, hogy a csatolmány sajnos lemaradt (kb 5-6 éve nem követtem el hasonló bakit..).
• ... majd a csatolmány elküldése után 2 nappal egy újabb udvarias email, hogy az absztraktot ugyan megkapták, de megkérnének, hogy kicsit rövidítsem le, mert a maximális 700 karaktert kicsit túlléptem (5083 karakter...). Hát igen, elnéztem pöttyet a dolgokat és a szavakat számolgattam karakterek helyett (szavakból egyébként 700 alatt lettem volna... :) )...
• a hétvégén pedig egy vendéget folyamatosan a vezetéknevén szólítottam a keresztneve helyett, merthogy mindkettő férfinév (pedig kb 20 éve ismerem az illetőt...)

... ugye hogy az orvos is egy kis szabadságot írna ki erre...?

én igazán...

... nem vagyok emberkerülő, de két napja rájöttem, hogy ami eddig 4 évig elválasztott a munkahelyem a szobámtól (nevezetesen hogy elég eldugott helyen van, másik épületegyüttes, messze az osztálytól, ezért 2-3 havonta jutottam fel virágot öntözni - meglehetősen strapabíró növényeim vannak, naná), pont az, ami most visszacsábít és 2 napja ismét itt öltözök, napközben betegfelvételek között itt dolgozgatok és csakazértsem hagyom, hogy én legyek a telefonoskisasszony, két lábon járó pecsét és információs pult egyszemélyben. :) ... igazi felüdülés - már csak feleannyira zsong a fejem, mint eddig.

új fajta kihívás..

Jelentem, egyelőre úgy érzem, hogy alulmaradtam a szemhéjtussal folytatott küzdelmemben, igaz még korai megjósolni a harc végső kimenetelét, mert most először próbáltam életemben használni ezt az izémizét. Egy 15 perces youtube-os gyorstalpaló tanfolyam után fél óráig kenegettem fel és törölgettem le a monoklinak imponáló foltokat, szerencsére szürke tust választottam, így egy kicsit kevésbé szembetűnő a próbálkozás - eredménye... Emellett vásároltam még 3 szoknyát, amit megfelelő felsővel kombinálva lehet előadást is tartani, de dolgozni járni is lehet benne (igaz az egyik miatt kénytelen leszek a kritikus helyeimről kb 2 cm-t lebiciklizni, de legalább van, ami motiváljon:) ). Lassan ideje a farmer-póló-síkabát-hátizsák kombinációt lecserélni valami megfontoltabbra, hogy felnőtt öntudatos embernek nézzenek és annak is érezzem magam... Tudom jól, hogy a változások belülről kell jöjjenek, de úgy érzem, az már egy kiindulópont, ha a tükörből nem a magam sápadt árnyképe néz vissza...

ti ééértitek....?

... ezelőtt kb. egy hónappal kaptam egy november 8.-i határidőt (azaz mai napot), emailben kellett egy kitöltött excel file-t visszaküldeni a megadott e-mail címre. Halasztgattam, halasztgattam (amint az általában lenni szokott), és ma este 9-kor végre nagy keservesen nekifogtam kitölteni, el is küldtem, erre 1 percen belül érkezett az out of office válaszüzenet, hogy november 6-8 között az illető nem tartózkodik az irodában, majd csak november 11.-én fogja megnézni az e-mailjeit... akkor mi értelme volt ennek a nagy kapkodásnak? Lehetett volna hétfő is a határidő, nem...? :) ... mondjuk olyan szempontból jó, hogy hétvégén legalább végre nem fog ott kísérteni ez a kipipálásra váró feladat (csak a maradék néhány- száz)... :)

ma...

... szegény apura zúdítottam minden, a medicinába, mint nekem való hivatás, illetve magamba vetett kétségemet, ami részben a lassan krónikussá váló fáradtságból, sikerérzés hiányából, egyre növekvő terhelésből és felelősségből adódik. ... igyekszem többet nem panaszkodni - ha mégis visszatér ez az időnként ellenállhatatlan kényszer, akkor viszont tényleg el kell gondolkozzak azon, hogy itt bizony változtatni kell: helyet és/vagy foglalkozást (mert az életszemlélet váltás egyszerűen nem megy)... ... az ember 7-8 évente úgyis továbblép... én nemrég töltöttem be itt a 7. évemet. Leírva még hátborzongatóbb...

ma este...

... szinte 8-ra értem haza ebédelni... ... vasárnap ügyelek... .. de egyébként ez mostantól egyre jobb lesz... remélem.

nagyon álmos...

... kicsit kevésbé nyűgös, és ezek után foghatok neki ma este más cikkét javítani... mindezt azok után, hogy a fele klinika elment Amerikába okosodni, és itthon maradt a két legkisebb szakorvos ügyelni a házra (ebből a leglegebb az én volnék), miután az egyik nagy ember váratlanul beteg lett... szerencsére a másik nagy ezek után lemondta a kiruccanást és visszafordult, így azért ha valami zűr van, van kihez fordulni... de azért felüdülés lesz, ha ügyeletek után másnap végre időben hazamehetek, és egy héten megint csak két nap fogok szakrendelni és nem az enyém az egész osztály... most, hogy láttam, hogy lehet a korábbinál még rosszabb is, visszasírom a múlt hét előtti időket...

otthon...

... ma menetelnek a székelység megmaradásáért, az autonómiáért (beleértve a szüleimet is), én pedig itt ügyelek... :((

durva

... örököltem egy fiatal beteget az egyik kollégától és mivel meglehetősen agresszív lefolyásúnak tűnt a betegsége, annak ellenére, hogy elég kétségesnek tűnt a beteg együttműködése és felfogása, hogy úgy szedi a gyógyszert, ahogy én mondom, és akkor megy el vérvételre, amikor a szakma szabályai alapján kell, kénytelen voltam összeszorult gyomorral a kellő adagú és hatékonyságú gyógyszert felírni, hogy valahogy uralni lehessen a betegségét. ... a legutolsó kontrollra nem jött el és nem is adott magáról életjelt, pedig azelőtt mindig ott volt (időnként kerek egy hónappal hamarabb is az eredetileg adott időpontnál)... ... a megadott telefonszámon sokadszori próbálkozásra sem volt elérhető, és egyre idegesebb lettem, hogy mi történhetett, a gyógyszer okozott-e valami súlyos mellékhatást, és már épp perre készül, vagy mi lehet az oka a hirtelen csendnek... ... tegnap aztán valahogy nagy nehezen sikerült kinyomozni a háziorvosa elérhetőségét... ... ma reggel azzal fogadott a nővér, aki az ambulancián segíti a munkámat, hogy az interneten megmutatta azt az autót, amiben a beteg többedmagával az életét vesztette még a kontroll vizsgálat előtt... még az is lehet, hogy én is láthattam hajdanán a hírekben, csak épp nem is sejtettem, hogy ismerem az autó egyik utasát... Mégiscsak színházi jegyszedő szeretnék lenni, légyszi légyszi...

Hilton Hotel, Prága

szerencsére a ***** mellé ingyen wifi is jár. :-) csak a holnapi napot kell átvészelni valahogy - és most nem arra gondolok hogy ez alkalommal történetesen a kabátomat felejtettem otthon és kicsit hűvös van...

az új kütyüm :-)

... napelemes pihekönnyű akkumulátor (a mobil melletti csíkos mütyűr) ami tölthető rendes árammal is. Vége a konferenciák alatt lemerülő telefonoknak. ;-)

mai szerzeményem :)

kosztümfelső (és hozzá illő ruha is, amiről viszont nem találtam fotót...) ... és holnap újabb kütyü is áll a házhoz. :) megint elkapott a vásárlási hév... ;)

saját ágy - saját órarend :)

... és ma már ismét itthon, sikeres ébredezés után, méghozzá annyira jól, hogy már egyedi támogatási kérelmet pötyögök - de azért még köhögni, tüsszenteni és hangosan nevetni nem esik túl jól... még szerencse, hogy a támogatási kérelem írása egyikre sem ingerel... csak a szemeim csukódnak le egyre gyakrabban...

...

tik-tak tik-tak...

kozepes merteku feszult varakozasban...

ma befejeztem a Baratkozni jo cimu konyvet, holnaptol ennek megfeleloen igyekszem baratkozni. :-)

csak legyek vegre tul a mai napon.

tegnap este ota nem ettem...

(szerencsere akkor legalabb nagyon finomat...) eletem egyik legrosszabb fejfajasat elem es meg csak otthon sem vagyok hogy valamit kivarazsoljak a fiokbol... a java pedig meg hatravan...

hinni akarok benne, hogy mindennek oka van.

amugy pedig minden rendben lesz - csak mar fekhetnek a sajat agyikomban a sajat kis kornyezetemben a kütyüim kozott...

első...

... alkalom, amikor egy nap alatt levezettem két huzamban összesen kb 340-360 km-t. :) ... végre egy sikerélmény.

nem tudom...

... mit utálok jobban: ha "túl okosnak/professzorasszonynak" titulálnak, vagy ha tiszta hülyének néznek konzekvensen...

... így leírva - mégiscsak tudom, melyiket utálom jobban.