... az érzés, hogy a kiégés egy darabig most el fog kerülni.
.... ugyanis az emelt számú szakrendelés és osztályos betegforgalom mellett most még a rezidensi pozíciót is megnyertem (nem mellesleg épp van néhány rezidens, aki akár meg is csinálhatná a munkát, ha az ő munkaidejük nem végződne sokkal hamarabb, mint az enyém...), sőt olyan dolgokat is én csinálok, ami kimondottan az ő feladatuk lenne (anno én magától értetődően elvégeztem), de ők most ebben nem érzik magukat kompetensnek (megtanulni viszont nem akarják...). Így szakrendelés után frissen és üdén még nekifoghatok beteget felvenni, zárókba gyógyszerjavaslatokat átnézni, recepteket írogatni, kérőket feladni, stb stb.
... elég szomorú, hogy mekkora különbség van az emberi hozzáállások között.
... nem mellesleg az egyik szakrendelős napomra még egy 2 órás angol nyelvű kurzust is megnyertem jövő hétre, ami miatt kocsikázhatok a két intézmény között, mert még véletlenül sem ide vannak rendelve a diákok.
Hip hip.
kedd, november 24, 2015
vasárnap, november 22, 2015
... nekifogtam..
... felzárkózni az eddig olvasott blogokkal is, mert ez is a blogelvonás részét képezte . :) csoda, hogy milyen jól viseltem, az olvasási tilalom része mondjuk nehezebben ment, az írástól viszont annyira elszoktam, hogy komolyan nehezemre esett leülni és elkezdeni ismét pötyögni...
... szerencsére mindenki szorgalmasan írogatott, így lesz amivel elfoglaljam magam ambuláns kartonok leletezése helyett. :)
... szerencsére mindenki szorgalmasan írogatott, így lesz amivel elfoglaljam magam ambuláns kartonok leletezése helyett. :)
plussz egy jó
... a vizsgára való felkészülés, és az osztályos munkától, valamint három hétig az ambulanciától való távollét arra jó volt, hogy átmenetileg úgy érezzem, hogy a burn out szindrómám szépen javult.
... elismerem, a vizsga környékén kifejezetten vissza is vágytam a megszokott életembe... :)
... kíváncsi vagyok, meddig tart ez az állapot...
... főleg úgy, hogy a roppant üdítő "szabadságom" miatt most januárig gyakorlatilag minden héten plussz szakrendelésem is lesz.
... elismerem, a vizsga környékén kifejezetten vissza is vágytam a megszokott életembe... :)
... kíváncsi vagyok, meddig tart ez az állapot...
... főleg úgy, hogy a roppant üdítő "szabadságom" miatt most januárig gyakorlatilag minden héten plussz szakrendelésem is lesz.
hát akkor ...
... néhány szót a szakvizsgának nevezett megpróbáltatásról, amiben ugyebár, mint tudjuk, nem minden országban dolgozó kollégának van része... ugyanis pl. Svédországban végigjárogatják a kötelező tanfolyamokat, aztán egyszercsak szakorvosok, ugyanez a helyzet érvényes elvileg Németországban is, Olaszországban pedig legalábbis ott, ahol én némi időt eltöltöttem, egy néhány perces előadást kell készíteni egy olyan témából, ami kicsit kiemeltebben fontos volt a szakképzésed alatt (saját kis kutatási terület például) és a saját főnököddel elbeszélgettek erről, valamint a szakképzésed anyagáról. Mindenféle szigorú szemöldökű bizottság, gyakorlati vizsgák, tételhúzások és egyéb stresszfaktorok nélkül.
... ezek bármelyike nekem is nagyon tetszett volna... főleg, hogy ez már második alkalom, hogy nekivágok egy ilyen megmérettetésnek (még szerencse, hogy nem ugyanannak, másodszor).
Az első alkalomnál az ember tudja, hogy ennek meg KELL lennie ahhoz, hogy végre önállóan dönthessen, dolgozhasson, feltegye a koronát annyi év tanulására, robotolására, végre igazi nagybetűs Felelős Orvos lehessen (azt most inkább nem fejteném ki, hogy akkor még ugyan nem tudja ugyanez az ember, hogy innentől fogva csak még több tanulás és robotolás jön, megtűzdelve az egyedüli felelősségre vonhatóság tudatával). A második szakvizsgánál kb. a felkészülés felénél az ember (lánya) már ELKÉPZELNI SEM TUDJA, miért gyötri magát ezzel a dologgal, hiszen annyira nem is az ő kívánsága volt, hanem jóval inkább a felsőbb hatalmaké, az újabb diploma nem jogosítja fel sokkal több mindenre, mint az eredeti, és olyan ismeretlen vizekre kell evezzen az új tananyagban, ahol még soha sem járt (és lehet, hogy többet nem is fog...), és alapvető fogalmakkal kell először megbarátkozzon (miközben ketyeg az óra és nagy léptekkel haladnia kellene a számtalan hasznosnak és szükségesnek ítélt könyvvel). Az ismeretlenben a figyelem persze folyton elkalandozik, a mondatok harmadik nekifutásra állnak össze értelmes egésszé, a kitűzött napi 40-60-100 oldal átnézéséből pedig estére valahogy mindig maximum 20 oldal sikerül, az eredetileg tervezett 1500-1600 oldal elolvasása/megtanulása pedig egyre reménytelenebb. És mindeközben folyton csörög a telefon, hisz már nem lehet csak úgy kilépni egyik pillanatról a másikra a rendszerből, így a tanulás mellett lehet töprengeni távol levő betegeken és hirtelen sürgetővé váló feladatokon. Az emberbe nevelt és némileg azért veleszületett maximalizmus pedig közben felőrli azt a maradék kis nyugalmat is, mert így tényleg lehetetlen mindent átnézni, amit eredetileg szeretett volna... az ismétlésről nem is beszélve...
... egyébként így utólag azt kell mondjam, hogy könnyebben megúsztam, mint ahogy számítottam rá, a bizottság vezetője valóban a hétköznapi gyakorlat számára fontos dolgokat kérdezte a gyakorlati vizsganapokon, az elméleti tételhúzásnál pedig az összes szentek, a negyed szülővárosom és szüleim izgatott szurkolása és legalább 20 betegem és ismerősöm-barátom imája vezérelte a kezemet, mert tényleg nagyon jó témákat fejthettem ki, amik viszonylag szorosan kapcsolódnak az eddigi munkámhoz is. Persze azért volt olyan terület is benne, amit szerencsémre 1-2 nappal korábban mégiscsak elolvastam a magam okulására...
... és persze jó volt, hogy ezúttal nem egyedül vizsgáztam, hanem egy barátnőmmel ketten izgultuk végig a napokat, hogy egy kicsit a szüleimmel és a tesómmal is lehettem, minden szerettem folyton etetett-itatott (sajnos előbbinek megvan az eredménye is...)
A legjobb pedig, hogy végre lejárt. :)
... ezek bármelyike nekem is nagyon tetszett volna... főleg, hogy ez már második alkalom, hogy nekivágok egy ilyen megmérettetésnek (még szerencse, hogy nem ugyanannak, másodszor).
Az első alkalomnál az ember tudja, hogy ennek meg KELL lennie ahhoz, hogy végre önállóan dönthessen, dolgozhasson, feltegye a koronát annyi év tanulására, robotolására, végre igazi nagybetűs Felelős Orvos lehessen (azt most inkább nem fejteném ki, hogy akkor még ugyan nem tudja ugyanez az ember, hogy innentől fogva csak még több tanulás és robotolás jön, megtűzdelve az egyedüli felelősségre vonhatóság tudatával). A második szakvizsgánál kb. a felkészülés felénél az ember (lánya) már ELKÉPZELNI SEM TUDJA, miért gyötri magát ezzel a dologgal, hiszen annyira nem is az ő kívánsága volt, hanem jóval inkább a felsőbb hatalmaké, az újabb diploma nem jogosítja fel sokkal több mindenre, mint az eredeti, és olyan ismeretlen vizekre kell evezzen az új tananyagban, ahol még soha sem járt (és lehet, hogy többet nem is fog...), és alapvető fogalmakkal kell először megbarátkozzon (miközben ketyeg az óra és nagy léptekkel haladnia kellene a számtalan hasznosnak és szükségesnek ítélt könyvvel). Az ismeretlenben a figyelem persze folyton elkalandozik, a mondatok harmadik nekifutásra állnak össze értelmes egésszé, a kitűzött napi 40-60-100 oldal átnézéséből pedig estére valahogy mindig maximum 20 oldal sikerül, az eredetileg tervezett 1500-1600 oldal elolvasása/megtanulása pedig egyre reménytelenebb. És mindeközben folyton csörög a telefon, hisz már nem lehet csak úgy kilépni egyik pillanatról a másikra a rendszerből, így a tanulás mellett lehet töprengeni távol levő betegeken és hirtelen sürgetővé váló feladatokon. Az emberbe nevelt és némileg azért veleszületett maximalizmus pedig közben felőrli azt a maradék kis nyugalmat is, mert így tényleg lehetetlen mindent átnézni, amit eredetileg szeretett volna... az ismétlésről nem is beszélve...
... egyébként így utólag azt kell mondjam, hogy könnyebben megúsztam, mint ahogy számítottam rá, a bizottság vezetője valóban a hétköznapi gyakorlat számára fontos dolgokat kérdezte a gyakorlati vizsganapokon, az elméleti tételhúzásnál pedig az összes szentek, a negyed szülővárosom és szüleim izgatott szurkolása és legalább 20 betegem és ismerősöm-barátom imája vezérelte a kezemet, mert tényleg nagyon jó témákat fejthettem ki, amik viszonylag szorosan kapcsolódnak az eddigi munkámhoz is. Persze azért volt olyan terület is benne, amit szerencsémre 1-2 nappal korábban mégiscsak elolvastam a magam okulására...
... és persze jó volt, hogy ezúttal nem egyedül vizsgáztam, hanem egy barátnőmmel ketten izgultuk végig a napokat, hogy egy kicsit a szüleimmel és a tesómmal is lehettem, minden szerettem folyton etetett-itatott (sajnos előbbinek megvan az eredménye is...)
A legjobb pedig, hogy végre lejárt. :)
kedd, november 17, 2015
Elkezdődött...
... Ha lejár a maradék két nap is, jelentkezem. Köszönöm az emaileket. :)
posted from Bloggeroid
vasárnap, november 01, 2015
szombat, október 31, 2015
Csak egy vizsga...
... Egy hete ez az új jelszó. Vígan megyek tönkre, vagy legalábbis csalóka nyugalommal...
posted from Bloggeroid
hétfő, október 26, 2015
Szomorúan konstatáltam...
...hogy a mumus-könyv anatómiai felépítése nem követi a nyakam vonalát, így nemcsak a nappalaimat, de az éjszakáimat is tönkreteszi... Mivel legább az éjszakáimat szeretném magamnak megmenteni és némi regenerálódásra fordítani, így zseniális ötletemről (és a vizsga elsöprő sikeréről) lemondok és a mai éjszakát a könyv már ismét az asztalon tölti...
vasárnap, október 25, 2015
...minden relatív...
..eljutottam odáig, hogy még a méltányossági kérelem írás is felüdülésnek tűnik a vizsgára készülés mellett/helyett... (még szerencse, hogy volt kb 3, amit mihamarabb meg kell írjak, így álmosság és dekoncentráltság címszó alatt este 9-kor nekifogtam és elkészítettem 2 kérelmet...) ..
... milyen kár, hogy ebből nincs tétel a vizsgán...
... milyen kár, hogy ebből nincs tétel a vizsgán...
...a legújabb áldozat...
.. Szerintem nem bírja ki a vizsgáig... Még reménykedem, hogy én azért igen...
posted from Bloggeroid
hétfő, október 19, 2015
szombat, október 17, 2015
...titulusék...
...a főorvosnő titulusnál csak a professzorasszony titulust utálom jobban helyreigazítani, mert ez utóbbit általában angolul kell megtennem, írásban és legalább 2-3-szor, mire valaki élőlény a tömegesen generált emailek végén észreveszi a vergődésemet...
... magyar kontextusban általában csak ugratásnak szánják...
... ezért (is) szeretnék könyvtáros lenni - ott nincsenek ilyen problémák (sem).
... magyar kontextusban általában csak ugratásnak szánják...
... ezért (is) szeretnék könyvtáros lenni - ott nincsenek ilyen problémák (sem).
posted from Bloggeroid
péntek, október 16, 2015
unaloműző...
... az előző szakvizsga előtt egy valóban lemondhatatlan 3 napos megbeszélésen vettem részt külföldön, az anyag átismétlése helyett...
... ha véletlenül most az az érzésem támadt volna, hogy a tanulásra fordítható időm túl sok lesz (egyébként nem, mert már most sejtem, hogy nem fogok az anyag végére jutni, úgyhogy majd szelektálni kell vagy nagyot gyorsítani - túl sok határterületet ölel fel ez a szakvizsga, amivel egyébként továbbra is az adott terület szakorvosa fog tovább foglalkozni ...), ezt az érzést megakadályozandó befutott egy feladat, mégpedig hogy október 25-ig bíráljak el absztraktokat egy nemzetközi kongresszusra...
... vajon lehet azzal takarózni a vizsgán, hogy nemzetközi elfoglaltságaim (és méltányossági kérelem írásaim) akadályozták a felkészülést...?
... ami a háttérben csendben megbújó (de sajnos motiváltsággal nem párosuló) maximalizmusom miatt meglehetősen frusztráló érzés amúgy már most is.
... ha véletlenül most az az érzésem támadt volna, hogy a tanulásra fordítható időm túl sok lesz (egyébként nem, mert már most sejtem, hogy nem fogok az anyag végére jutni, úgyhogy majd szelektálni kell vagy nagyot gyorsítani - túl sok határterületet ölel fel ez a szakvizsga, amivel egyébként továbbra is az adott terület szakorvosa fog tovább foglalkozni ...), ezt az érzést megakadályozandó befutott egy feladat, mégpedig hogy október 25-ig bíráljak el absztraktokat egy nemzetközi kongresszusra...
... vajon lehet azzal takarózni a vizsgán, hogy nemzetközi elfoglaltságaim (és méltányossági kérelem írásaim) akadályozták a felkészülést...?
... ami a háttérben csendben megbújó (de sajnos motiváltsággal nem párosuló) maximalizmusom miatt meglehetősen frusztráló érzés amúgy már most is.
Legújabb kütyü... :)
.. Újkeletű fémallergiából és mozgáshiány korrekciója iránti késztetésből született az ötlet (kb egy éve), hogy lépésszámlálós karórát vegyek, a megvalósításra természetesen tanulás (helyett) közben most került sor. :)
... Persze a kezdeti ajánlott napi 7500 lépést szépen fokozatosan levitte a szegény program 6000-re, mert látta, hogy így esélytelen lesz számomra sikerélményt biztosítani és még a végén az általuk generált depresszióra is nekifoghatnak applikációt fejleszteni..
posted from Bloggeroid
kedd, október 13, 2015
Rekord
... 34 beteg egy szakrendelés alatt, reggel 8-tol 16:20-ig. Kontrollos és új betegek is. És mindenki megvárta, hogy sorra kerüljön...
... Energiaforrás: egy s.k. készített kis szendvics (a másikra a táskámban már nem jutott idő), kb. 2 dl ásványvíz...
... Ezek után sajnos ma már nem vagyok képes gondolkozni. Tanulás - holnap.
hétfő, október 12, 2015
talány...
... el sem tudom képzelni, hogyan tud felkészülni szakvizsgára valaki, akinek 1-2 darab éhes és figyelem középpontjába vágyó gyerkőc rángatja a ruhája szélét napi 8-10 órában... én még úgy sem haladok az anyaggal, hogy csak időnként a telefon csörgése zavarja meg a csendet, de az sem túl gyakran szerencsére, senkiről sem kell gondoskodnom (csak magamról, hogy nehogy észrevétlenül éhenhaljak, ha túlságosan belemerülnék az anyagba, de a védelmi mechanizmusaim túl vannak fejlesztve ilyen téren...), a házimunkán is rengeteg időt megspórolok, és mégis... azaz mégsem...
... kezd összeállni a kép, hogy miért alakult eddig úgy az életem, ahogy.
... és ha már nem tudok kifogásokat felhozni, hogy de mégis miért nem volt elég időm - energiám megtanulni az anyagot (ami kifogásom lenne, az összességében valószínűleg nem ér fel egy gyerek faktorral), akkor marad sajnos az agyi kapacitás mérlegelése... és kevésnek találása.
Hüpp.
... kezd összeállni a kép, hogy miért alakult eddig úgy az életem, ahogy.
... és ha már nem tudok kifogásokat felhozni, hogy de mégis miért nem volt elég időm - energiám megtanulni az anyagot (ami kifogásom lenne, az összességében valószínűleg nem ér fel egy gyerek faktorral), akkor marad sajnos az agyi kapacitás mérlegelése... és kevésnek találása.
Hüpp.
áááhhh
... és mikor végre leülhetnék tanulni, kiderül, hogy valamelyik szomszéd pont ezt a napot tartotta szintén alkalmasnak a lakásfelújításra és folyamatosan fúr-farag-kopácsol...
... pedig az én koncentrálóképességemre még a madárcsicsergés is halálos csapást képes mérni, pedig az mennyivel barátságosabb, mint ezek a zörejek...
... és még haza-haza sem mehetek tanulni, mert még mindig rengeteg szakrendelés maradt hátra...
... kicsitnagyon szenvedek.
... pedig az én koncentrálóképességemre még a madárcsicsergés is halálos csapást képes mérni, pedig az mennyivel barátságosabb, mint ezek a zörejek...
... és még haza-haza sem mehetek tanulni, mert még mindig rengeteg szakrendelés maradt hátra...
... kicsit
szerda, október 07, 2015
Koppenhága, Hotel Scandic
A város szép, bár nemigen volt idő feltérképezni, döntően egy egy órás hajóút alatt láttuk a főbb látnivalókat, távolról. A nyelv viszont nem tűnik tanulható kategóriának, a kedvenc "r" betűk valahogy kimaradnak, helyette rengeteg "h", "kh", "gh" hallatszik csak, és a franciákkal vetekednek a leírt betűk teljesen más kiolvasásában... :) Az időjárást a szél, felhők, és esős idő jellemzi, a napsütéses órákat egy kezemen megszámolhattam, de azért a téli kabátban szerencsére nem fáztam egyáltalán, és valamilyen égi szerencse miatt az eső is csak utolsó nap kezdett esni.
A kajákról is készült fotósorozat, talán egyszer arra is lesz időm megosztani - őszintén szólva legjobban a krumplipüré ízlett valamelyik este, amúgy a hal és marhahús dominálja a dán konyhát, illetve a fűszerek és lekvárok igen szokatlan kombinációi.
Azért ide is jó lenne egyszer visszatérni turistaként. :)
hétfő, október 05, 2015
vasárnap, október 04, 2015
...és amikor...
...a csomag is kész, a kávét is megittam, a lakáskulcs is megvan, már csak a kabátot kellett kivegyem és magamra kapjam, hát persze, hogy sikerült a szekrényből egy üveget is kirántanom és elárasztanom cserepekkel és édes balatonboglári pezsgővel az előteret, valamint kicsit a zoknimat és nadrágomat is...
... Pedig milyen jó ötletnek tűnt hajdanán a szekrény aljába helyezni az egyre csak gyarapodó, fogyni nem akaró alkoholkészletet...
... Pedig milyen jó ötletnek tűnt hajdanán a szekrény aljába helyezni az egyre csak gyarapodó, fogyni nem akaró alkoholkészletet...
posted from Bloggeroid
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)