... nem tudom már elfelejteni egy-egy ilyen nap után... :) ma reggel ügyeletből hazaérve és bevackolódva az ágyba felmerült ugyan egy pillanatra, hogy nem emlékszem, hogy lekapcsoltam-e az autó lámpáit parkolás után, de hát gondoltam, hogy vagyok már annyira rutinos, egy hajgumi is ott fityeg a kilincsen kiszálláskor emlékeztetőül, régóta nem is volt már ilyen probléma, na de azért majd délután leszaladok és ellenőrzöm... aztán sikerült 4,5 órát aludni egyhuzamban, miközben el is felejtettem ezt a tervemet, majd ebéd után odatettem egy kávét, amit fél óra után sikerült levenni a főzőlapról, amikor már mind egy cseppig elpárolgott belőle, valamint a gumi is kissé szenesebb árnyalatú színt öltött a kotyogós kávéfőzőben, ez is kicsit elterelte a gondolataimat... szerencsére van itthon pót-gumigyűrű, mivel a gumielégetés genetikailag örökölt képességem és ezért a szüleimnél is időnként fel kell tölteni a gumigyűrű készletet...:)
... a lámpakérdés akkor merült fel bennem ismét, amikor délután el akartam indítani az autót, az égve maradt lámpák mellett azonban többszöri próbálkozásra sem nyílt a központi zár... maradt tehát ismét a taxitársaság, akiknél szerencsére van rendszeres "bebikáztatási" szolgáltatás, ki is jött kb. 10 perc múlva a taxis. Ez az idő pont elég volt arra, hogy miniszoknyában, a délutáni sziesztájukat a lakás előtti erkélyen töltő néhány szomszéd szeme láttára előremásszak az előzetesen kipakolt csomagtartón keresztül a vezetőüléshez (ilyenkor ugyanis csak a csomagtartót lehet kulccsal kinyitni, az összes többi ajtó központilag lezárt állapotban marad), felnyissam a motorháztetőt, megtöltsem ablakmosóval a tartályt, ami szintén ma reggel fogyott ki. A taxis már megismert, eszébe jutott, hogy egyszer már bebikáztatta az autómat (elég hülye szó, de otthon azt hiszem a "szoptatást" használják, annál a bikás kifejezés talán egy fokkal mégiscsak erényesebb ;) ), amikor épp valahova vidékre készültem. Úgy látom mély nyomokat hagyhattam benne, mert tényleg így volt, kb. 1 éve történt az eset, de még emlékezett rá. :)
... ezt követően már csak útitársat kellett találjak, aki velem tart, ameddig kb. 30 percig gurulok még az autóval, ameddig kicsit feltölti az akkumulátort. Harmadik telefonálásra hűséges Sancho Panzám, legaranyosabb rezidensem (K.) csatlakozott is, hogy ne egymagam kószáljak körbe-körbe.... ki is találtam egy szép és nem túl forgalmas útvonalat egy közeli tóhoz, azonban annyira szerpentines volt az út (amiről én 2 év alatt sikerült megfeledkezzek), hogy K. kicsit émelygett a végén, én pedig csendben azért szorítottam, hogy érjünk már oda épségben, mert már kezdtem nem örülni a hegynek fel önmagába majdhogynem visszatérő kanyaroknak. :) De aztán odaértünk, vetettünk egy pillantást a tóra, nem szálltunk ki, hogy ne állítsam le a motort, mert ott még kellemetlenebb lett volna ismét szembesülni azzal, hogy nem indul az autó, visszafordultunk és hazafele már jóval rövidebbnek tűnt az út, csak a féket kellett szorgalmasan nyomni és az előzgető motorosokat szem előtt tartani. :)
A nap végén még volt egy kis jól megérdemelt fagyizás, most pedig olyan jó lenne még egy kicsit dolgozgatni, kérvényeket, ambuláns megjelenéseket leletezni, de a motivációm lehet, hogy a tónál maradt, mert sehol sem találom...
... lassan elkezdhetek szőke tincseket festeni a hajamba, hogy a külsőmmel is figyelmeztessem a környezetemet a belső problémákra... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése