szerda, szeptember 25, 2013

amikor...

... 6 havonta eljutok a fodrászhoz, a fodrászok által feltett kérdések (és a szemközti tükör, amiben bőven van időm megbámulni a sápadt arcomat, a csokievés és nemcsak által generált pattanásaimat) mindig feltámasztják bennem a lelkiismeretfurdalást, hogy kicsit többet kellene foglalkozzam a kinézetemmel így meglett fővel, a munkásosztály oszlopos tagjaként... aztán másnapra kialszom a furdalást, marad a csoki és a szerteszét álló frizura.

... vicces volt, amikor megkérdezte a fodrász, hogy használok-e hajhabot és hajfényt a beszárításhoz... nem akartam mondani, hogy szárítás csak végső esetben, ha magától nem ér rá megszáradni, akkor is 3 perc alatt, a hajfényről pedig azt sem tudom, hogy az mi, úgyhogy csak mormoltam valami érthetetlent, amibe bármit belemagyarázhat. Igen, tudom, ez nem dícsőség - még egy érv amellett, hogy mégiscsak jobb lett volna, ha fiúnak születek.

Nincsenek megjegyzések: