... ma délután munkából hazafele, fájó fejjel, tüsszentés által csiklandozott náthás orral, emiatt félig-meddig könnybelábadó szemekkel, illetve ezektől függetlenül lemerülő okostelefonnal a kezemben kapaszkodtam a tömegben, amikor egy közepesen jóképű fiatalember rámmosolygott... a hátam mögé is néztem, mert nem értettem a dolgot (tekintettel az előzőekben felsoroltakra)... aztán amikor leszállni készült a legény, ismét összeakadt a tekintetünk, és akkor már köszönt is, ugyancsak mosolyogva, és ekkor kezdett derengeni, hogy láttam én már ezt az arcot valamikor, ezen a héten, vagy múlt héten, csak akkor még fehér köpenyben volt és én épp gyakorlatot tartottam neki, és millió és egy (na jó, csak kb 10) sorstársának...
... és a mosoly és köszönés végre a helyére került...
... ezentúl már az arcmemóriámra sem dicsekedhetek (ámbár ugye ki figyeli ezeket az apróságokat:) )...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése