... van az életemben, amire körülményektől függetlenül, reflexesen összeszorul a gyomrom. Volt ez a mennyiség nagyobb is, de szerencsére kifejlesztettem egy hatékony módszert, az ún. zeneterápia-terápiát, aminek roppant egyszerű a lényege: az éppen aktuálisan zavaró számot (és most nem olyasmire gondolok, mint pl az umza-umzák, amiktől az a cseppnyi 40 centis hajam is égnek áll, vagy a manele meg hasonló kategóriák) felteszem a kütyüre az "A Válogatás" könyvtárba, és mivel ez tartalmazza a kedvenc számaimat is, (minek következtében az 5,5 giga zene közti keresgélésben állandóan itt kötök ki) ezért akarva-akaratlanul meghallgatom az adott darabot is többször, buszon, az utcán mászkálva, az üzletekben, a piacra menet, és eljön az idő (melynek hosszúsága egyenesen arányos a dalhoz kapcsolódó emlék fájdalmasságával), amikor csak valamikor a szám közepén döbbenek rá, hogy jé, tényleg, 3 nappal ezelőtt még sürgősen továbbugrottam ezen, most meg már minden rendben, adaptálódtam, túléltem és... jöhet a következő szám.:)
Ma pont az egyik ilyen szám következett a soron, amikor robogtam át az úton, sötétkék szoknyában, fehér pólóban és a póló színét is elhomályosító árnyalatú virgácsokkal, idén még csak az ablakon keresztül volt szerencsém a napocskához, de akkor a kelleténél többet. Ma is félig napszúrást kaptam, mire rájöttem, hogy jobb lesz, ha délután 5-kor inkább hazamegyek és otthon folyatom tovább a munkát. Előnyei is vannak az északi fekvésű kuckónak... :)
Szóval a lendület adott volt és igazából csak az törte meg, hogy elmaradt az a kellemetlen szorító érzés, ismét megállapítottam, hogy ez egy fantasztikusan jó szám (egyébként "előtte" az egyik kedvencem volt) és hogy úgy tűnik, ebből is kigyógyultam... vagy csak a közvetlenül előtte elfogyasztott bőséges vacsora akadályozta volna meg a pocakom ilyen irányú mozgásait...? Remélem, hogy mégsem, és remélem, hogy mostmár folytathatom a zeneterápia-terápiát a legnehezebb darabbal, hónapok óta nézegetem jobbról-balról a számítógépemen, de még nem volt bátorságom fel is másolni vándorlásaimban egyedüli hűséges társamra. Pedig már elég régóta kísért, de a gyomorfekélytől mindig is ódzkodtam...
És hogy miért is jött fel ez a téma? Egy hétig nyugis az élet a munkahelyen, na nem a feladatok mennyisége csökkent, hanem csak nincs otthon a macska... és ilyenkor az ember ráér olyan dolgokon is rágódni, amikre máskor még egy gondolatot is sajnálna az időhiány miatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése