Úgy látszik, tévedtem... nem a Gyilkos-tó jelenti számomra a tiltott zónát, hanem az egész világ. Addig, ameddig végre képes leszek teljesen kilépni a múlt árnyékából és valóban a legkisebb szomorúság nélkül szembenézni bizonyos emberekkel, addig állandóan börtönben élek, amelynek rácsait az elutasítástól való félelem képezi. Túl kell lépni, fel kell dolgozni a visszautasítást, hogy valakinek nem jelentettem ugyanannyit, mint amennyit ő nekem, hogy képes volt a legkisebb harc nélkül hagyni, hogy kilépjek az életéből, a kapcsolatunkból és hogy azóta együtt van egy másik lánnyal, aki valószínűleg jómódúbb, ugyanolyan természetes számára, hogy egyik nap ideautókázik, másik nap oda, és nem azt számolgatja, hogy vonattal olcsóbb lenne és mennyi minden egyébre lehetne költeni a megspórolt pénzt... Persze tudom, hogy nem csak ez az, ami a kapcsolatukat működőképessé teszi. És kívánom, hogy mindketten nagyon boldogok legyenek.
De azt is kívánom, hogy mostmár én is... Mert megérdemlem... mint a reklámban.:)
Szóval mindent megtennék, hogy ez a ma este ismét színre lépő gombóc a torkomban örökre eltűnjön és végre én is képes legyek elfogadni a felém kinyújtott kezet és felszabadultan, jó érzéssel tudjam tartani azt.
Azt hiszem, az utolsó lökés, ami átsegítene ezen a helyzeten, egy kedves, rendes kiegyensúlyozott kapcsolat lenne. Fokozatosan, lépésről lépésre megismerve a másikat, csak hagyni, hogy mindketten jól érezzük magunkat és nem gondolni senki és semmi másra. Már csak egy probléma van: hogy sehol egy jelentkező...
Szóval gombócnak még van néhány dobása... de ma este is sikerült egy keskeny csíkot lefaragni belőle, hála az emberek közötti kommunikációnak, és már nem szorít annyira. És ha lassabban is, mint szeretném, de elfogy... Csak győzzem kivárni...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése