Ma csodálatosan havazott, amikor vásárolni indultam. Hatalmas hópelyhekben hullott a hó, alig láttam, amikor 1-2 a szempillámra esett és sehogy sem akart elolvadni.:) Annyira szép volt a fehérbe öltözött kisváros, amit huszonpár éve otthonomnak nevezek és ami még mindig képes arra, hogy mosolyt csaljon az arcomra, amikor egy rácsról, ablakról, gödörről, kerítésről gyermekkorom bohóságai jutnak az eszembe. És sehol máshol nem fogok találkozni a régi tanáraimmal, akik egyik találkozástól a másikig szinte semmit sem változnak és akik minden egyes alkalommal megkérdezik, hogy most hányadéves vagyok és a válaszom alapján döbbennek rá, hogy az idő kegyetlenül múlik, és nemcsak felettem...
Észrevétlenül lopta be magát a szívemben ez a kis porfészek, épp ezért fog egész életemben kísérni és kísérteni... az ilyen fajta szeretet a legszívósabb, legmaradandóbb, mert a hibáival, gyarlóságaival (és erényeivel) együtt vagy képes elfogadni a másikat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése