Éjjel 3-ig statisztikáztam, mindent összevetettem mindennel, a semmit a sokkal, a kicsit a kevéssel, diagnosztizáltam, ásítoztam, kávét ittam, szomjas lettem, a többiek mind aludtak és amikor megfájdult végül a szemem, felmerült bennem a kérdés: biztos ez az, amire nekem szükségem van?
Túl komolyan veszem, hogy mi is akkor a beteg diagnózisa? Félek kijavítani, hogy nem az, amit egy nálam tapasztaltabb, de a témában talán nem ennyire nyakig merült ember állít már vagy 3 éve, pedig tudom és érzem, hogy ez így nem jó, ez így nem lehet... és ezzel töltöm a napjaimat... hogy a jelen pillanatban szinte luxusnak számító alapossággal megrágjam olyan betegek sorsát, akikkel soha nem találkoztam és soha nem is fogok, eldöntsem, hogy még erre is szükségem lenne, hogy egészen biztosan állíthassak valamit, az sem ártana de ezek hiányában is muszáj kijavítanom, mert... csak...:)
Remélem egyszer még hasznát veszem ennek a szőrszálhasogató magatartásnak... addig is- ideje megint visszatérnem piti kis dolgozatom piti kis kérdéseihez.
Csak ne lennék ilyen álmos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése