... vagy még inkább a hétköznapjaimról....
Ma reggelire 2019. januárban lejárt müzli szeletet ettem. Meglepetésemre még jó volt... Ennyit a lejárati időkről, amikre általában kínosan ügyelek.
Adományokat az alábbi bankszámla számra küldhettek, de tartós élelmiszert (lásd mogyorós müzli szelet) is örömmel fogadok...
.....
Írom mindezt egy Lufthansa repülőn egy konferenciára tartva (még nem kellett kikapcsolni a mobilt, mert késve szállunk fel :) ) , kicsit agyilag szétesve, az ételudvarban még gyors zárójelentésírások után, utolsó pillanatban még visszaszerezve a sportórámat a biztonsági kaputól, amit sikerült elveszítenem az ellenőrzés során... Szerencsére még beszállás előtt észrevettem a hiányt, maradt idő visszarohanni és a reptér személyzete is volt olyan kedves és megmentette nekem. :)
Jól indul a kiruccanás, már csak a csatlakozást lenne jó elérni...
vasárnap, szeptember 08, 2019
vasárnap, szeptember 01, 2019
ez az év...
... nem a futásban elért nagy sikereimről fog szólni, ez már biztos.
Azok után, hogy az év első általam kinézett és beregisztrált versenye rossz idő miatt el lett halasztva, az esőnap viszont nekem nem volt jó, a második és egyben utolsó tervezett versenyt a családban bekövetkező jobb bokatörés (egy évvel korábban nekem ez is ez volt, csak épp az enyém lényegesen kevesebb darabba tört és én megúsztam a műtétet) miatt végülis le kellett mondanom, mert ápolási feladataim támadtak.
Remélem nem a Fennvaló égi jele volt ez, hogy ne nagyon erőltessem ezt a futás dolgot, inkább küldjön egy emailt, hogy egyértelmű legyen, csak több csont ne törjön...
Az is lehet ugyanakkor, hogy az én életemet akarta megmenteni, mert a felkészülésem hagyott némi kívánni valót maga után és 2-3 km futás után vagy kipurcantam volna, vagy lesétáltam volna a maradék 4 km-t. Ez már nem fog kiderülni... Jövőre a családom és magam egészsége védelmében biztos nem fogok januárban regisztrálni egy nyári futóversenyre (ami valójában a motivációmat lenne hivatott erősíteni, hogy fel is húzzam a futócipőt, ne csak olvassak a futásról...). Ha mindenki a családban egyben van, és én is képes vagyok lefutni az adott távot, akkor fogok utolsó pillanatban jelentkezni, kicselezve a sorsot - vagy nem.
Azok után, hogy az év első általam kinézett és beregisztrált versenye rossz idő miatt el lett halasztva, az esőnap viszont nekem nem volt jó, a második és egyben utolsó tervezett versenyt a családban bekövetkező jobb bokatörés (egy évvel korábban nekem ez is ez volt, csak épp az enyém lényegesen kevesebb darabba tört és én megúsztam a műtétet) miatt végülis le kellett mondanom, mert ápolási feladataim támadtak.
Remélem nem a Fennvaló égi jele volt ez, hogy ne nagyon erőltessem ezt a futás dolgot, inkább küldjön egy emailt, hogy egyértelmű legyen, csak több csont ne törjön...
Az is lehet ugyanakkor, hogy az én életemet akarta megmenteni, mert a felkészülésem hagyott némi kívánni valót maga után és 2-3 km futás után vagy kipurcantam volna, vagy lesétáltam volna a maradék 4 km-t. Ez már nem fog kiderülni... Jövőre a családom és magam egészsége védelmében biztos nem fogok januárban regisztrálni egy nyári futóversenyre (ami valójában a motivációmat lenne hivatott erősíteni, hogy fel is húzzam a futócipőt, ne csak olvassak a futásról...). Ha mindenki a családban egyben van, és én is képes vagyok lefutni az adott távot, akkor fogok utolsó pillanatban jelentkezni, kicselezve a sorsot - vagy nem.
hétfő, augusztus 12, 2019
Kis naiv vagyok...
... Mert ennyi év után is azt hiszem, hogy ha utolsó pillanatban összedobok egy cikket, akkor majd ha átküldöm egy első és utolsó kritizálásra, akkor majd csak elragadtatott mondatokat kapok... Hát nem.
Éjjel fél kettőig rendezgettem át az ügyes kis bekezdéseimet és írogattam még bele néhány dolgot.
Ilyen az, ha olyan embernek küldi el az ember lánya, aki el is olvassa és még el is gondolkozik rajta... :)
Remélem megtanulok nemet mondani addig, ameddig esetleg legközelebb ismét felkérnének...
Éjjel fél kettőig rendezgettem át az ügyes kis bekezdéseimet és írogattam még bele néhány dolgot.
Ilyen az, ha olyan embernek küldi el az ember lánya, aki el is olvassa és még el is gondolkozik rajta... :)
Remélem megtanulok nemet mondani addig, ameddig esetleg legközelebb ismét felkérnének...
vasárnap, augusztus 04, 2019
évforduló :)
Kereken 2 éve kezdtem el futni. :)
Időszakosan több hónapos kihagyással (lásd lábtörés, lustaság és egyéb etiológiai tényezők, de leginkább az első kettő)...
A kiindulási kilóim (ami miatt elköteleztem magam a futás mellett) konkrétan nem változtak, centiméterekben sem lettem kevesebb (na jó, lehet, hogy egy egész centi ment le mindenhonnan, de ha épp nagyobb vacsora után mérem másnap, akkor még az sem), de ami változott, hogy elolvasva az akkori saját magamnak írt bejegyzésemet (egy másik blogban naná, de azt sem sikerült életben tartani, mint ahogy lassan ezt sem), akkor 6x60 másodperces futások, közötte 90 másodperces gyaloglás után készültem meghalni, most pedig egy egyhuzamban lefutott 3.2-3.4 km-es futás után készülök meghalni. Lényeges különbség. :) Az akkori pulzusomat nem tudtam mérni, a mostanival egyelőre nem dicsekszem, kicsivel alatta marad az életveszélyesnek. De épp ma láttam nagyjából először azt a tendenciát, hogy bár gyorsabban futottam, mint máskor, a futásom nagyobb része, beleértve a végét is, alatta maradt a maximális zónának... :)
Hát így fejlődgetek, lassan - lassan, megtorpanva, de legalább nem feladva két hét után végleg, mint ahogy olyan sok mindent korábban...
... ebben valószínűleg a 2 új futócipőm, valamint a két futócsapatra elegendő futónadrág és póló is némiképp gátol, mert mindenhol ezeket látom, mivel már nem férnek a szekrényekben (az előfizetett folyóiratokról, a 4-5 futásról szóló könyvről és a nem kevés futós honlapra feliratkozásról már nem is írnék részletesebben... :) ).
Ilyen az, amikor még lelkes vagyok. Remélem ez megmarad és elkísér még pár évtizeden keresztül.
Időszakosan több hónapos kihagyással (lásd lábtörés, lustaság és egyéb etiológiai tényezők, de leginkább az első kettő)...
A kiindulási kilóim (ami miatt elköteleztem magam a futás mellett) konkrétan nem változtak, centiméterekben sem lettem kevesebb (na jó, lehet, hogy egy egész centi ment le mindenhonnan, de ha épp nagyobb vacsora után mérem másnap, akkor még az sem), de ami változott, hogy elolvasva az akkori saját magamnak írt bejegyzésemet (egy másik blogban naná, de azt sem sikerült életben tartani, mint ahogy lassan ezt sem), akkor 6x60 másodperces futások, közötte 90 másodperces gyaloglás után készültem meghalni, most pedig egy egyhuzamban lefutott 3.2-3.4 km-es futás után készülök meghalni. Lényeges különbség. :) Az akkori pulzusomat nem tudtam mérni, a mostanival egyelőre nem dicsekszem, kicsivel alatta marad az életveszélyesnek. De épp ma láttam nagyjából először azt a tendenciát, hogy bár gyorsabban futottam, mint máskor, a futásom nagyobb része, beleértve a végét is, alatta maradt a maximális zónának... :)
Hát így fejlődgetek, lassan - lassan, megtorpanva, de legalább nem feladva két hét után végleg, mint ahogy olyan sok mindent korábban...
... ebben valószínűleg a 2 új futócipőm, valamint a két futócsapatra elegendő futónadrág és póló is némiképp gátol, mert mindenhol ezeket látom, mivel már nem férnek a szekrényekben (az előfizetett folyóiratokról, a 4-5 futásról szóló könyvről és a nem kevés futós honlapra feliratkozásról már nem is írnék részletesebben... :) ).
Ilyen az, amikor még lelkes vagyok. Remélem ez megmarad és elkísér még pár évtizeden keresztül.
szombat, augusztus 03, 2019
valahogy mindig...
... a cikkírás marad a lista végére, ami átkerül a következő napra.
Még a futás is hamarabb sorra kerül...
Notórius cikkírás-kerülő vagyok.
Létezik erre valamilyen megoldás: terápia/gyógyszer/egyéb lehetőségek???
Még a futás is hamarabb sorra kerül...
Notórius cikkírás-kerülő vagyok.
Létezik erre valamilyen megoldás: terápia/gyógyszer/egyéb lehetőségek???
csütörtök, augusztus 01, 2019
Hatékony napok ☀
Utálok ügyelni.
Mindösszesen 3 pozitívumát fedeztem fel az utóbbi nem kevés évben (a magam részéről, mert ezzel a kollégáim biztosan másképp vannak):
1. másnap nem matatok bent délután 6-ig, hanem időnként akár már 10-11-kor le tudok lépni a kórházból és rengeteg olyan dolgot el tudok intézni, amit amúgy lehetetlenség az egyéb intézmények nyitvatartása és az én bioritmusom alapján.
Erre például egy csodálatos példa a múlt csütörtök, amikor végre eljutottam autót mosatni, tankolni, majd két darab bankba, ahol mindkét helyen sikerült elintéznem legalább 3 különböző dolgot, legalább 1-1 óra alatt, mert mindenhol nagyon lelkes de az adott témában nem annyira jártas ügyintézőket fogtam ki, akik viszont nem szégyelltek segítséget kérni kollégáiktól és így én boldogan és dolgom végeztével távozhattam. Majd ezután voltam a telefonszolgáltatómnál, ott is egy kedves, ténylegesen pályakezdőt fogtam ki, aki szintén nagy buzgalommal intézte a kéréseimet.
Majd irány a posta és már nem is tudom még hány helyen, 11-től 4-ig mászkáltam a városban, és mikor hazaértem végül, régóta nem tapasztalt hatékonyság- és sikerérzetem volt. :) Amúgy ez az élmény késztetett a blogbejegyzés megírására is, jó néha a pozitívumokat is rögzíteni, mert bizony ilyen élmények is előfordulnak. :)
2. a kb félórás otthoni zuhanyzás és hajmosás az ügyelet után, amikor végre messzire tehetem a telefont a kezem ügyéből és végre senki nem szól hozzám egy darabig, kicsit elsimulhatnak az agyhullámaim.
3. ha épp nem kell nagyon gyógyítani, ilyenkor próbálok kicsit haladni az adminisztrációval, hogy ne mindig az itthon töltött időmből fordítsak erre nem kevés órát. Kicsit megnyugtat, amikor végre tudok leletezni / kérelmeket írni, mivel esélytelen napközben még a nem szakrendelős napokon is. Sikerült megint annyira elúszni a papírokkal, hogy minden szokatlan telefonhívás esetén kezdek attól rettegni, hogy ki akar beperelni, mert nem küldtem leletet... És ez nem annyira kellemes érzés.
Még "szerencse", hogy mostanában megint egyre több az ügyelet és lehet, hogy a végén még felzárkózom az adminisztrációval... :)
Mindösszesen 3 pozitívumát fedeztem fel az utóbbi nem kevés évben (a magam részéről, mert ezzel a kollégáim biztosan másképp vannak):
1. másnap nem matatok bent délután 6-ig, hanem időnként akár már 10-11-kor le tudok lépni a kórházból és rengeteg olyan dolgot el tudok intézni, amit amúgy lehetetlenség az egyéb intézmények nyitvatartása és az én bioritmusom alapján.
Erre például egy csodálatos példa a múlt csütörtök, amikor végre eljutottam autót mosatni, tankolni, majd két darab bankba, ahol mindkét helyen sikerült elintéznem legalább 3 különböző dolgot, legalább 1-1 óra alatt, mert mindenhol nagyon lelkes de az adott témában nem annyira jártas ügyintézőket fogtam ki, akik viszont nem szégyelltek segítséget kérni kollégáiktól és így én boldogan és dolgom végeztével távozhattam. Majd ezután voltam a telefonszolgáltatómnál, ott is egy kedves, ténylegesen pályakezdőt fogtam ki, aki szintén nagy buzgalommal intézte a kéréseimet.
Majd irány a posta és már nem is tudom még hány helyen, 11-től 4-ig mászkáltam a városban, és mikor hazaértem végül, régóta nem tapasztalt hatékonyság- és sikerérzetem volt. :) Amúgy ez az élmény késztetett a blogbejegyzés megírására is, jó néha a pozitívumokat is rögzíteni, mert bizony ilyen élmények is előfordulnak. :)
2. a kb félórás otthoni zuhanyzás és hajmosás az ügyelet után, amikor végre messzire tehetem a telefont a kezem ügyéből és végre senki nem szól hozzám egy darabig, kicsit elsimulhatnak az agyhullámaim.
3. ha épp nem kell nagyon gyógyítani, ilyenkor próbálok kicsit haladni az adminisztrációval, hogy ne mindig az itthon töltött időmből fordítsak erre nem kevés órát. Kicsit megnyugtat, amikor végre tudok leletezni / kérelmeket írni, mivel esélytelen napközben még a nem szakrendelős napokon is. Sikerült megint annyira elúszni a papírokkal, hogy minden szokatlan telefonhívás esetén kezdek attól rettegni, hogy ki akar beperelni, mert nem küldtem leletet... És ez nem annyira kellemes érzés.
Még "szerencse", hogy mostanában megint egyre több az ügyelet és lehet, hogy a végén még felzárkózom az adminisztrációval... :)
hétfő, július 22, 2019
én egy hős vagyok :)
... vagy inkább egy nem túl kitartó kalandor, aki időnként nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint aminek látja a tetejét...
.... mivel már csak kevesebb, mint 6 hetem maradt a 7 km-es futóversenyemig (ami életem első terepfutóversenye lesz és valójában életem második versenye, az elsőn ugyebár 3.2 km-t teljesítve több, mint egy éve), rájöttem, hogy muszáj nekifogjak kicsit futni is, mert hiába olvasgatok cikkeket arról, hogy hogyan is kell túlélni egy ilyen versenyt, ha fizikailag nem készülök rá... Azt hiszem, eddig egyébként jóval több órát töltöttem ilyen témájú cikkek és könyvek olvasásával, mint magával a tényleges testmozgás részével...
... az egyedüli periódus, amikor még nem elég erős a futásról lebeszélő igencsak lusta énem, az a hajnali 5:45, amikor a szokatlanul korai ébredéstől még félig sokkos állapotban félálomban indulok el kocogni, majd nagyjából 15-20 perc múlva verejtékben úszva és vörös fejjel levegő után kapkodva, de éberen térek vissza a majdnem 2 km-es futásból.
Ezt pedig már négyszer sikerült véghez vinnem 4 hét alatt, ergo egy igazi hős vagyok magamhoz képest, mivel ennyi rengeteg alkalommal sikerült már leküzdenem az alvás iránti olthatatlan szerelmemet.
Azt ugyan még nem tudom, hogyan lesz ebből egyhuzamban lefutott 7 km és párszáz méteres szintkülönbség, de hát a hősök is folyamatosan meglepetéseket okoznak az emberiségnek, remélem én is képes leszek kellemesen meglepni magamat ... :)
.... mivel már csak kevesebb, mint 6 hetem maradt a 7 km-es futóversenyemig (ami életem első terepfutóversenye lesz és valójában életem második versenye, az elsőn ugyebár 3.2 km-t teljesítve több, mint egy éve), rájöttem, hogy muszáj nekifogjak kicsit futni is, mert hiába olvasgatok cikkeket arról, hogy hogyan is kell túlélni egy ilyen versenyt, ha fizikailag nem készülök rá... Azt hiszem, eddig egyébként jóval több órát töltöttem ilyen témájú cikkek és könyvek olvasásával, mint magával a tényleges testmozgás részével...
... az egyedüli periódus, amikor még nem elég erős a futásról lebeszélő igencsak lusta énem, az a hajnali 5:45, amikor a szokatlanul korai ébredéstől még félig sokkos állapotban félálomban indulok el kocogni, majd nagyjából 15-20 perc múlva verejtékben úszva és vörös fejjel levegő után kapkodva, de éberen térek vissza a majdnem 2 km-es futásból.
Ezt pedig már négyszer sikerült véghez vinnem 4 hét alatt, ergo egy igazi hős vagyok magamhoz képest, mivel ennyi rengeteg alkalommal sikerült már leküzdenem az alvás iránti olthatatlan szerelmemet.
Azt ugyan még nem tudom, hogyan lesz ebből egyhuzamban lefutott 7 km és párszáz méteres szintkülönbség, de hát a hősök is folyamatosan meglepetéseket okoznak az emberiségnek, remélem én is képes leszek kellemesen meglepni magamat ... :)
vasárnap, július 21, 2019
Vissza a valóságba...
... 3 hét szabadság után holnap ismét dolgos hétfő lesz. Kicsit izgulok, meddig tart ki a jelenlegi félig zen állapot. Remélem az óra csörgése után még legalább 10 órán keresztül... :)
Olyan jó lenne legalább egy hétfőt mosollyal az ajkamon végigvinni.
Olyan jó lenne legalább egy hétfőt mosollyal az ajkamon végigvinni.
csütörtök, július 11, 2019
van az úgy...
... hogy az ember a külföldi nyaralása alatt éjjel 1-kor még betegtájékoztatót és beleegyezőt ír, de nem zavarja, mert próbál szemléletet váltani és meglátni a dolgok jó oldalát és a végső nagy célt... :)
... és azért nem mellesleg a lelkiismeret furdalás sem hagyja tovább nyugodni, mert rájön, hogy 4 hónapja nem halad ezzel a feladattal, mert soha nem érezte igazán magáénak, pedig ha elejétől fogva azt tette volna, már 3 hónapja letudta volna a nehezét...
... ismét rengeteget tanultam etikai engedély írásból, pedig volt idő, amikor azt hittem, hogy az ilyent csak a PhD hallgatók szívatására találták ki (na jó, ez költői túlzás, a betegek és a tudomány érdeke, tudom én ezt, csak ezt általában a szegény PhD hallgatókkal szokták megcsináltatni - kivéve most, amikor majdnem egy évtized után ismét visszasüppedtem ebbe a feladat beosztásba...).
... az biztos, hogy legközelebb már másképp fognék neki... ha megint engem ér ez a megtisztelő feladat.
... és már rengeteg hasznos telefonszámot is kiderítettem. :)
... és azért nem mellesleg a lelkiismeret furdalás sem hagyja tovább nyugodni, mert rájön, hogy 4 hónapja nem halad ezzel a feladattal, mert soha nem érezte igazán magáénak, pedig ha elejétől fogva azt tette volna, már 3 hónapja letudta volna a nehezét...
... ismét rengeteget tanultam etikai engedély írásból, pedig volt idő, amikor azt hittem, hogy az ilyent csak a PhD hallgatók szívatására találták ki (na jó, ez költői túlzás, a betegek és a tudomány érdeke, tudom én ezt, csak ezt általában a szegény PhD hallgatókkal szokták megcsináltatni - kivéve most, amikor majdnem egy évtized után ismét visszasüppedtem ebbe a feladat beosztásba...).
... az biztos, hogy legközelebb már másképp fognék neki... ha megint engem ér ez a megtisztelő feladat.
... és már rengeteg hasznos telefonszámot is kiderítettem. :)
péntek, június 14, 2019
2019
... Egyelőre a sikertelen pályázatok éve. Kül- és belföldi egyaránt.
Megbosszulja magát a kutatás, amiért csak a harmadik helyre szorult az utóbbi 8-9 évben a betegellátás és az oktatás mögött.
Szegény magánéletem pedig csendben nyöszörög a háttérben mindeközben...
Megbosszulja magát a kutatás, amiért csak a harmadik helyre szorult az utóbbi 8-9 évben a betegellátás és az oktatás mögött.
Szegény magánéletem pedig csendben nyöszörög a háttérben mindeközben...
kedd, június 11, 2019
Az ihletet
Mostanában zárójelentésekbe fektetem, néha még előadásokat is gyártok, szigorúan csakis tudományos jellegűeket.
Heti egy hosszú hétvége talán a blogírásnak is kedvezne. :)
Kellene egy kis naptár woodoo. :)
Heti egy hosszú hétvége talán a blogírásnak is kedvezne. :)
Kellene egy kis naptár woodoo. :)
hétfő, május 27, 2019
Mit jelenthet...
... Ha egy embert (és apukámat leszámítva, aki végtelenül elfogult :) ) senki sem hozza szóba az új frizurádat, ami rövidebb, mint az elmúlt 15 évben bármikor...?
Az egyedüli ember, aki spontán reagált rá, édesanyám volt, aki szerint egy fia és egy lánya van, nem két fia...
Nekem akkor is praktikus, hogy nem lóg a szemembe...
Nem kizárt, hogy idén sem indulok szépségversenyen...
Az egyedüli ember, aki spontán reagált rá, édesanyám volt, aki szerint egy fia és egy lánya van, nem két fia...
Nekem akkor is praktikus, hogy nem lóg a szemembe...
Nem kizárt, hogy idén sem indulok szépségversenyen...
csütörtök, május 23, 2019
kedd, május 07, 2019
oktatói siker
... már két embernek sikerült az aktuális csoportomból felkelteni az érdeklődését a szakmám iránt, olyannyira, hogy most elhatározták, ők is ezt a szakot választják az egyetem elvégzése után...
Lehet, hogy el is viszik a híremet Nepálba és Svédországba... így lesz az ember világhírű, a diákjain keresztül... ;)
Remélem a hamarosan kezdődő vizsgaidőszakban is jól teljesítenek a lányok és megmarad a szakma szeretete. :)
Emlékeimben a vizsga előtti napokban valahogy egyik tantárgy sem tűnt számomra túl szimpatikusnak...
Lehet, hogy el is viszik a híremet Nepálba és Svédországba... így lesz az ember világhírű, a diákjain keresztül... ;)
Remélem a hamarosan kezdődő vizsgaidőszakban is jól teljesítenek a lányok és megmarad a szakma szeretete. :)
Emlékeimben a vizsga előtti napokban valahogy egyik tantárgy sem tűnt számomra túl szimpatikusnak...
péntek, április 26, 2019
hihi
Az európai szakmai kollégiumunk leendő elnöke bejelölt ismerősnek a LinkedIn-en. :) Pedig csak párszor találkoztunk, futólag. :) Ezek szerint olyan sokat nem változtam az egyetemi végzős fotómhoz képest, amit profilképnek állítottam be - ezelőtt kb 5-6 évvel...
hétfő, április 22, 2019
ötödik napja...
... szabadságon.... ötödik napja küzdök a lelkiismeret furdalással, hogy miért nem dolgozom a szabadság alatt, miért nem próbálok haladni a feladataimmal, pipálgatni a végtelen listámat. De megígértem, hogy kicsit lazítok, magamra és szeretteimre koncentrálok - egyelőre nem nagyon tudom 100%-ig élvezni úgy, hogy tudom, hogy mi lesz a héten, mialatt én szabadságon vagyok: közelgő beszámoló határidők, meg nem írt kérelmek, le nem fordított kutatási protokollok, továbbképzés, amin van feladatom, stb stb...
... hogy lehet így nyugodt szívvel kikapcsolódni?
... hogy lehet így nyugodt szívvel kikapcsolódni?
csütörtök, április 11, 2019
elgondolkodtató...
... ma egy kicsit dühöngtem, hogy már megint engem találnak meg valami feladattal, lábtörésem óta ismét teljesen elhavazódtam a változatosság kedvéért, mások sokkal jobban haladnak, mert csak 1-2 dologra kell fókuszáljanak, így beleférhet nekik csupán napi 8 órában is kutatni/oktatni/gyógyítani és egyébként is egyszerűen nem szeretnék már több szabadidőt feláldozni a munka és kutatás javásra, mert lassan tényleg már csak aludni járok haza.
... azután este 11-kor írtam egy emailt egy nagyon sikeres, híres professzorasszonynak a főnököm megbízásából - aki kb 10 perc múlva válaszolt is, betéve még néhány más intézetben dolgozó munkatársat is a levelezésünkbe, hogy hátha ők tudnak nekem segíteni...
... úgy tűnik, hogy a szakmailag kiemelkedően sikeres emberek tényleg nem napi 8 órában végzik a munkájukat... vagy legalábbis azok nem, akiknek nincs semmiféle varázserejük...
... én már rég lemondtam arról, hogy kiemelkedően sikeres legyek - kötött munkaidőre és nagy alvásokra vágyom leginkább.
... azután este 11-kor írtam egy emailt egy nagyon sikeres, híres professzorasszonynak a főnököm megbízásából - aki kb 10 perc múlva válaszolt is, betéve még néhány más intézetben dolgozó munkatársat is a levelezésünkbe, hogy hátha ők tudnak nekem segíteni...
... úgy tűnik, hogy a szakmailag kiemelkedően sikeres emberek tényleg nem napi 8 órában végzik a munkájukat... vagy legalábbis azok nem, akiknek nincs semmiféle varázserejük...
... én már rég lemondtam arról, hogy kiemelkedően sikeres legyek - kötött munkaidőre és nagy alvásokra vágyom leginkább.
szerda, április 10, 2019
éljen az eső :)
... így legalább nem kell szégyenkeznem, hogy nem jutottam el az autómosóba, mielőtt elviszem a kötelező éves ellenőrzésre Lilit holnap. Pedig tervbe volt véve, csak épp sikerült még egy tájékoztató előadást rászervezni a holnapi amúgy sem teljesen feladatmentes ügyelet utáni napra.
... ritkán örülök ennyire az égi áldás eme formájának... :)
... ritkán örülök ennyire az égi áldás eme formájának... :)
vasárnap, április 07, 2019
egyszerűen képtelen
.. vagyok nekifogni olyan feladatoknak, amikhez semmi kedvem és amit mások erőltettek rám azzal a címszóval, hogy majd én megcsinálom, mert nekem viszonylag keveset kell utánajárni (ami nem mindig igaz akkor, amikor mondjuk 10 éve már nem foglalkoztam az adott problémakörrel, aminek a megoldása nem keveset változott ezalatt az idő alatt... ).
... és csak halogatom és furdal a lelkiismeret. De attól még nem tudom rávenni magam, hogy belekezdjek...
sakk matt. patt.
... és csak halogatom és furdal a lelkiismeret. De attól még nem tudom rávenni magam, hogy belekezdjek...
sakk matt. patt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)