A nagy hajrá...

Elég sok évig sikerült halogatnom az akadémiai pályafutásom következő lépcsőjének a megmászását... egyrészt nagyon ijesztőnek tűnt a folyamat, másrészt úgy éreztem, hogy nem tartok még ott tudásban, hogy ezzel foglalkozzak, harmadrészt pedig kb. 5 éve meg is változtatták a szabályzatot, így még egy cikket kellett volna írjak, hogy teljesítsem a követelményeket. Az új szabályzat remek lehetőséget adott, hogy az első két okot megtámogatva évekre parkolópályára állítsam ezt a feladatot. 

Babó születése előtt döntöttem úgy, hogy pontot teszek a több, mint egy évtizede írt cikk végére, hogy ez már ne nyomasszon a gyerkőc mellett. Ez a cikk az én akadémiai békám volt, amit sehogy sem tudtam lenyelni, bár közben néhány angol cikk megírásában aktívan részt vettem. A születése előtt pár nappal küldtem be a cikket, és végül 2 visszautasítás után kb 8 hónap múlva fogadták el, így elhárult a szabályzat követelményei miatti akadály a habilitációs eljárás pályázati anyagának benyújtására... 

A következő reális beadási határidő idén február volt, így novembertől elkezdődtek az éjszakai munkák és a Babó nagyszülei (mind a négy) és R. általi sétáltatások alatt munkára lopott órák. Sikerült is beadni a pályázatot egy jó nagy hajrával a végén, amibe a főnökeim is bekapcsolódtak. Megtaláltuk az egyetlen alkalmas napot az opponenseim és az eljárásom bizottságát vezető professzor számára, ami szerencsére májusra esett, így maradt némi időm előtte felkészülni egy felkért előadásra egy konferencián. 

R. anyukája szabadságot vett ki, hogy tudjon Babóra vigyázni aznap, amikor én reggel 8-tól délig elő fogok adni, egy angol nyelvű és egy magyar nyelvű tantermi előadást az orvostanhallgatóknak, illetve egy 30 perces tudományos előadást (+ vita) a PhD óta eltelt kutatási eredményeimről. R. a nagy nap előtt 3 héttel vett ki majdnem két hét szabadságot, hogy tudjak foglalkozni kicsit intenzívebben a felkészüléssel. Így is az előadások előtt pár nappal azt éreztem, hogy jó lett volna még egy kis idő pluszba, ugyanis Babó előbb egy oltást követően huzamosabban belázasodott (az ő immunrendszere rendesen bekapcsol minden oltás után), majd 8 napig náthás volt, és ilyenkor igazi kis matrica gyerek, alig lehet a szobából is kimenni nélküle. Szerencsére az anyasággal megérkezett végre az az érzés is, hogy ebbe a felkészülésbe most ennyi fért bele, lesz ami lesz, ennél több időt nem tudok rászánni, mert azt is mind a családomtól kell elvegyem (ezt 5 évvel ezelőtt még teljesen másképp éltem volna meg, akkor még a 130% volt a 100%, most a 70-80% az új 100% - és így nagyobb eséllyel nem fogok talán becsavarodni).

Pár nappal a nagy nap előtt megérkezett azért a lámpaláz is, majd szerencsére a szemem elé került egy Eckhart Tolle idézet, ami szerint a stressz akkor keletkezik, amikor a cél fontosabb, mint maga a cselekvés. Nekem ez sokat segített, mert végiggondoltam, hogy gyakorlatilag általános iskola óta tanítok: kezdetben néhány nehezebben tanuló osztálytársnak magyaráztam el, ha valamit nem értettek valamelyik tantárgyból, majd az egyetemen is folytatódott néhány tantárgy esetén és azóta pedig már a munkaköri leírásom része is ez a feladat. Így hát nincs más feladatom, mint a tanításra koncentrálni, nem foglalkozva a professzorokkal, akik a padban ülnek és pontoznak. Az előadások reggelén az autóban azt mondtam magamnak, hogy én döntöm el, hogyan érzem magam és én jól akartam érezni magam aznap. :) Így az sem borított ki, amikor az egy hónappal korábban már elméletileg elintézett behajtási engedélyek ellenére nem akartak beengedni az egyetemre sem engem, sem a két opponens professzort, akik másik városból érkeztek a megmérettetésemre. Néhány kör telefonálás után végül a portás beengedett mindannyiunkat annak ellenére, hogy a főnöke ennek ellenkezőjét javasolta neki (utólag kiderült, hogy valahol elakadt az ügyintézés annak ellenére, hogy a visszaigazoló email szerint minden szükséges információt megkaptak a további intézkedéshez). 

Végül mindhárom előadásnál sikerült tartani az időt (ez a korábbi években az angol nyelvű előadásnál csak nagyon ritkán sikerült a szerteágazó téma miatt), és bár másfél éve gyakorlatilag nem beszélek angolul, és csak 3,5 órát aludtam éjjel, annyira felpörgött az agyam este, de G. főnököm szerint élvezhetőek és érthetőek voltak az előadások. :) 

A többi már nem rajtam múlik. Még két kör szavazás dönt a folyamat sikerességéről vagy sikertelenségéről, de én egy hatalmas megkönnyebbülést érzek azóta, hogy ezt letudtam, és legalább akkora hálát, hogy kisebb és nagyobb családom ennyire támogatott abban, hogy ezt ne halogassam tovább... 💓