Babókánk egy éves korában rájött, hogy ő bizony nemhogy oltást nem szeret kapni (eddig is mindig sírt, amikor szúrták, miért is ne tenné, nekem is minden alkalommal jön, hogy sírjak, de én már nagy vagyok), de most arra is rájött, hogy a gyerekháziorvos irodájában hiába vannak érdekes dolgok, amiket korábban megfigyelt, de utána mindig valami fájdalmas esemény következik. Úgyhogy ma nagyon sírt, már amikor csak feküdnie kellett az ágyon, hogy meghallgassák a szívét, akkor is. Ma már nem mondta a doki bácsi, hogy vele kellene forgatni egy oltási kampány videót.. :) Viszont a végén a mogorva asszisztensnő majdnem rámosolygott Babóra és azt mondta, hívja fel az apukáját telefonon (nálunk volt a műanyag Babó-mobil figyelem elterelésként - és nem, nem működött), és mondja el neki, hogy ügyes volt. Eltartott egy darabig, ameddig rájöttem, hogy most épp viccelt a hölgy. Nem szokott.
Biztos az is belejátszott az ingerlékenységébe, hogy délelőtt kihagyta azt az incifinci alvást, ami még maradt eddig, a nagy kaland után az autóban viszont egyből kidőlt és elaludt - összesen fél órát, ameddig mi a szüleimmel furikáztunk a városban pár dolgot összeszedni a fogzása és lelki jólléte (és fizikai is, ugyanis kinőtte a fürdőbugyiját és nagyobbat kellett vennem) érdekében.
Utána viszont annyira felpörgött a nagyszülői szeretetben fürödve (és anyja által hanyagolva, akinek ma 4 angol nyelvű absztraktot kellett átolvasnia és kijavítania a rendíthetetlenül dolgozó kollégái számára és szerveznie egy őszi rendezvényt ami szintén utolsó előtti napos), hogy este 7-ig le sem lehetett állítani, majd hangos sírás közben kidőlt, és azóta is egy aprócska megszakítással alszik.
Nekem pedig így remek alkalmam adódott, hogy a fennmaradó 2 absztraktot is átolvashassam és végre fél 11-kor nyugovóra térhessek az elvégzett munka jó érzésével (és azzal az érzéssel, hogy ismét szegény habilitációm munkálatai maradtak el, de hát ez már 5 éve így van, pont most kezdjek el változni/változtatni...?)😅
És egy kis napi jó a végére, hogy szükség esetén azért a bal agyféltekém felébreszthető a hibernálásából a jelek szerint és nem bosszankodik cselekvés helyett. :)
5 megjegyzés:
nálunk is egyéves korától jött rá a nagyobbik, hogy a dokihoz járás fájdalmas oltással végződik, és utána már a rendelő közelében is ordított. :D amikor terjesgondozásra jártam ugyanoda a kisebbikkel, jött ő is mindig velem, és 2-3 doki- és oltásmentes alkalom kellett, mire megértette, hogy most tényleg hozzá se fognak érni. :) most meg már tök ügyesen jön velem a kicsi oltásaira, segít, magyaráz. :)
kitartás a náthához!
:) Creusa, van valami tipped, hogy lehet egyedül egy teljes testében ellenálló gyereknél orrot szívni? ma is alulmaradtam... két felnőtt kell nálunk az akcióhoz...
huhh, ez jó nehéz. én, bevallom, két egymással párhuzamos (és egymásnak némileg ellentmondó) módszert alkalmaztam: 1. nagyon sok orrszívós szerepjáték, plüssöknek orrszívás (ha nem akadt ki a hangtól á., akkor bekapcsolt porszívóval/orrszívó géppel - nekünk amúgy végül a hiperszuper gép nem vált be, ugyanúgy nehéz volt szívni, viszont kevésbé is effektív szerintem, mint a hagyományos orrszik-porszi), megengedni, hogy a miénket kiszívja, odatartsa az orrunkhoz a készüléket stb., ami a fantáziádba belefér. 2. ha ezeknek dacára is ellenállás volt, akkor én - kövezzetek meg - lefektettem, és úgymond leszorítottam. amikor pici volt, akkor találtam ki ezt a módszert, mert béna voltam, és nem tudtam valahogy a kapálózó kezeit lefogni, szóval rátettem egy paplant/pokrócot a fekvő gyerekre, és annak a széleire rátérdeltem, ezzel hatástalanítva a lábait és a karjait. és akkor a kezeim szabadok voltak, és ordítás és fejrázás ide vagy oda, ki tudtam szívni neki. (utána 1-2 perc alatt helyreállt mindig a világbéke szerencsére amúgy, ami segített, hogy ne vegyem a lelkemre ezt a fajta barbárságot. :D)
egy kis biztatás azért a horror sztori végére :D : utoljára ezt olyan 1 éves kora körül kellett így csinálni. az egészből semmire nem emlékszik, és nagyobb korára már teljesen együttműködővé vált á., ül az ölemben, és akkor csináljuk az "orr-rendet" (inhalálás, tengervizes orrspray, orrszívás). van persze, hogy kellemetlen, és picit sír, de közelharcot már nem kell vívni, illetve 1-1 betegségnek az elején van mindig csak ellenállás (verbális), és aztán megszokja, rájön, hogy igaziból ez jó neki, mert utána kap levegőt.
nálunk sokat segít amúgy az inhalátor, amit a maszk nélkül használunk nyilván, és így is effektív, megkönnyíti az orrszívást, rövidíti a betegségeket (amennyire ennél a korosztálynál lehet rövidíteni...)
hajrá!
hálásan köszönöm a tippeket. <3 Valami hasonló jelenet játszódott le ma reggel a konyhában, mint amit leírtál, csak épp pokróc nélkül.... Hogy lehet maszk nélkül használni az inhalátort? Nekem eddig eszembe sem jutott, pedig jópár éve egyszer vettem hirtelen felindulásból egy ultrahangost magamnak, megyek és meg is keresem a tárolóban... :))
:D jaj, ezek a szülőség legjobb harci jelenetei... :D mi úgy használjuk az inhalátort a kezdetektől (mivel meg se kíséreltem egy babára a maszkot ráadni, az tényleg közelharc lett volna szem), h a csutoráját (vagy hogy hívják azt, ahová öntjük magát a salvus-vizet) tartom csak oda az orrukhoz-szájukhoz. untig elég gőzt belélegeznek így is, egyértelműen érezhető a hatás, sőt, ha náthás vagyok, nekem is megered tőle az orrom, hogy egy picit belélegzek belőle a gyerekek feje felett.
Megjegyzés küldése