...szerintem életemben összesen annyi tekintetet nem vonzottam magamra, mint amióta gipsszel/bokarögzítővel és mankóval közlekedek... És annyiszor nem is változtattam meg a társalgás témáját a puszta megjelenésemmel, mint ahányszor az utóbbi hetekben: akárhol elvonultam, egyből a törésekre, gipszre, személyes traumákra terelődött a szó, sőt olyanok is voltak, akik azt kezdték el fennhangon találgatni, hogy akkor én most a jó oldalon használom-e a mankót (amikor már csak egy mankóra fejlődött fel az állapotom)...
... 7 hét mozgáskorlátozottság után lassan elhagyhatom a rögzítőt és elkezdődött a leszoktatás a mankóról is, amit egyébként cseppet sem bánok, nem volt annyira mókás így közlekedni, bár tény, hogy miután az ember megtanulja a használatát, rengeteget tud segíteni a nyakkitörés és ellenkező oldali bokatörés elkerülésében.
... azért lehet, hogy valami kényelmesebb bokarögzítőt beszerzek (a jelenlegi mellett időnként visszasírom a gipszet), hogy ha úgy érzem, hogy ismét láthatatlanná váltam a társadalom számára, akkor valamivel fel tudjam hívni magamra a figyelmet...
2 megjegyzés:
Na akkor kepzeld el ezt egy cuki zsemleszinu, feltuno (piros) hamot viselo, feladatat tekintve vakvezeto labradorral.... ������
Nem zavar amugy, h sokan megneznek?
Napraforgovirag
Kedves Napraforgóvirág!
Egy kisvárosban nőttem fel, ahol mindenki majdnem mindekit ismert, éppen ezért próbáltam amennyire csak lehet láthatatlan maradni. Az egyetem egy másik városban ebből némi felszabadulást jelentett, de a feltűnés kerülése addigra már belém ivódott. Most egy harmadik városban élek, ahol még kevesebb ismerősöm van, mint az egyetemen. Azt már megszoktam, hogy 20-50-70 embernek tartsak előadást, de akkor hivatalos minőségben vagyok jelen, a figyelem nem a külsőmnek szól. Átlagos lány vagyok, semmi feltűnő nincs rajtam, ezért meglepő most ez a figyelem. Bár új ez az élmény, de valójában nem szeretném, ha tartósan fennállna, kicsit zavar, de próbálok nem tudomást venni róla. Nem nekem való a tekintetek vonzása, mert utána nem tudom, mihez kezdjek ezekkel a tekintetekkel.
Nagyon szépek lehetek a kutyáddal együtt, nem csoda, ha megnéznek Benneteket. :)
Megjegyzés küldése