hétfő, június 06, 2016

néha én is szeretnék...

... írni kicsit a szakmámról, a betegekről, a szépségekről és nehézségekről. De mi icipici szakma vagyunk, majdnem mindenki ismer majdnem mindenkit, és nem szeretném, ha egy nap a Nagyfőnök idézné valamelyik fenomenális félreolvasásomat, vagy olvasná az újabbnál újabb bakikat, amiket még mindig elkövetek (... azért órákra még senkit nem felejtettem a vizsgálóban .... - mondom órákra....).

... talán majd egyszer. Vagy egy másik blogon. Vagy minek.

Tény, hogy sokat lehet a betegeimtől tanulni, leginkább nekem, amikor épp nyűglődnék a saját felnagyított bajaimon, és akkor kapok egy banánt, egy barackot meg két kis kocka csokit valakitől a kutyafuttában bekapott ebédem mellé, csak úgy. Akinek, bár nem igazán beszélünk róla, de mindketten az életéért küzdünk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pedig kár.
Én szeretem az autentikus emberek írásait.
No de egyszer hátha... :)

Erika

Sárga Cserebogi írta...

:)

talán. egyszer.