csütörtök, június 30, 2011

... és a június is eltelt...

... bár bevallom, nagyon féltem tőle, de végül összejöttünk, megbarátkoztunk, emléknyomokat hagytunk egymásban és végül most békésen elválunk... jöhet a július, amikor remélem, hogy végre sikerül leküzdeni az utóbbi napok krónikus fáradtságát... csak aludnék, és aludnék, és aludnék.... és amikor épp ébren vagyok, akkor időnként máshova vágyom, leginkább haza... és hiába ismételgetem, hogy csak lazán, ez itt egy más világ, más a mentalitás, de hajt a belémégett utolsó huszonév, időnként az itt is megfelelni vágyás (ami pedig nem fog összejönni, mert mások az elvárások és nem feltétlenül szakmai téren...)

... az unatkozás pedig egyelőre a körülményekre való tekintettel bizonytalan ideig elnapolódik.... :)

... de ti ezen már meg sem lepődtök...

péntek, június 24, 2011

most épp...

... itt vagyok tudományos ismereteim bővítése céljából - aminek egyébként az első nap alapján ez a kurzus nagyonis megfelel. A vacsorához fogyasztott nagyon finom vörösbor után még egy Londonban élő dán és egy németországi kolléganővel is egész jól elbeszélgettem angolul, és jelenleg még a vasárnapi előadásom miatt sem aggódok...

... lehet, hogy megúszom a stresszt, ha esténként végigkóstolom a toszkán borokat...? :)

... a vacsoráról csak annyit, hogy pezsgővel kezdtük, többfajta olasz előétellel folytattuk, volt egy kis "pasta", egy kis nyershús krumpli- és zöldségkörettel (a húsnak a külső részét, ami kicsit meg volt sülve, megettem a körettel, szóval éhen nem maradtam :) ), majd levezetésnek vaníliafagylalt volt erdei gyümölcsökkel és édes pezsgővel... ezek az olaszok nagyon tudnak élni... :)

kedd, június 21, 2011

olaszos készülődés :)

... lement a nap, vagy legalábbis már nem süt a teraszomra (mint kiderült, nyáron igenis képes ide is sütni, tehát mégsem északi fekvésű, pedig az áprilisi hőmérsékletből ítélve ez lehetett volna az északi fekvésű szobák non-plussz-ultrája...), úgyhogy kiviszem a székemet, az előttem levő kis zöld területen kutyáikat sétáltató emberkék fele fordítom és egy hatalmas "abata" körtével a kezemben (ezt írja a címkén, gondolhatjátok, hogy magamtól ilyesmit nem tudnék kitalálni) kiülök cikket olvasni az esetbemutatásomhoz - és időnként lazításként (na nem túl gyakran, kb minden 3. bekezdésnél) vetek egy pillantást a legalább 6 féle kutyára, amik aktuálisan mozgásban tartják lent a gazdikat.

... lefekvés előtt pedig azt hiszem, hogy végét vetem a hűtőben sínylődő kb. 1 pohárnyi vörösbornak is, persze csakis a szívérrendszeri betegségek megelőzése miatt, illetve hogy meg ne savanyodjon... egyébként kiönteném, de hát olcsóbb a megelőzés, mint a kezelés... legalábbis így tanultuk... ha tévednék, a tanáraimat hibáztassátok! :)

hétfő, június 20, 2011

dupla doki...

... avagy nem kell aggódni, minden rendben, csak nincs vége a nyugalomnak...

Először is mindenkinek köszi az aggódásért, egyben vagyok, jól vagyok, sikeresen átestem ezen a megmérettetésen is... csak épp azt hittem, hogy ha ennek vége, akkor jön a jól (?) megérdemelt nyugalom, félév édes semmittevés, utána is csak a jobb kisujjam enyhe megrebbentése, hogy mostmár talán jó lenne valamit cselekedni, vagyis egy olasz cappuccinót inni elálló kisujjal... ehhez képest a védés napján este 11:30-tól 12:40-ig dolgoztam, és utána is hasonló jókat cselekedtem a szép nyári éjszakákon... szerencsére a nappali időszakra azért jutott kellemes dolog is, például bátyóékkal sétálni a városban, ahol már a 3. leghosszabb időt töltöttem el életem során.

Essen hát akkor a védésről is pár szó: ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy mindenkinek igaza volt, amikor azt mondta, hogy ne izguljak, mert ez már csak puszta formalitás, itt már nem lehet elbukni. Na de természetesen ennek ellenére bennem alaposan munkált a lányos ijedelem látva a 3 komoly bíráló bizottsági férfiembert, főleg, hogy a bizottság elnöke az első kézfogás során mélyen a szemembe nézve azt kérdezte, hogy akkor ugye beleférek a 20 percbe és alatta maradok... próbáltam határozott igennel felelni, bár az addigi legjobb időm egy 23 perces röpke szusszanat volt, na de ezek után persze kissé izgatottabban fogtam neki az előadásomnak, mint ahogy azt terveztem. Az azért némileg oldotta bennem a feszültséget, hogy  az előadásom előtt, amikor felolvasták az életrajzomat (amit szintén nekem kellett előtte megheggeszteni, szenvedtem is vele alaposan), beleakadt a felolvasó nyelve a szülővárosom nevébe, majd olyan kongresszusokra soroltak be állandó résztvevőként, ahova még életemben nem jutottam el... Az előadásomat kb. 20 perc alatt meg is tartottam, bár szerintem megint volt 1-2 perces túllépés, külső szemlélők szerint magabiztos voltam, én a magam részéről kicsit másképp értékeltem volna ugyan az állapotomat, de ám legyen... :) És miután E. 1 órával a védés előtt "megjavította" két befőttes gumival a melltartómat, hogy ne csússzon le folyton a pántja, ezért az ekkor készült fotókon még akár összeszedettnek is tűnhetek...
Ezek után következett az opponensek kérdéseinek felolvasása és dolgozatom általuk történő méltatása, mely után teljes joggal vélhettem, hogy megérdemli a hallgatóság, hogy a tizenvalahány kérdésre adott válaszomat megismerhesse... úgyhogy félóra felolvasóest következett, néhány elnyomott ásítás által fűszerezve, hiába na, nem megy olyan gyorsan felolvasni azt a fél novellányi anyagot, amit születésnapom éjszakáján és hajnalán írogattam oly sok szeretettel és lelkesedéssel a kutatás iránt...
Viszont ezek után a bíráló bizottság és opponensek kellően elfáradtak, hogy túl sok kérdést tegyenek fel, ezért csak egy rövid kérdést kaptam, amire 2 mondatban válaszoltam és már pakoltak is ki a teremből mindannyiunkat, a hallgatósággal együtt, hogy meghozhassák a döntést. A bíráló bizottság elnöke szerint "meglepő módon" a védésem sikerrel zárult (ezt gondolom viccnek szánta, de én kicsit azért meglepődtem, bár tudtam, hogy így lesz, de akkor is, ezekkel a szavakkal végetért szinte 5 év küszködés, felszabadultam egy béklyó alól...). 100%-ot kaptam, én már fele+1-el is beértem volna, de üsse kő, így is jó. :)

Aztán jött a gratuláció, illetve még előtte a főnököm arcjátéka, amikor egyre nagyobb csend lett, hogy mondjak már valamit, köszönjem meg ezeket a pillanatokat... hát... izé... a szónoki képességeimen még van mit fejleszteni, bevallom őszintén, hogy semmilyen záróbeszéddel nem készültem (még az előadásomra is alig volt időm), szóval emlékeim szerint kb 3x elmondtam, hogy köszönöm szépen, aztán ugyanezt fordítva, és azzal vége lett a ceremóniának, jöhetett a kötetlen szendvicsevés... negyedóra múlva már az én gyomrom záróizmai is elernyedtek annyira, hogy egy kisebb szendvics lecsúszott...

Hát röviden így telt a nap, időnként még most sem hiszem el, hogy megtörtént, mások emlékeztetnek rá, amikor a készülő előadásomban odabiggyesztik a nevem után a PhD-t, magamtól nem jutna eszembe.... de lehet, hogy vasárnapig (amikor a következő bosszadalom érkezik egy esetbemutató formájában, angol nyelven, számomra kevéssé ismert témakörben, tehát a hűvös nyugalom eléggé hiányozni fog) levakarom onnan azokat a betűket, hátha kevesebbet kérdeznek majd az eset kapcsán a szakik...

És most lefekvés, mert az édes semmittevés úgy tűnik, hogy csak jövő héttől esedékes... én még mindig próbálok optimista maradni e tekintetben...

kedd, június 07, 2011

... most már...

... reggelre marad annak az 5 percnek a lefaragása, amivel túlléptem  a mai egyszem próbán a megadott időkeretet. Bár 3 percet simán lefaragok majd azzal, hogy az izgalomtól igyekszem majd mihamarabb átesni az egészen és időnként a szépen eltervezett mondatokból csak az alanyt és állítmányt hagyom meg, mert a többi elszáll a nyitott ablakon keresztül, bele a júniusi napsütésbe. :)

... na akkor már igazából csak 2 percet kell megspóroljak... hát mi lehet ebben a nehéz...?

vasárnap, június 05, 2011

újra itt...

... a szinte otthonban, a kuckó, ahova mindig olyan jó volt visszabújni egy fárasztó nap után 4,5 éven keresztül... csak most nincs rendes internetem, a kábeltévét is sikeresen kiköttettem, amikor felszámoltam átmenetileg az itteni életemet, a telefon is megint süket (ez utóbbi fáj a legkevésbé...).

... egy hétig megint visszasimulok ebbe a környezetbe, bedugom a hűtőt és joghurtokat varázsolok bele, hogy kicsit elhitessem magammal, hogy nemcsak átutazóban vagyok megint...

... felfedezem ismét a rádiót és a Diótörő CD-t, amik a kábeltévé bevezetése óta eléggé háttérbe szorultak...

... szerdáig egyébként úgyis olvasgatásról, pánikról és teljes kétségbeesésről fog szólni minden, utána viszont remélem már főszerepben "idegenvezető" lehetek a számomra is kissé megint ismeretlenné vált városban... :)

... most viszont gyorsan lefekszem, mielőtt az éhség kiűzi az álmot a szememből... a szép nagy hűtőm ugyanis most nem nyújthat enyhülést bánatosan korgó gyomromnak...

csütörtök, június 02, 2011

bekukkantottam...

... gyorsan a blogomra meglesni, hány nap még az annyi, és hát rémesen kevésnek tűnik a papír alapú húzogatóshoz képest, amivel szintén rendelkezem, pedig az sem mutathat igazából mást... és ebben még benne lesz egy 15 órás buszozás, döntően a sötétben, mert a vi(s)zér-en épp kifogytak a könyvre csíptethető olvasólámpákból (pedig a 4. repülés során már tényleg elszántam magam, hogy megveszem)...

... most arra nem is akarok gondolni, hogy ha lejár a visszaszámlálás, máris indíthatom újra az órát, hiszen június végére megint összejött egy kis nemzetközizmus, akaratom elleni tudományos megnyilvánulással.

... egyébként még ha nem is nyilvánvaló, de alapvetően optimista hangulatban vagyok. :) Hisz a reggel még túl messze van, akkor fog érkezni a főnöki dorgálás a védésre szánt előadásom láttán, amit épp az előbb küldtem el...