úgy kell olvasni...

... ezt a bejegyzést, hogy elvileg "levezetésképp" írom.:) Miután eldöntöttem, hogy befejezem mára a munkát (miután szomorúan tudatosítottam, hogy bár úgy éreztem, egész nap csak dolgoztam és a számítógép előtt ültem, max csak 7 órát tudok a munkához számolni és annak is egy jelentős részében dekoncentrált voltam....), még finoman figyelmeztettek, hogy levezetésképp igazán írhatnék egy rövid blogbejegyzést is. :) Hát a fedélzeti naplómban mondjuk még elfér, az biztos, mert ma nagyon nagy léptékben vezettem azt is... lehet, hogy csak vasárnapi hangulatom volt...?

Tehát akkor levezetésképp egy rövid bejegyzés következzen az új lakótársamról, aki 3 napja csöppent az életembe, de máris többet beszéltem vele olaszul, mint az utóbbi 5 hónap során összesen. :) Nekem is most ered meg a nyelven (na jó, az ered inkább csak átvitt értelemben, mert azt a nyekegést hallgatni olyan angyali türelemmel lehet csak, amilyen Aríolának, az előbb említett albán lánynak van... :) ). El is kel neki egyébként ez a türelem, mert foglalkozására nézve klinikai pszichológus, aki Albániában megszerezte már ugyan a diplomát, de most itt honosítja, ami másfél évébe kerül, mert újra kell vizsgáznia egy csomó mindenből és újra kell írja az államvizsga dolgozatát, lévén hogy Albánia még mindig nem része az EU-nak... Ugyanez érvényes egyébként minden más szakterületen is, találkoztam már pl. olyan oroszországi származású doktornővel is, aki odahaza 60 ágyas osztályon ügyelt teljesen egyedül rezidensként, olyan betegek között, akik már akkor kerültek oda, amikor összeestek valahol és vitték őket, mert egyébként az orosz ember sem igen ér rá betegnek lenni (ismerek én még ilyen embereket, na hol is laknak...? :) ), itt viszont ugyanúgy újra kellett vizsgázgasson egy csomó mindenből és új államvizsga dolgozatot is kellett varázsoljon (pedig abból egy is alaposan megfekszi az ember gyomrát...).
Egyébként kicsi Arany (ugyanis Aríola neve albánul aranyat jelent, mint kibogoztuk) miután itt is lediplomázik, nekifog mesterizni. Elárulta, hogy a végső cél New York lesz, mert a barátja, aki elkísérte ide Firenzébe is, nagyon szeretne majdan az Óperenciás tenger túloldalán, éppen abban a városban élni... Ízlések és pofonok, ugyebár. :) Bár biztos megvan a "nagy almának" is a varázsa, csak én vagyok egyre öregebb és vágyom egyre kisebb településekre (és ennek pont ellentmondva keveredek mindig egyre messzebb ettől az álmomtól... ).
Tény és való, annyira kedves, megnyerő és türelmes volt, hogy én bizony javasolnám, hogy ezek az emberek, miután végeztek a betegek lelkének gyógyításával, a nap végén menjenek oda az orvosokhoz és kicsit gyógyítgassák, szeretgessék őket is... mert az, hogy ma hozott nekem egy pohár jegeskávét és egy tányérban pár kekszet, spontánul, mindenféle célozgatás nélkül, az én lelkemre igazi gyógyírként hatott (és előtte már a beszélgetésünk is, csak hogy ne higgyétek, hogy ilyen számító alak vagyok és csak a kávé miatt érzek így)...