szerda, február 18, 2009

Elhatároztam...

... hogy a következő három bejegyzésnek vidám dolgokról kell szólnia...

... tehát akkor kb. 5 év múlva kukkantsatok ide vissza, ha meglesz a szakorvosi vizsgám... :)

kedd, február 17, 2009

írni kellene...

... de nincs miről... pedig a késztetés egy darabig megvan, de aztán eszembe jut, hogy szakdolgozatokat kell javítsak, és lemondó sóhajjal kitörlöm a bejegyzés címét és becsukom a blogomat... és megnyitom a bűvös fájlokat, igaz, hogy csak kettőt, de azt hiszem, fejenként több energiát fektettem beléjük eddig, mint hajdanán a sajátomba... hiába na, nem úszhattam meg olyan könnyen az álomvizsgaírást, előrenyúlt a múlt a jelenbe és követeli rajtam a tartozás kiegyenlítését... eredmény: egy potenciális új cikk a főnök fejében, aminek a születésénél természetesen ott kell lennem bábaként a vajúdó kismama mellett, csak ez esetben a felelősség mellett a fájdalom jelentős része is rám hárul majd... és az én cikkem szegény megint háttérbe szorul, mert az íráshoz néha nem elég az ihlet, fizikálisan is kell rá legyen idő... mondjuk naponta 2 órácska... és momentán (milyen elegáns szó...:) ) ez egyelőre álom, mint ahogy az is, hogy a napi munkából hazatérve egy kis aktuális szakirodalmat olvassak, legalább azokról a betegségekről, amikkel a napi gyakorlatban összefutok...

... a 180 fokos fordulatból egyelőre úgy tűnik, hogy csak 120 sikerült, és ez elég gyakran képes visszabillenni a kiindulási ponthoz közeli helyre... legalábbis ez az érzésem a megint visszatérő napi-kétnapi munkamegbeszélések alatt... a különbség csak a nyakamban lógó zöld fonendoszkóp, ami elválasztja az elmúlt 2,5 évet a jelentől... :) (egyszer majd fotó is készül róla... :) )

hétfő, február 09, 2009

Csendélet...

88 éves néni fekszik az ágyban, előtte a kissámlin kb. 68 éves lánya ül... Ugyanazok a vonások, ugyanaz a hullámos fehér haj, csak a ráncok szaporábbak az édesanya vékonyka kezén és arcán...

Előkerül a kalács a szatyorból, évtizedes megszokás lehet, hogy az édesanya azt vacsorázik.

Egymást nézve pihennek csendben, teljes az egyetértés, fölöslegesek a szavak...

Még a többi szobatárs sem képes megtörni a néma egyetértést...

péntek, február 06, 2009

Kicsi a világ (1)

Biztos lett volna (és lesz még talán) pár ilyen bejegyzésem, most épp nem vagyok túl lusta leírni...:) ma épp az derült ki, hogy akinek egy hete a nyomában caplatok és gyakorlati kérdéseimmel zaklatom (egy orvoshoz vagyunk mindketten beosztva, csak ő már két éve dolgozik osztályon) szintén erdélyi, egy évfolyamon végeztünk, csak épp más városban.:) Érdekes, mennyire meg tud nyugtatni egy ilyen apró kis infó, hogy mások is vannak körülöttem otthonról.

Egyébként pedig még egy napot átvészeltünk, én és a környezetem, talán mostmár megmaradunk... :) Én a pályán, a majdani betegeimről még nem nyilatkozom, nehogy elszóljam magam.

Persze próbálok mindig a legjobb tudásom szerint eljárni, remélem ez egyre több mindenre elég lesz... :)

Na de fő az optimizmus! :)

csütörtök, február 05, 2009

Könnyen mondjuk, hogy...

... jobb egyből a mélyvízbe ugrani, de azt senki sem fűzi hozzá, hogy az ugrást követő kapálózás bizony nagyon nehéz és kimerítő tud lenni...

... naponta új tanulságok születnek, minden perc tele van új impulzusokkal, negatívval és pozitívval vegyesen, sokat tanulok és nem utolsósorban magamról...

... és amikor esténként szellemileg és fizikailag teljesen kimerülve nyugovóra térek, néha még az a biztonságérzés sincs meg, hogy az egyetlen rámszabott pályán landoltam, amit igazán sikeresen és hatékonyan űzhetek a következő pár évtizedben...

... na de hátha idővel megjön a tapasztalat és vele együtt a biztonságérzés... és a hatékonyság és tudás... :)

... addig is, ami erőt ad a reggel 6 órás ébredésekhez, az a szüleim, Sz. és barátaim kitartó vigasztalása... akik látnak bennem valamit, amit mostanában a tükör nem mutat...

... és néha kicsit ez a dal is...