Ilyen kényszeres alkalmakkor rendszerint félnapra kiköltöztem az erkélyre, az én elvarázsolt kis műtermembe, ahol a földön gugolva készültek a nagyszerű remekművek. (Azután persze rájöttem, hogy a lelkesedés mellé tehetség nem párosult, ezért szépen csendben leállt a termelés, beszáradtak a festékek, és végetért a festői karrier.)
Persze azonnal visszatért jópár emlék és érzés a szobor láttán, az akkori lázadó hangulat és a jövőmmel szemben megfogalmazott sziklaszilárd elvárások (amelyekből sajnálatra méltóan sokat lefaragtam az elmúlt években..)...
Kb. abból az időből származik a rajongásom a szintén szobrokról szóló a Zorán dal iránt is, amin hajdanán elég sokat merengtem... :)
Lelki fejlődésem ékes bizonyítéka, hogy legutóbbi kiruccanásunk során az alábbi szobor is a szívembe lopta magát... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése