hétfő, június 30, 2008

Nem elég...

... hogy a hőség és lustaság miatt még véletlenül sem haladok úgy a munkával, mint szeretném, de pár perce egy laza kattintással sikerült semmissé tennem a mai nap munkáját is... ezek után már az az örömöm is elszállt, hogy másokat okolhatok a saját sikertelenségeimért...

"Mindenki a saját szerencséjének kovácsa."- tartja a régi római mondás - csak az a baj, hogy én elég gyengén célzok és folyton mellékalapálok... Nem lehetne ezt a mondást valahogy adaptálni valamire, amiben az "evés" és "alvás" szavak is szerepelnek...?

hétfő, június 23, 2008

A mai nap után...

.. azt hiszem nyugodtan keresztet vethetek a 2008-as nyár szellemi tevékenységére... még csak plussz 35 fok van, de az én agyműködésemre már ez is halálos csapást mért, csak ülök a gép előtt és bambán bámulok magam elé, próbálok koncentrálni és ébren maradni, de ez még 3 kávé után is nehéz feladatnak tűnik... az is lehet, hogy azt is csak álmodom, hogy most épp ezt a bejegyzést írom, miután feladtam, hogy ebben a tengerszintfeletti pokolban ma még akár haladjak is a munkával. Előrelépést csak az a lista jelent, ami arról szól, hogy milyen feladatokat kell elvégeznem, ha egyszer végre megérem a pillanatot, amikor kinyitom a kuckóm ajtaját és az elsötétített szobában bekapcsolom Albinót...

Van egy sanda gyanúm, hogy ez a nyár sem arról lesz emlékezetes, hogy a kirobbanó energiámat próbálom itt-ott levezetgetni...

péntek, június 20, 2008

Borkóstolásról pedig...

... egy darabig szó se essék... valamint sör, pálinka és egyéb hidroxil-csoportot tartalmazó italokról... bár ez utóbbit tegnap nem ittam, de az első kettő így is épp eléggé meghatározta a mai nap hangulatát. Egyébként kellemesen telt a tegnapi nap, a munkahelyem fennállásának bizonyos számú évfordulóját ünnepeltük, nem volt túl kerek szám, de azért megadtuk a módját, buszoztunk, házilag nevelt szárnyasokat (tyúk, kacsa, liba) ettünk, és igazi borpincéből hozott bort ittunk... nem is keveset. :) És ezek után még egy hobbiból-borász is próbálta bővíteni a borkultúránkat, mélyen a föld alatt, egy 10 fokos pincében... Az enyémet elég kevés sikerrel, ugyanis három mondat után elvesztettem a fonalat, és már csak arra tudtam koncentrálni, hogy mikor kapunk már annyi fajta vörösbor után végre egy kis fehéret is... mert én alapvetően fehérpárti vagyok. :) Legközelebb remélem, hogy Tokajt vesszük célba... ha egyáltalán a "legközelebb" engem még itt talál...

Ez a hétvége pedig kicsit korábban fog elkezdődni a megszokottnál, ugyanis egész nap egy puha párna és az ágyam lebegett a szemem előtt, ideje gyakorlatba is ültetni ezeket az álmodozásokat... :)

hétfő, június 16, 2008

Hirdetés...

...Windowstelepítésre kiterjedő számítógépes ismeretekkel és Internethálózat javítási képességgel (és egy fölös switch-el) rendelkező barátot keresek rövidtávra (a telepítés és javítás erejéig...). Lehetőleg ne kelljen kiírjam a beavatkozás előtt mind a 200 filmet a gépemről, amit még nem volt időm megnézni eddig...
2 négyzetkilóméteres körzetben tartózkodók roppant nagy előnyben.

Jelige: "Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette..."

péntek, június 13, 2008

Hol volt, hol nem volt...

... de inkább nem volt, mint igen internet a munkahelyemen az elmúlt héten... és a következő hét sem kecsegtet túl sok jóval. És mivel annak a kütyünek a beszerzésére, ami a helyzetet megoldaná, most az intézmény nem akar költeni (legalábbis egy "roppant segítőkész és lelkes" munkatárs szerint), ezért tartok tőle, hogy lesz még pár ebből fakadó bonyodalom... De most igazából nem is akarok erre gondolni, a hétvége már így is elég sok borús dologgal fenyeget, és a munka csak az egyik közülük...

Egyébként végre helyreállt a belső egyensúly, Albinó megint az őt megillető helyen trónol a lakásban, Monet festményeket ábrázoló poháralátéteken (hogy azért a nagy melegben a szellőzés minden oldalról biztosítva legyen:) ), a hangja ismét a régi, és szerencsére a fájlok és programok is... :) Végre esténként nem azon kell imádkozzak, hogy ha megnyitok egy excel fájlt, ne fagyjon le a word és fordítva és talán még haladni is tudok egy kicsit a munkával, nem úgy, mint az elmúlt hetekben (leszámítva a munkahelyen töltött szombatokat és vasárnapokat...). És reggel ismét 6.40-kor kelhetek, mert nem kell már holmi kölcsön laptopokat időre becipelni és összeszerelni a munkahelyen...

Szóval minden okom megvan az optimizmusra.:) Már csak egy kis szorgalmat kellene hozzá beszerezni...

... csak tudnám, hogy honnan...?

péntek, június 06, 2008

Rosszul indult...

... a tegnapi napom, nem sikerült kialudni magam éjjel, nyomott hangulatban ébredtem és valami furcsa ingerültség kísért végig, amit még a délutáni előadások és következményes svédasztal sem tudott feloldani igazán...
Anyum szolgáltatta végül a megoldást, amikor emlékeztetett "A muzsika hangjaiban" felhangzó egyik dalra, ami pont az alkalomhoz illett. :) És valóban hatott és ezek után valahogy könnyebb szívvel írogattam a cikket késő estig... erről jut eszembe, most is azt kellene tennem...

Hát akkor röviden, itt a dal, de kötelező megnézni hozzá a teljes alkotást, úgy lesz igazán hatásos. :)

kedd, június 03, 2008

Tsupa tsupa jóhír :)

... csak a többi napom is így alakulna a héten... :)
Először is, ma egész nap poszterkedtem a klinikán és át is küldtem a profnak az első verziót. Persze több, mint optimizmus lenne azt hinni, hogy ezzel vége is ennek a feladatnak, de legalább a posztergyártás következő fázisába léptem, vagyis az építő jellegű kritika elolvasása és alkalmazása nevűbe.
Továbbá családunk egy Hófehérke nevű újszülöttel bővült. Miután a velem egykorú Sárga mostmár jól megérdemelt visszavonulását élvezi, szükség volt egy másik négykerekű adoptálására. Az eredmény remélhetőleg legalább annyi örömöt hoz a családunkba, mint elődje. Már csak remélni tudom, hogy a szüleimnek nem támad az az ötlete, hogy a Sárgához hasonlóan engem is lecseréljenek egy pár tíz évvel fialabbra... :)
És végül, de nem utolsó sorban, biztató hírt kaptam Albinóról, csütörtökön érkezik bátyóhoz, most már csak azt kell kitalálni, hogy jusson vissza szerető gazdája karjaiba. Ezentúl a széltől - és portól- is lelkiismeretesen óvni fogom, nem cipelem naponta magammal, beérem a munkahelyi lassú kínhalállal is, csak hogy többet ne kelljen ennyi időre megválni tőle. Keserves napok/hetek/másfél hónap volt/ak...

Bár azért annyira nem is... :)