Tünetek- vagy mégsem...?

Ma a buszon állva épp azon örvendeztem csendben, hogy végre megnyugodhatok, a poszternyomtatás, amit gyanútlanul elvállaltam két hete, vélhetően mostmár sínen van (hisz volt pár stresszes órám, amikor kiderült, hogy az egyetem bizonyos adminisztrációs egységei 10 nappal az ünnepek előtt már kongnak az ürességtől), amikor megpillantottam egy soványka szőke lányt, a barátnőjével beszélgetve, meglepően cianotikus szájjal (magyarul kék avagy lila, kinek melyik szín tetszik jobban), amilyent eddig csak súlyos szívbetegeknél láttam... Az orcái kissé pirosabbak voltak a kelleténél, tehát egyből megerősítődött bennem az a kép, amit a mitrális szívbillentyű betegségről tanultunk. Már készült a fejemben a diagnózis, amikor felmerült bennem, hogy mi van, ha egyszerűen csak lila rúzzsal/szőlőzsírral festette ki a száját és tett némi pirosítót az arcára... Gyorsan lepillantottam a kezére, hogy megnézzem a körmei színét, hiszen ezek is elég szépen tükrözik, ha baj van a keringéssel... Ezek viszont szép rózsaszínre voltak festve, némi karácsonyi csillámporral és a körmök hegyén roppant fantáziadús lila kis háromszögekkel...

Hát így próbáljon az ember a klinikai tünetekre hagyatkozni a diagnózis felállításánál... kezdem sajnálni a tünettan könyv mellett töltött időt, mehettem volna többet is sétálni abban a vizsgaidőszakban, még emlékszem, hogy végig csodálatosan havazott... :))

Egyébként pedig továbbra is az az érzésem, hogy egy kardiomókussal azért megnézetném az illető hölgyet (feltéve ha még nem vizsgálták ilyen irányban)... mert a cianózist ennyire autentikusan utánzó rúzst még nem láttam...