... azt hinnétek, hogy két hete intenzíven nyaralok, elárulom a titkot: egy hete ismét a jómunkásemberek soraiba léptem, csak valahogy az írásra nem tudtam még rávenni magam. Lehet, hogy most is inkább hallgatni kellene és a fokokat bámulni a hőmérőn, de azért szeretném pár sor segítségével a maradandó emlékeim közé bevésni az otthon töltött napokat... bár elég kicsi a valószínűsége, hogy valaha is elfelejtsem azokat az órákat, amelyeket szüleimmel a hegyen töltöttünk, Hófehérke autónk orral a sárban (szegénynek az éjszakát is ott kellett végül töltenie ebben a pozícióban), hetvenév fölötti rokonaink közül egyik a megáradt patak túlsó partján, mi pedig a feleségével a másik oldalon, bokáig sárosan, mert pár helyen egyszerűen nem tudtunk másképp átjutni az úton a hegyről lefele jövet, mint lemondó sóhajjal belecuppanva a hazai iszappakolásba, a villámok a hegyen, amint egyre közelebb jönnek és egyre sűrűbben követi őket hatalmas dörgés, mi pedig mindenféle védelem nélkül állunk a teljes sötétségben a fenyők mellett az út szélén... De emellett emlékezetes marad ez a pár nap a 6-7 miccstől, amit naponta megettem, a marslakókkal találkozástól (kedvesek és vidámak voltak, négyszeres harangszóval fogadtak, miccsel és rostonsült hússal kínáltak), a fürdőzésektől borvizesebbnél borvizesebb helyeken, egy szökőkút mellett elfogyasztott, előkelő pincér által tálalt vasárnapi ebédtől, esküvői lufipukkanásokkal megfűszerezve, a csodálatos tájaktól, fenyvesektől, hegyektől és völgyektől, a barátokkal folytatott beszélgetések miatt, valamint attól a csepp bulitól, ami a vége fele még becsúszott... :) És végül, de nem utolsó sorban, a meglepő és kellemes találkozásoktól...
És mivel én is csak nőből vagyok és hiúság a nevem, ezért örömmel fogadtam a hazai bókokat, hogy jól nézek ki és "megnőiesedtem"...
... hát kívánhat-e ember többet? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése