Hull a hó...

... mindenhol, ahol rokonaim, barátaim és ismerőseim élnek, épp csak ebbe a régióba nem jutott egy kósza hópihe sem... Pedig testileg és lelkileg felkészülve várom a telet, és főképp a sízést. Na jó, a testileg azért némileg sántít (én még nem): az izmaim valahol elolvadtak a székben töltött hónapok alatt, lassan már két emelet megtétele is izomlázzal és légzési nehézséggel jár, és egy sínadrágot sem ártana venni, mert az egyetlen, ami megadatott, meglehetősen gyászosan végezte... akik életem első sítúrájáról szóló beszámolómat anno olvasták, azok most tudják miről van szó... :)

Ha egyszer eljutok addig a pontig, hogy a töltőre nézve eszembe jut betenni az elemeket egy kicsit erőre kapni, akkor lefényképezem az új szerzeményemet és beteszem ide, meg lehet majd csodálni.:) Máris a szívemhez nőtt, pedig még nincs közös kalandunk, nem köszönhetek neki egyetlen maradandó károsodást sem.

Most kedves anyukám elterelte a figyelmemet a blogírásról, olyan aranyos, muszáj megírjam, mert ez egyszerűen nem maradhat megörökítetlenül. Biztos más anyukák is páratlanok a maguk nemében, de az enyémben még van valami plussz is: a fáradhatatlan kíváncsiság. Negyedéves lehettem, amikor egyszer elment az orvoshoz gyógyszert felíratni, és utána felhívott: "kislányom, magyarázd el nekem, mi az a kálcium csatorna blokkoló? Az hogy működik? Akkor ihatok én mellé kálcium pezsgőtablettát?" Hát igen, nem panaszkodhatok arról, hogy még a gyógyszereit sem tudja... sőt, gyanítom, hogy a mellékhatásokkal is jobban tisztában van, mint én, orvos létemre. Még szerencse, hogy nem hajlamos a hypochondriára, így csak elszórakozom a "mi az a miopatie" és egyéb hasonló érdekes kérdésein, próbálok érthetően válaszolni rájuk (bár nem vagyok biztos, hogy ez mindig sikerül, mert néha magam sem tudom a választ), de megküzdenem nem kell azért, hogy szedje a gyógyszereit, vagy ne járjon túl sokat orvoshoz... sőt, mintha kicsit még ritkábban is járna a kelleténél. Hát igen, ő mindent szépen kitanulmányoz magában...:))

Nagyon remélem, hogy valami ilyesfajta kíváncsiságot én is örököltem, bár jelen pillanatban csak a hűtőm és a kenyértartó tartalmára gondolok nagy érdeklődéssel.... remélem maradt még egy zsemle tegnapról, a hétvégi főzőcske maradékával kitűnő befejezése lenne a mai napnak.:)

Néha én is meglepődök, milyen egyszerű dolog a főzés... csak azok mosatlan hegyek ne keletkeznének vele párhuzamosan...