... lettem, amióta kijöttem ma a proftól. Kaptam még két nap haladékot, tiszta ingyen és teljesen kéretlenül, úgy látszik kinézte belőlem, hogy szükségem van még rá... :) És milyen jól látta... Pedig ezzel szórakoztam az elmúlt napokban, reggel-délben-este, épp csak a zuhanyzóba nem vittem magammal, mert Albi kifejezetten prüszköl a víztől, valahogy nem tesz jót neki. Annyira beleéltem magam a feladatba, hogy még a szokásosnál is elvontabb lettem, a milánói spagettit az asztal helyett a földre tálaltam, sajnos a tányér került felülre, tehát ugrott a meleg vacsora, maradt a jól bevált zsemle-margarin-szalámi együttes, meg a megtiszteltetés, hogy este 9-kor nekifoghatok feltakarítani a konyhát.
Szóval most mondhatni vidám vagyok és fölöttébb optimista, bár ismerve kamikaze lelkemet, vasárnap este fogok rádöbbenni arra, hogy még mindig a táblázat ugyanazon celláját bogozom, amit péntek délután kettőkor is, és megint lesz egy zűrös vasárnap éjszakám...
Addig viszont itt a hétvége, ami egy filmnézéssel kezdődik, reményeim szerint a Lecsót helyezzük terítékre (nem apu kedvenc eledelét, amivel az én életkedvemet negatív tartományokba lehet kényszeríteni, hanem a nemrég megjelent rajzfilmet). Ahhoz viszont első körben takarítanom kell, másfél óra gyötrelem másfél óra boldogságért... miért van az, hogy minden csepp örömért előbb vagy utóbb meg kell fizetni?
A hétvége további részét még nem is tervezgetem, mert az még messze van, mindenesetre jó lenne, ha beleférne a pont feltétele az i betüre is, legalábbis táblázatilag.
Mert még jónéhány I betü vár rám valahol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése