A napokban olvastam egy cikket arról, hogy az összes blogíró exhibicionista, és hogy azok választják a kommunikáció ezen formáját, akik egyébként nem tudják magukra felhívni a figyelmet... bevallom, enyhén szólva is elvette a kedvemet a blogolástól.
Eddig a lehetőség hiánya miatt nem küldtem el a blogspotra az új környezetben tapasztaltakat, most pedig már amiatt nem jön, hogy újabb bejegyzést írjak, mert állandóan a fülembe cseng annak a cikknek a kulcsszava és ismét eltölt az a kellemetlen érzés, ami az olvasásakor is elfogott.
Szóval megtörténhet, hogy Cserebogi egy éves szülinapja egyben halála napját is fogja jelenteni... ezt nem drámai bejelentésnek szánom, valószínűleg úgyis csak azok olvassák a blogot, akikkel eddig is tartottam emailben a kapcsolatot.:) Akiknek az agyára mentem már hatperces körleveimmel, újabb és újabb gondjaimmal, bosszankodásaimmal, és politizálásommal...:)
A blog eredeti (és természetesen mélyen elrejtett) célja amúgy sem teljesült, olyant pedig ami új életet lehelne bele lusta dög vagyok kitalálni.
Szóval meglátom még, merre dől Cserebéé sorsa, az, hogy Pécsett nincs saját külön bejáratú számítógépem, eléggé gyászos hangulatúvá varázsolja a jövőjét.
na de mint mondtam, meglátom... ahogy a vak is mondta...
s aztán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése