... áznak a ruhák a kádban, anyu megígérte, hogy teregetés után végre nyakig merülhetek a forró, habos, megszűrt, semlegesített és felmelegített patakvízben. Addig gyorsan írok egy kis bejegyzést, mert már pirulok-féle-forma, amikor legnagyobbrajongótörzsblogolvasóm újra és újra felteszi a kérdés, hogy mikor lesz már újabb bejegyzés...
Pedig nem az a gond, hogy nincs, amiről írni... zajlik az élet, csak úgy röpülnek az órák, napi minimum 2 óra gyaloglás, gyakorlatok, amik semmi egyébre sem jók, mint megbeszélni a Diáknapok részleteit, kinél gyűlünk legközelebb és miről lesz szó, hányan jönnek haza a régi csapattagok közül magyarhonból és kik az új "import-emberkék", milyen színű legyen a póló satöbbi satöbbi. Gyakorlat után néha még sikerül betévedni egy-két eltévedt, pótlásnak szánt kurzusra, ismerkedünk a tanárokkal, akik gyakorlatilag már egy éve ott mászkálnak az orrunk előtt, csak eddig nem volt kedvünk megszólítani őket és ők sem néztek anno akkora érdeklődéssel a szemünkbe, mint most.
A napokban egy picit meg is torpantam, a nagy lendületben egy pillanatra megállított a szomorú felismerés, hogy azzal, hogy novemberben valami mellett döntöttem, egyidőben letettem a voksomat is minden más ellen. A doktori suli melletti igennel kizártam magam az egyetememen való maradás és oktatásból. Ugyanis mostmár erre is lenne lehetőségem, persze kemény munkával és vállalva egy bizonyos személy kiszámíthatatlan hangulatváltozásait. Egy időben viszont nem lehetek egyszerre két helyen, tehát maradok az eredeti döntésem mellett... és reménykedek benne, hogy talán 3-4 év múlva ismét felteszik nekem a kérdést, hogy vállalom-e... Örömmel mondanék igent.
Arról inkább nem is írok bővebben, hogy holnap vizsgázom, román nyelven egy olyan tantárgyból, ami szerintem magyar nyelven sem keltené fel az érdeklődésemet... ezért nem is csoda, hogy tegnap még olvasgattam is tanulás közben, megnéztem egy 3/4 filmet és aludtam is egy órát, erről a szüleim nem is tudnak... Ma kellene mentsem a menthetőt, lassan már kiegyeznék magammal abban is, hogy bár addig koncentráljak még, ameddig egyszer elolvasom az egészet, utána nem is untatnám magam többet ezzel a tantárggyal. Ismétlés...? Hát az már igen nagy luxus lenne... :)) arról már nem is álmodok, az én naivitásomnak is megvan a határa...
És még hátravan egy 4 órás vonatozás....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése