... a csend utáni első nyikorgás...

... jaj de nagyon nehéz lesz visszaszokni az íráshoz, ha az ember szavak nélkül maradt egy időre és azóta sem akarnak visszaszállingózni ... azért igyekszem erőt venni magamon, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég...

... köszönet annak a 3-4-5 embernek, akik be-benézegettek időnként a legnagyobb csend közepette is. Ma értem vissza Firenzébe, néhány felismeréssel és betartásra váró fogadalommal gazdagabban (és néhány kilóval könnyebben) és csupa hálával a szívemben.

... most pedig lefekvés, hogy aránylag pihent elmével érjen az első olasz szózuhatag holnap reggel... :)

legszebb szülinapi ajándék

... festés helyett CT... már csak az eredményt szeretném olyan vidáman fogadni, mint a mai hírt. Annyi mindent megfogadtam, csak hogy minden rendben menjen és végre megnyugodva és probléma gyanújának még csak az árnyéka nélkül is hazamehessünk...

... egyébként szép nap volt, egy percig sem éreztem magam egyedül, ha épp nem telefonáltam, apuval vagy barátokkal voltam, akkor mindig akadt munka, ami kitöltse a szabad perceket...

... azt sem tudom...

... hol kezdjem, ezért inkább most el sem kezdem. Ismét Firenzében vagyok, épen, egészségesen, csak kissé fejfájósan, de talán egy 8 órás egyhuzamban alvás ezt is megoldja. Persze máris honvágyam van, nagyon jó volt otthon, kicsit vigyázni az egyre jobb színben levő apura, aki ezúttal engedelmesen hagyta, beszélgetni nagyokat a szüleimmel a tévé előtt... jó lenne tudni, hogy lehetne ezt a jelenséget gyakoribbá tenni az életemben belátható időn belül.

... majd még írok, csak most kicsit elfogyott a lendület és ezzel párhuzamosan megszaporodtak a határidős feladatok.

... addig is hála és köszönet a Fennvalónak az Internetért (is). Mert csak.

Mesék apunak Firenzéről 7.5

Ez a bejegyzés rövid lesz, Apu, és nem is csatlakozik szorosan Firenzéhez, ezért a 8-ast máskorra tartogatom (ha pedig 7.1-et adtam volna, még azt hihetted volna, hogy az előző bejegyzés fejlesztett változatát kapod kézhez, pedig erről szó sincs :) ). Késő van már, és holnap korán kelek, a csomagom már összekészítve a holnapi 90%-os valószínűségű repülésre (egyedül Albinó hiányzik még belőle, de rá még szükségem van az internetes bejelentkezésre a repülőre, ha a dokitól holnap jó hírt hallok :) ). Érdekes úgy csomagolni, hogy még nem tudom, hol a célállomás - a szülői házban, vagy egyetemi éveim színterén. Na de majd reggel ez is kiderül.

Nem akartam, hogy úgy teljen el ez a nap, hogy nem köszönöm meg meséim másik célszereplőjének (aki nem volt eddig nevesítve, de úgyis tudom, hogy mindennap várja a bejegyzést, kinyomtatja neked és beviszi a déli kávéval és némi ebédkiegészítéssel a kórházba, és gondoskodik rólad, bátyóról és rólam nap mint nap, már sok-sok éve, és cserébe nem vár el semmit, csak szeretetet  - és időnként pár Sudokut és lehetőleg 1-2 csomag mogyorót, de a pisztáciának is mindig örül - ) mindazt, amit értünk tesz: szóval köszönök Anyu mindent, és bár ez ritka téma az én blogomban (mert rendszerint saját magammal vagyok elfoglalva benne), de remélem tudod, hogy mindennap hálás vagyok érted. És a kis családunkért. :)

A másik dolog, amit szeretnék írott emlékké alakítani, egy kereken 3 éve történt majális, a Margitszigeten, amit olyan jó lenne egyszer majd megismételni... :)

ÉS csakhogy tudd, Apu, én ma igenis munkával ünnepeltem a munka ünnepét (mivel az ezt megelőző szorgos hétköznapokat valahogy sikerült mindig döntően más tevékenységgel eltölteni)... :)

De te még mindig csak pihenj és...

Gyógyulj meg, Apu!