eljutottam...

... abba az állapotba, hogy már egy két betűből álló névelőt sem vagyok képes befogadni (na nem a megfeszített tanulás miatt, hanem mert a sötétség beálltával reflexesen az én fejemben is beállt a sötétség - persze ugyanez fordítva sajnos nem érvényes a napkeltére...)...
... az autoantitesteknek bizonyos HLA típusokkal mutatott gyakoribb asszociációját és ennek prognosztikai konzekvenciáit azt hiszem fölöslegesen bámulom szomorú tekintettel, mert nem fognak a fejembe vándorolni, s ha mégis, akkor egyből a tudatalattim legmélyebb bugyraiba, ahonnan csak a pár napos szabadságolások alatt járnak majd fel kísérteni - de még véletlenül sem a szigorlat alatt - ha csak bele nem alszom abba is. :)
... pótcselekvési manővereim ma abban csúcsosodtak ki, amikor 1-2 órája nekifogtam a saját blogomat olvasni a kezdetektől, kb 1,5 évet haladva előre - a múltban... valahogy a jelenhez nem igazán van most kedvem, pedig olyan jó lenne valahogy rábeszélni magam, hogy most konkrétan ez a feladat, ezt kell leküzdeni... 
... azért teszek még egy kísérletet, hátha sikerül meglepni magamat...

... akarok tanulni...
... minden vágyam tanulni...
... szeretek tanulni...

... na jó, abbahagyom, mert már repedezik a mennyezet és mindjárt rámdől...

naná...

... hogy csak a blogírásra vonatkozó pontot sikerült eddig betartani... Sajnos kimaradt az  előző bejegyzésből az 5. pont, a legfontosabb: délután max. 1 órát aludhatok. Emiatt jelentős csúszásban vagyok az eredeti tervekhez képest, de mondjuk ez az érzés ismerős még az egyetemről, amikor legalább annyi időt töltöttem újratervezéssel, mint magával a tanulással... csak most nem tudok bemenni a tanulóba, hogy bár egy kis lelkesedés ragadjon rám a szorgalmasan a könyv fölé hajoló copfos buksik láttán...
... szóval a küzdelem java még hátravan ... és leginkább önmagammal kell harcolnom, ami talán a legnagyobb kihívás...

ketyeg az óra...

... fogynak a napok, és mivel még kevésbé vagyok képes tanulni, vagy legalábbis órákat tölteni a könyvek fölött, mint az egyetemen (hiszen annyi egyéb fontos dolgom és bepótolnivalóm volna - és akkor arról még nem is beszéltem, hogy Én, mint magánember...), elhatároztam, hogy szigorú szabályokat vezetek be, amelyek segítségével legalább pár figyelemelterelő tényezőt kiiktatok a maradék pár napra... Hasonló szabályok segítségével sikerült elérnem valahogy, hogy az egyetemen a legnehezebb vizsgaidőszakokban valahogy letegyem a hátsófelemet az ágyra (pontosabban naponta több ágyra, asztalra és esetenként 1-1 fürdőkádperemre) és valahogy koncentrálni tudjak kicsit az előttem heverő könyvre, holott oly sok minden másról lehetett volna ábrándozni, olvasgatni, vagy egyszerűen csak aludni. :)
Tehát a bejegyzés publikálásakor érvénybe lépő szabályok:

1. naponta 1 órára kapcsolhatom be a gépet és internetezhetek (ebbe bele kell férjen mindenféle kapcsolattartás).
2. a tévét csak egyetlen híradó erejéig kapcsolhatom be naponta.
3. 3 naponta max. 1 blogbejegyzést írhatok (ezt nem lesz nehéz megtartani ;) )
4. buszozás közben zenehallgatás helyett betegség differenciál diagnózisokat kell mormoljak szakadatlanul.

Ha ezeket sikerül betartanom és nem egy elmegyógyintézetben landolok belátható időn belül, akkor büszke leszek magamra, hisz végre sikerül felülkerekedni a makrancos káoszon, ami az utóbbi pár évben a fejemben honol...
... még ha csak átmeneti lesz is a győzelem... :)

még kb 10 perc...

... és megint illa berek, útra kelek, vissza a lassan 4 éve pörgő mókuskerékbe... szokás szerint jó volt itthon, a véletlenszerű találkozás és összemosolygás az ismerősökkel az utcán, az 5 órásra nyúlt élménybeszámoló volt szobatársammal, aki egy idegen kultúrában, Moldvában próbálja elsajátítani a szakma szépségeit (kénytelen voltam magamban hálát adni hajdani döntésemért, mert szakmai szempontból sokkal jobban jártam - a román nyelvtudásom megkopásának árán, aminek még meglesz a böjtje), és akivel már kezdenek kibontakozni a közös tervek egy még nem létező munkahelyről...
... végre kialudtam magam, ennek egy része sajnálatos módon pont a tanulás közben valósult meg (párnaként azt hiszem többet funkcionált a sárga bölcsességforrás)..

... és mivel a szüleim már szólítanak, indulni kell, végezetül egy bejegyzés Nándikától, akinek sikerült megfogalmazni azt, ami miatt egyszerűen muszáj visszajönni és itthon szőni a további terveket.

első nap...

az utóbbi két héten, amikor délután nem aludtam. :) Remélem, hogy mostmár átlépek a pubertáskorba és beérem napi 7 óra alvással, mert kezd kicsit bosszantó lenni, hogy a rengeteg tervemet folyamatosan keresztülhúzza a "lehunyom a szemem egy fél órácskára" napirendi pont, amit legkevesebb 2 óra ájulásszerű alvás követ az ágyon keresztben, jobb esetben néma csendben, rosszabb esetben a háttérben valamelyik TV adó monoton mormogásával... és persze ezek után éjféltől 2-ig forgolódok (bosszantó, hogy pont ilyenkor adják a Columbo-t valamelyik adón, de nem merek bekapcsolódni, mert akkor 3-ig sem alszom el), és reggel nincs irgalom, kelni kell, és legalább a szemmozgásokat megfelelően konvergálni, ha már az agyi tevékenységet nem is lehet kimoccantani a REM fázisból... 

... egyébként a blogírással kissé zavarban vagyok, ugyanis az utóbbi időben a stabil 5-6 rendszeres olvasóm mellett (3 emberkét közülük köt az elsőfokú rokonság ;) ) megszaporodtak az idekattintások, és mivel a stílusom nem javult ilyen látványosan, valami más okot kell keressek ennek a hátterében... na persze nem vagyok paranojás, de attól még nem biztos, hogy nem üldöznek.... ;)

Mennyivel...

... több időm lenne dolgozni, ha nem kellene járnom - dolgozni.... :)
... és még a házimunkával is haladtam ezen a hétvégén, tehát a vele(m)született rendetlenségnek is megvan a hatékony ellenszere - a korai nyugdíjazás... :)

... egyébként ma délben, a várva várt napsütésben fürödve (az erkélyablakon keresztül), széköly rádiót hallgatva online, a párszáz soros adatbázisom kb közepénél tartva, egy csésze sajátkezű caffé latte (a tejeskávé olyan gyerekesen hangzik, pedig valójában ez sem más;) ) társaságában hirtelen örömmel voltam önmagam és szabályosan boldognak éreztem magam, hogy azt tehetem, amit.

... este 11:30-kor, 3 hete minden utamra hűségesen elkísérő adatbázisom 3/5-énél tartva kissé csappant a felhőtlen öröm, de még mindig jó nekem így...

... ezúttal nem hagyom, hogy a hétfő kizökkentsen ebből az állapotból. :)