Kicsi székely Mózsi - közkívánatra

A Naaagy útról dióhéjban

Szegény kicsi székely Mózsi legszívesebben meghúzná magát egy icke-picke helyen (akár még jelenlegi lakásánál is pickébb területen) és elfelejtené az internetet kukacostól, pubmedestől (keresőprogram bősz és fölöttébb elszánt orvosok és orvostanhallgatók részére), de ha már érdeklődnek az útja felől, akkor nincs mese, köntörfalazás, hímezés-hámozás és egyéb nyelvi fordulatok és biza írni kell...

A hétvégi Naaagy út arról volt nevezetes, hogy szinte gyanúsan jól ment minden, utolsó pillanatban, filmbe illő autós jelenet után elértem a vonatot, egy hosszú hajú vőlegény segített feltenni a bálnára emlékeztető alakú és nehézségű hátizsákomat a poggyásztartóra, egy egész cikket képes voltam alvás nélkül elolvasni, a vámosbácsik nem kötözködtek, amikor édes álmomból felverve alig találtam meg kézipoggyászom legmélyén az útlevelet, a vonatot időben kiengedték az ilyen-olyan határokon, senki sem kérdezősködött az útlevelembe bepecsételt vízumkezdeményről, Budapestig nem szállt fel senki, szóval két ülő ember helyett aludhattam félig fekvő pozicióban, a trolit egyből megtaláltam a szomszéd utcában, amikor végre megérkeztem Judapestre... Említésre méltó csak az az eposzi kellékre emlékeztető Isteni beavatkozás lehetne, amikor a troli állomásban önmagammal élénk párbeszédben próbáltam eldönteni, hogy akkor 72-es vagy 73-as nyikorogványt válasszam, hogy a Keleti pu-hoz érjek, és amikor már oda jutottam, hogy istenuccse megszólítom a 10 méterre álló közepesen fiatalembert, akkor a hátamnál elhaladt egy bácsi, és megkerülve, hogy szemtől szembe lássa, kit takar hátulról az a hatalmas hátizsák, megkérdezte, hogy "hova mész, kislány?". És amikor kiböktem, hogy a Keletiig, akkor barátságosan azt mondta, hogy 73-as, és tovalibbent. És utána a földön megtaláltam a zsebemből kihullatott vonaljegyet (magyarul busz-metró illetve egyéb közlekedési eszközön egy utazásra felhatalmazó narancssárga papírfecni)... Hát juthatna erről bármi egyéb is eszembe két szón kívül...? Divina machina.

És az ellovagoló huszárok között volt egy nő, aki nyeglén, bogyókkal a fülében zenét hallgatott....

A pécsi intercity-n meg sem próbáltam feltuszkolni bálna barátomat a csomagtartóra, de szerencsére nem is telt be a fülke, és a két hisztisnek tűnő emberke is önszántából elhagyta a fülkét, tehát teljes volt a komfort. A 4-es buszra csak 20 percet kellett várjak, sokkal többre nem is futotta volna fellázadni készülő tarkó-, nyak- és vállizmaimtól, kis kuckóm ugyanazzal a bájos rendetlenség érzetét keltő látvánnyal fogadott, mint amilyenre emlékeztem, hogy az elutazás előtti pillanatokban uralta a lakást (mondjuk kicsit érdekes is lett volna, ha mondjuk patyolattisztaság vár...). Kicsomagolászás után bevásárolni indultam... volna... ha nem lett volna zárva még a Tesco is október 23 örömére. Ezzel viszont letudtam az esti sétát, így teljes lelki nyugalommal buszoztam Mónikához (tudjátok, aki az egyszerűség kedvéért...:) ), este 9ig elbeszélgettünk, politizáltunk, követtük a TV-ben az eseményeket és mindenki levonta magának a következtetéseit....

Tegnap reggel óta sok dolgom van... persze ez nem akadályoz meg a 8 óra alvásban, de minden egyéb szellemi tevékenységet teljességgel kizár annak tudata, hogy rengeteg dolgot kellene egyszerre csinálnom, emiatt egyikre sem tudok koncentrálni. jó hír viszont, hogy megint gyakoroltam fénymásolói képességeimet... szóval építem a karrieremet, ilyen vagy olyan irányba.:)

Most viszont következik a szabadidős program, bankokat fogok látogatni, na meg hajszárítót keresek pécsi víztől lankadtan alázuhanó fürtjeimnek.

Hasonlóan kellemes délutánt mindenkinek.:))

Ide besüt a nap....

... be ha mondom.:) Kellemes vénasszonyok nyara van itt, Pécsett, néha még a számítógépet sem látom a hétágra tűző napsugaraktól. De délután 6-7-re azért rendszerint javul a helyzet...:)

Lassan telnek a napok, de azért mostmár mindig akad pár apróság, amivel eltötyögök és este 11-kor meglepődök, hogy a hosszú nap ellenére sem jutott pár dologra már időm. Például szakirodalmat olvasni... meg a világjárt könyvemet... vagy kimosni a fehér zokniaimat, amik már kegyelemért könyörögnek a ruháskosárban. Szerencsére jó alvó vagyok, nem zavarja a nyugalmamat a fürdőből kiáradó jajszó. És a fehérzokni állományom az utóbbi egy hétben talán épp emiatt a nem épp kedvenc zoknimosó időtöltés miatt gyarapodott legalább 40%-al.... és vettem egy narancssárga zoknit is, még álmomban is kísértettek azok az édes kis fehér virágok rajta, egyszerűen nem tehettem mást, vissza kellett mennem érte.

Igazából a hétvégi Bon-Bon koncertet akartam most elmesélni, fantasztikus, hogy több, mint 900 kilómétert kellett ahhoz utazzak, hogy életem eddigi legszerencsétlenebb koncertjén vegyek részt... Egy sörsátorban, az emberek az asztaloknál ülve, kajálva és piálva, a színpadon a két mókus ugrál, háttérben dübörög a CD-ről feltett zene, még annyira sem fárasztották magukat, hogy legalább egy olyan CD-t hozzanak magukkal, amire még nem énekelték fel a szöveget. De nem, mérföldekre hallatszott, hogy az énekes pubertáskori (vagy legalábbis 4-5 évvel ezelőtti) hangjának még más volt a csengése és a stúdió is rásegített egy kicsit a különbségre.
Az előttük álló tér, amit szándékosan hagytak szabadon, hogy ha valakinek bulizni támad kedve, ne kelljen visszafognia magát, üresen maradt, fontosabbnak tartotta mindenki a saját kényelmét és nem túl nehezen megszerzett szabad asztalát, mintsem csak úgy feláldozza a modern könnyűzene és a velejáró ugri-bugri oltárán.
A csúcs azt hiszem az volt, amikor a gitáros egy trombita szólót teljes átéléssel előadott a gitárján... meg is tapsoltuk ezt a nagyszerű produkciót, egyszerű földi halandónak ez ritkán szokott ilyen mesterien sikerülni...

A koncert után gondolkodóba estem: október 25.-én a plakátok szerint Zorán koncert lesz, de mi van, ha Zorán egy furulyával a kezében fogja előadni a jól ismert számait azon címszó alatt, hogy ez a hangszer mégiscsak praktikusabb, könnyebben szállítható és nem húzza annyira le a vállakat, mint a hagyományos gitár... Ezt a csalódást már nem élném túl... vagy legalábbis a magyar kortárs zene (persze csak egy kurtafarkú lista tartozik ide) iránti szeretetem... Merjek kockáztatni...?

Bon-Bont mindezek ellenére továbbra is fogok hallgatni.. de csak a kütyümről...

És még egy koncertet kipipálhatok a listámon...