Jelenleg...

teljesen ötlettelen vagyok... írnom kellene, de nem igazán tudom, miről... azt hiszem épp az agyamra készül menni a nosztalgiázás... Szerintem a lehető legokosabb gondolat, ha most szépen hazamegyek, befejezem a nagytakarítást, ami a "bomlásnak indult" szoba miatt igencsak esedékes, alszom egy sort, kicsit készülök a következő megmérettetésre és talán ha ma éjjel legalább 10 órát alszom, utána kicsit nagyobb lelkesedéssel csapok a billentyűk közé, illetve szerencsésebb esetben pont rájuk...

Felhől közül a nap...

Végre süt a nap... és tegnap már 29 fok volt... ahogy az úton másztam át, egészen tavaly nyári hangulatom lett. Na jó, attól a 10-15 fok különbségtől most tekintsünk el, ami itt minuszban van, de jó volt előkeríteni megint az amerikai rövidebbnél rövidebb ruhákat és papucsokat, és fülemben a bogyóval végre megint hunyorgó szemmel caplatni a melengető napsütésben. Kezdek végre feléledni ennyi tél után...

A hétfői vizsgáról... ha még sokáig tartana a stresszió, azt hiszem, a végén már tanulás helyett azon igyekeznék, hogy minél többet felejtsek... mert lassan már nem lehet fokozni a nem tanulást... tudom, hogy ezzel nem illik dicsekedni, de az már mégiscsak igazságtalanság, hogy utolsó év utolsó félévében megtöltöttek ennyi izémizé tantárggyal (és az izémizé nem feltétlenül pozitív töltetű szó jelen esetben).

Hétfőn csak azért nem kerültem be végül a klinika történetében, mert a kritikus pillanatban a beteget kiszedték a kezeim közül és elvitték hivatalosan is megvizsgálni. Szegény feje, már reggel 6 óta vajúdott, több-kevesebb intenzitással, nem biztos, hogy én is hiányoztam a boldogságához. De azért annyiban igen, hogy miután megvizsgáltam és a doktornő alaposan megforgatott (legalábbis nekem úgy tűnt, pedig a kérdések nem voltak malignusak csak én aludtam 3 órát éjjel és ez kicsit befékezte az agytekervényeimet...), lementem és vettem pelenkát meg minden ilyesmit, ami egy újszülött fogadásához az első napokban szükséges... :) Remélem minden simán zajlott utána és mostmár boldog kismamaként csücsül még vagy 1 hetet a kórházban.

Tegnap pedig énekeltünk... de előtte 7en, mint a gonoszok, készítettünk kb. 160 szendvicset “A” klinikán, a bentlakás utáni itteni második otthonomban.:) Ahol aznap kicsivel gyorsabban haladt a vizsga, hogy időben letudja a prof a diákokat, már du. fél 7-kor elhaltak az utolsó szédelgő léptek és szipogások a folyósón. A bor is mindenkinek ízlett, amit nem azért mondom, de én választottam, a szendvicsek is gyorsan elfogytak, szóval alapjában véve sikeresnek volt mondható a találka. Csak épp az éneklésre nem maradt olyan sok idő, mivel a profnak állandóan eszébe jutott egy újabb "csak még ezt az egyet el kell meséljem"történet, aminek 11-kor lett kábé vége.
Utána hazaúsztunk a nagy viharban, szerencsére szandával és hosszú szoknyával mentem, amit kényelmesen fel lehetett térdig csippenteni, így nem kellett utána zoknimosással (amit kifejezetten utálok) zárni a napot.

Na még egy vizsga, remélem a legutolsó a szessziós élményeim között, utána kezdődhet végre a nyár, az államvizsga dolgozat írás (lassan ideje lenne annak is nekifogni, bár a címet rögzíteni valahova, hogy ne legyen az az apró lelkiismeret furdalás, amikor be kell valljam, hogy én még egy sort sem írtam...), a licenszre való lelkiismeretes készülés (hajaj...) és azért némi elválás előtti vidáman-nosztalgikus bulizás és a fogadkozások, hogy soha nem veszítjuk egymást szem elől és mindig megmaradunk jóbarátoknak...

Úgy legyen.
Ámen

Szesszió miatt zárva...

Ma eszembe jutott, hogy nekem van egy olyasmi is, hogy blog... itt hervadozik egymagában, a szesszió a legelemibb vágyat is kiöli belőlem, hogy akár egy sort is pötyögjek...
Vidám hangulatom majd június 23.-án kb. du 2 után lesz megint, addig is alszom nagyokat és állandóan melegebb éghajlatokra küldöm a telefonomat, amikor reggelente kíméletlenül csenget 7-kor... majd 7.15-kor... utána 7.30-kor... milyen szerencse, hogy nincs beépített hidegvizes-pohár opciója, így azért végül mégiscsak hajnali 9-kor kászálódok ki az ágyból. Persze megint elbaltáztam pár napot, a hétfői vizsgámra megint sikerülni fog a kellő adrenalin mennyiséget összehozni vasárnap este... nem is csoda, ehhez a tantárgyhoz soha életemben nem fűzött a legcsekélyebb érdeklődés sem, és ez sajna az átolvasott oldalak számában is hűen tükröződik. Azt hiszem hétfőn a betegvizsgálatommal bevonulok a klinika és egyetem történetébe, és az áldozatom velőtrázó sikolya még sokáig a fülemben fog csengeni... és kb még 9 emeleten tartózkodókéban... :)
Hát akkor hajrá, még csak két vizsga választ el a ... hát nem igazán a nyári szünidőtől, de legalább a koránkelés problémáját egy ideig megoldó hetektől, hónapoktól...
Utána pedig kezdődhet a nagybetűs.

És közben az eső is csak esik és esik...

Még élek..:)

a virulás épp határeset, ugyanis életem utolsó szessziójának legnehezebb vizsgája következik, csak sajnos 2 napja nem sikerül nekifogjak, bármennyire is szeretnék... de hát annyival csábítóbb a párnám közelsége, mint a rengeteg sok antibiotikum felsorolása és a rá érzékeny még rengetebb sok bacinak és egyéb izgő-mozgó lénynek az olvasgatása...

Szerencsére nagyon úgy tűnik, hogy több a szerencsém, mint az eszem... a hétfői vizsgát nagyon megszívhattam volna, ha a Fennvaló (és fél szülővárosom, külön kiemelt helyen a szüleimmel) nem szorít nekem és nem pont olyan kérdéseket kapok, amiket aznap reggel vettem át, illetve a vizsga előtti 5 percben ismételtem át...
Annyira hosszúnak tűnik ez a hátramaradó 2,5 hét... és olyan közelinek a jövő keddi vizsga... muszáj lenne összeszedjem magam, most még a netfüggőségre sem foghatom a tananyaggal való egy helyben toporgást, mert ritkán keveredek netközelbe.

És holnaptól egyedül maradok a tudománnyal a bentlakásszobában... rossz belegondolni is... mi lesz, ha már senki sem lesz körülöttem, aki a kuncogásával kiverje az álmot a szememből, amikor 10 perc olvasás után kezdek egyre laposabbakat pislogni és hamarosan előkerül a párnám is, hogy a létező legkényelmesebb pozícióban adjam meg magam az álom hatalmának...