emlékeztető magamnak...

 ... naívan azt hiszem, hogy még rengeteg időm van, és ezért belefér egy csomó minden, amin bosszankodhatok, türelmetlenkedhetek, stresszelhetek vagy amit megítélhetek... pedig valójában minden perc elpazarolt, amit ezekkel töltök és minden nap egy meg sem érdemelt ajándék, egy új kezdet, amikor szerethetek, nevethetek, örülhetek, és megtalálhatom magamban a hálát mindezekért. 

Egy velem egykorú, 42 éves ismerősöm halt meg egy hete, két kisgyerek maradt édesanya nélkül. Elszorul a szívem, valahányszor eszembe jut ő és a családja... 

Az ember könnyen megszokja a jót és utána olyan magától értetődőnek veszi a létezését...

évek óta...

... kerülget engem a meditáció, de valahogy mindig kibújtam előle... az utóbbi 14 hónap nem tökéletes alvásai, a saját magam önkéntesen teljesen háttérbe szorítása és a fokozódó szétszórtságom és ingerlékenységem viszont most rávett, hogy végre ezt is tervezzem be a napi elintéznivalók listájára. Olyan egy darabig nem lesz, hogy teljes csendben, zavartalanul ülhessek valahol becsukott szemmel, így most elengedtem ezt az előfeltételt és leültem a játszószőnyegre, miközben Babó reggel a játékaival matatott és igyekeztem azért amennyire lehet, elvonatkoztatni a háttérzörejektől. Mivel ez számára nem megszokott látvány, persze hamar ott cövekelt le mellettem és a kis zöld békáját a nyitott tenyerembe csempészte, hátha játszok azért kicsit vele is. Nem mondom, hogy a 10 perces meditáció minden pillanatát sikerült csukott szemmel és magamon tartva a figyelmet tölteni, de ezt már egy biztató kezdetnek élem meg. 😊 

helló tavasz :)

A márciust nagy lendülettel indítottam, előbb elsején ismét elkezdtem a futást nulláról felépítő programot (séta-futás váltakozva) úgy, hogy közben R. tolta Babót a babakocsiban, majd tegnap kipróbáltam, hogy milyen babakocsit tolva (nem, nem futóbabakocsi, csak egy átlagos, amit az egyik kolléganőmtől vettünk még Babó születése előtt, nem túl drágán). Végül is egészen jól tolható a babakocsi, csak egy baj van vele, az, hogy Babó futás közben fogja magát és feláll benne és hátrafordul hozzám - gondolom a vörös fejemben szeret gyönyörködni... :) Bár örültem, hogy már hónapok óta nem kellett bekötni a kisasszonyt, mert ügyesen ül benne, de úgy tűnik, hogy most vissza kell térni a biztonsági öv bekötéséhez, mert ezek az akrobata mutatványok nem biztos, hogy mindig tökéletesen lesznek kivitelezve.... 

Most, hogy ismét nekifogtam futni (ami nálam egyenlő a mozgással, másra még ennyire sem tudom rávenni magam), máris egy fokkal összeszedettebbnek érzem magam. Ez egyelőre még a környezetemben nem tükröződik, mert mindent vagy gyerekcuccok, vagy az én kisebb-nagyobb cikk-lista-cetli és ruhahalmazaim terítenek be a lakásban... 

De bízom benne, hogy belátható időn belül megszűnik a káosz bennem és körülöttem... :)

érdekes tapasztalat lesz...

 ... úgy előadni egy konferencián, hogy kicsit több, mint egy év alatt a szakmai tudásomat szépen fokozatosan felülírták az Alma együttes, Halász Judit és a Boridalok szövegei... 🙈

Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban kapok majd kérdéseket...  

Babó és a gyógytorna...

Babónak tornászni kell(ene) és szupináló szandált viselni... igen ám, csak Babó már most tudja, hogy nem szeret tornászni és ezért mereven ellen is állt neki napokig (apukájával valahogy jobban megy, de azért vele sem jutottak el a megkívánt gyakorlat számig). Így végül az elveim (sokadszori) feladása segített abban, hogy valami megoldás szülessen ebben a helyzetben: mivel minden, ami képernyővel bír, nagyon érdekli a kisasszonyt, viszont igyekszünk nem engedélyezni neki, így eléggé motiválható lett azzal, hogy egy szék támlájának támasztottam a telefont, amit kézzel nem ér el, és az Alma együttes klipjeit elindítva hagyja magát tornásztatni, miközben ő nézi a videókat.

Pár nap alatt oda jutottunk, hogy ha behozom a széket és ráteszem a mobilt, már megy is oda és kapaszkodik fel álló helyzetbe (ami a torna lényege is egyben) és sírás nélkül tűri, ha milliószor fogom, leültetem és onnan ismét fel kell állnia, ha akarja nézni tovább a videókat. 🙈

Azért igyekszünk napi 30 perc alatt maradni a képernyőzéssel, és reménykedem benne, hogy hamarabb abbahagyhatjuk a tornát, mint ahogy elválaszthatatlanná válik a telefonomtól... 😅

január vége...

Január 30.-án volt gyakorlatilag a habilitáció beadásának határideje (igazából február 1, ami szombat és pénteken nem volt ügyfélfogadás). Előtte volt pár éjszakázás, hogy össze tudjam állítani az anyagot, aminek az lett a következménye, hogy egy idő után fura dolgokat kezdtem művelni: összekevertem január 25-öt február 25-el, elfelejtettem elmenni a kozmetikushoz a naptáramba beírt időpontban, egyéb apróságok is ködbe vesztek el... 🙈

Végül aztán 29.-én éjjel 3-ig javítgattam még az anyagot és nyomtattam... Még aznap este 6 körül becsípte a nyomtató a papírt és leállt, R. szemöldökcsipeszével szerettük volna kipiszkálni, de az rejtélyes módon eltűnt a táskájából, egyikünk sem találta (2 nap múlva spontán meglett a táskában...), szerencsére a szomszédtól tudtunk kölcsönkérni és sikerült kivarázsolni a beszakadt papírdarabokat. Éjjel elfogyott a papír (majdnem két db 500-as csomag, mert elvileg egy oldalasra kell az anyagot nyomtatni 4 példányban), ez állított le éjjel 3-kor, majd 4-ig forgolódtam, annyira felpörögtem... Reggel fél 7-kor nagy nehezen kikászálódtam, hogy ameddig R. még itthon van, el tudjak ugrani A4-es papírt vásárolni Babó nélkül. Utána újranyomtattam a cikkeimet 2 oldalasra, mert olyan vastag lett volna a paksaméta, hogy nem lehetett volna spirálozni. Babó eléggé nehezményezte, hogy rá kevesebb figyelmet fordítok, mint amennyit ő elvárt volna, de végül valahogy sikerült befejezni a nyomtatást és rendezgetést, és fél 11-kor kettesben elvittük a nem kevés papírt beköttetni. Mire hazaértünk, már szóltak is, hogy mehetünk érte, de addigra Babó, aki kihagyta a délelőtti alvást, már kellően álmos és éhes is volt, így tartottunk egy kis szünetet a folyamatban.

Fél 2 után mentünk a füzetekért, majd R.-t elraboltuk a munkából, így volt, aki Babóra vigyázzon az autóban, ameddig leadtam a füzeteket és nem kellett az egyetemre magammal cipelni a karomban (a felújítások miatt nem vagyok meggyőződve, hogy babakocsival bejutnék - amúgy sem tudom, mennyire van babakocsi/kerekesszék kompatibilisre kialakítva a hely, bevallom, egészen Babó megszületéséig nem figyeltem erre)...

Másfél órával az ügyfélfogadási idő vége előtt már át is adtam a füzeteket, nagyon megkönnyebbültem, hogy ezt az oly sok éve halogatott feladatot is végre elindítottam.... Persze ez csak a folyamat első lépése volt, most majd jönnek a további kihívások, nem kevés szervezés, további éjszakázások és végül három előadás és egy nyilvános vita. Nem fogok unatkozni tavasszal sem.... 🙈

Babó és az inhalálás :)

Creusa tippjét követve Babó náthája 7. napján bevetettem az inhaláló készülékemet, ami évek óta a tárolóban várja, hogy egyszer majd eljöjjön az ideje... Hajdanán az időszakosan érzett tompa arcüreg fájdalmam miatt vettem - persze még véletlenül sem merült fel bennem, hogy helyette megmutassam magam fül-orr-gégésznek, aztán 3 használat után meg is feledkeztem róla...

Persze fiziológiás sóoldattal szerettem volna alkalmazni, ahogy megolvasgattam itt-ott a neten, de mint a patikában kiderült, a babák számára kiadagolt 5 ml-es ampullákat csak receptre felírva lehet kiváltani (na ezen kicsit kiakadtam, mert ha van valami, amivel semmi kárt nem lehet senkiben tenni, akkor az az 5 ml-es fiziológiás sóoldat), így a patikából telefonon segítséget kérő R.-el megvetettem a nem is akarom tudni mennyibe kerülő por alakú kiszerelést (természetesen tiszta NaCl - azaz konyhasó), amit hígítani kell, és amit nem kell vényre felírni, pedig abból 1 tasakból 120 ml-es oldatot lehet készíteni (hűha..)... úgyhogy kezdhettem kicsit matematikázni, mert nekem csak 5-10 ml kellett ugyebár az inhalátorba. A legnagyobb vicc az egészben pedig ami a dobozra van írva, hogy nem adható, akinek ismert allergiája van az egyetlen összetevőre, azaz a NaCl-ra (amivel én még sehol nem találkoztam...)

Na de végül elkészült a bűvös oldat, Babó pedig gyanakodva nézte, hogy már megint mit találtam ki, aztán amikor fehér füst kezdett dőlni a csövön keresztül (maszk nélkül, csak úgy az orrához tartva) az ultrahangos porlasztásnak hála, bizony kitartóan próbálta elhárítani magától, hiába mutattam magamon is, hogy túl lehet ezt élni.. Kétszer felborította a készüléket a nagy hárításban, és becsületesen ellenállt egy darabig, de aztán végül megadta magát és készült pár vicces kép, ahogy épp harapdálja a fehér füstöt, vagy épp az orrlyukain hömpölyög befele az orrába. Másnapra vagy az inhalátor hatott, vagy Babó úgy van huzalozva, hogy nála minden nátha 7 nap helyett 8 napig tart (mert az előző egy darab is így volt), de már megúszta az orrszívó maci üzembe helyezését. 

Hát már ezt is tudjuk, legközelebb ezzel indítunk (bár inkább ne legyen legközelebb, ha kérhetem)... :)