tavaszilag fáradt vagyok...

... de azért a tavaszi napsugarakat és a virágzó fákat nem adnám semmiért. :) igazi tavaszi lény lány vagyok (csak ne öregednék is kedvenc évszakommal párhuzamosan)... 

... csak egy hétvége kellene, amikor végre kialudhatom magam, és kiheverhetem az óraátállítás okozta traumát... ez nem a most következő lesz, amikor 2-3 előadást kell tartanom (és a diákat még össze kell állítanom hozzá), meg nem is a két rákövetkező, amikor ügyelek, de nagy optimizmussal nézek a további hétvégék elé... ;)

Éljen a tavasz! :)

nagyon fog fájni...

... a holnap reggeli ébredés...
... szívem szerint most egy hétig próbálnám magam fokozatosan felkészíteni a traumára, mondjuk szabadság közben... na majd jövőre... :)

kicsi a világ... :)

... már azon is meglepődtem, hogy vasárnap nyitva találok egy kulcsmásolót (hogy a kórházi szobámhoz legyen biztonsági pótkulcs is, ha sikerülne a másikat elkevernem valahova), de még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a kulcsmásoló felesége a gondozott betegem és épp a héten feküdt bent az osztályon.... :)

... egyre inkább fel kell adnom azt az elképzelésemet, hogy ebben a városban engem úgysem ismer senki....

hétvégi pihenésként

... úgy tűnik, hogy sikerült 10 óránál többet ülni a laptoppal az ölemben bevackolódva az ágyba, megírni egy kérelmet, átnézni a jövő havi járóbeteg szakrendelést, hogy eldönthessem, melyik kevésbé problémás betegeim kerüljenek át az új kollégához, nekifogtam tesztkérdéseket írni, írtam egy 10 tételből álló azonnal elintézendő listát aminek lassan neki kellene fogni.
... kikapcsolódásként többször ránéztem a kedvenc blogokra és bár elhatároztam, hogy ma végre én is hosszú és vidám bejegyzést írok, de mire megnyitottam a blogomat, már csak ez futotta belőle...

... mostanában valahogy nem megy az írás (pedig amúgy összességében nincs okom panaszra, lehet, hogy ez a köztes állapot kergeti el az ihletet).

megszokásból...

... minden reggel átteszem a karkötőt a másik kezemre, mert hát nem létezik, hogy valami ki ne csúszott volna a szájamon - még ha konkrétumra nem is emlékszem... :) de azért igyekszem oda is figyelni a feladatra...

... most, hogy egy hónapig úgy jött ki a lépés, hogy végül nem ügyeltem, igencsak rosszul esett két ügyelet egymásután, de legalább kipróbáltam alvás szempontjából is az új szobámat. Bevált. Ha nyugis az éjszaka, a nővérek ajtócsapkodása helyett végre fél órával később (6 előtt pár perccel), az udvaron átcibált szekerek nyikorgására ébredhetek. Minden perc számít, így ezért is hálás vagyok. :)

ördögi kör

... a millió gondozott problémás betegem krónikus halogatásom miatt annyira elhavazódtam, hogy a halogatás leküzdéséről szóló könyv elolvasását is folyamatosan csak halogatom, hogy időt spóroljak és kicsit felzárkózhassak a feladataimmal...

Újrakezdés...

... Most nem lesz egyhamar szabadság, ami miatt könnyedén teljesíthetném a 21 panaszmentes nap egyhuzamban kihívást...

Az eddigiek alapján nem látok túl sok esélyt arra, hogy még idén összejöjjön...

A tavasz hírnöke (ha megéri... :) )

mindig azt hiszem...

... hogy következő héten sokkal több mindenre lesz időm: kartonokat nézegetni, emberekkel találkozni, magánélni, túrázni, olvasni, továbbképződni...

... de aztán rájövök, hogy ez megint nem az a hét és megint a tűzoltás van soron, azaz az arcomba csapó lejáró határidejű feladatok lehetőség szerinti gyors (és emiatt nem annyira minőségi) megoldása...

... a rengeteg segítség felajánlás pedig hirtelen köddé foszlik, amikor a konkrét feladatot kell megoldani.

... bár kezdem megtanulni azt is, hogy nemet mondjak, ezt még nem akarják elhinni nekem és mindig futnak még néhány fárasztó és lelkiismeretfurdalást generáló kört, mielőtt feladják.

... kérdés, hogy meddig lehet a jelenlegi helyzetet folytatni?

... és hogy tudnám kizökkenteni ebből az ördögi körből?