vasárnap, június 30, 2013

vicces...

mai email:

Kedves Cserebogi! jol lattam, hogy osszel Pragaban az elso europai akarmilyen kongresszuson eloadsz ebben az erdekes temaban? Udvozlettel, X.

valaszom:

Kedves X!
at tudnad nekem kuldeni az eloadas cimet es idopontjat, mert semmit nem tudok errol a dologrol es nem is szandekoztam elmenni arra a kongresszusra (szerk. megj. mar csak azert sem, mert a tema sem all tul kozel a szivemhez)...
--

Na hat azota varom a valaszt es remenykedem a tevedesben... amugy lesz egy pragai ut meg iden, de az tenylegesen az en teruletemrol szol. Oda is kellene valamit prezentalni, de azt is tervezem elsunnyogni. :-) igencsak sunnyogos hangulatba kerultem - kell a tuleleshez.

.....kezdek felni megnyitni a postaladamat - csak munka es reklam... olyan reg nem kaptam irodalmi hangvetelu levelet...

...

remélem még a parkolóban lesz az autóm, mire visszaérek, mert most hozom otthonról az amulettet, ami utazásaim során az őrangyalom mellett a védelmet biztosítsa... :-) ha még ott lesz, gyorsan le is fényképezem, mert nincs még róla fotóm.

péntek, június 28, 2013

még egyben...

... ugyanis sikerült kikászálódni Pestről és csak egyszer fullasztottam le a motort a délutáni csúcsforgalomban (soha többet Pest, vagy legalábbis egy jó darabig...), a maradék 200 km már szinte játszi könnyedséggel ment (bár az elején a millió körforgalom még idegesített, a végén már inkább csak bosszantott) - bár ez volt eddigi életem leghosszabb egyben levezetett szakasza - hiába na, tényleg nincs rutinom a vezetésben, és ez tényleg csak rajtam múlt.

Utána megvolt az első munkába menet és munkából hazajövet is, és mostmár tudom, hogy ha sípol az autó és egy piros felkijáltójel társul hozzá a műszerfalon, azért nézzem meg a kéziféket is, mert elképzelhető, hogy megint elfelejtettem leengedni... :) erre valahogy már nem emlékeztem a pár száz évvel ezelőtti sofőrsuliból, ahol amúgy sem működött semmi a műszerfalon, tehát olyan nagyon nem is emlékezhetek rá...
... na de apránként összemelegedünk az autóval és egyébként tényleg gyorsan megkedveltem és lassan már arra megy, amerre én szeretném... :) Hihetetlen, hogy 10 perc alatt is el lehet jutni a munkahelyemig, ha nem a buszok csatlakozására kell várni...

A parkolástól még tartok, két autó közé csak végső esetben, inkább gyalogolok a kicsit messzebb levő nagy parkolóig, ahol simán találok szabad helyet úgy, hogy közel távol nem áll más... De persze az optimizmusom azt mondatja vele, hogy a gyakorlat majd ezt is hozza magával.

Ma pedig hazaröpítettek két részletben (vagyis én egyben maradtam, csak autót váltottam egy idő után - egyik sem a sajátom volt, ekkora útra egyelőre nem merészkedek, talán félév/év múlva). Bámulatosan gyorsan eltelt a nap, most pedig végre ismét a saját ágyamban alhatok és holnap ráérek 8-kor felkelni. :)

szerda, június 26, 2013

vonat, de utána már nem...

... tegnap lejárt a buszbérletem és már nem vásároltam újat, mert már úton is vagyok elhozni az autót Pestről. Holnap reggel már azzal megyek dolgozni, ha az Égiek is úgy akarják és épségben megérkezem vele.

... olvasgatom a közlekedési szabályzatot, nézegetem a térképet és bizakodom. Ha Pestről sikerül kikeveredni, akkor ma igazi hőstettet viszek véghez - természetesen magamhoz képest, mert hát van aki így éli mindennapjait... ami számomra kész csoda. :)

szorítsatok.

vasárnap, június 23, 2013

új családtag :)

... azt nem is meséltem, hogy jövő héten újabb kütyüvel bővülök, ezúttal kicsit nagyobbacskával, mert életem első saját (használt) autóját fogom megvenni.

... nagyon várom, bár egy kicsit félek (a szüleim szegények annál jobban), rég volt, hogy vezettem, akkor sem sokat huzamosabban. Na de majd most is úgy lesz, mint Amerikában - nem volt választás, vezetni kellett a 38 fokban, légkondi nélkül, kereszthuzat nélkül - mert nem lehetett lehúzni a hátsó ablakokat - mindezt a sivatag közepén, lyukas hűtővizes tartállyal - és egyszer aztán a fék is elszállt. Ennél azért sokkal rosszabb most sem lehet a helyzet - legalábbis nagyon remélem. :) Bár tény, hogy ott szélesek voltak az utak, minden kanyar derékszög és a parkolóhely másfélszerese volt legalább az ittenieknek. Hajaj...

Azért döntöttem (részben) a vásárlás mellett, mert addig variálták a buszmenetrendeket, hogy reggel kb 10 perccel megyek többet munkába, délután 20 perccel, és ha ez hozzáadódik az amúgy is 30-35 perchez, akko már kicsit sok az utazából. A hétvégékről nem is beszélve... és hát egyébként is ugye megígértem magamnak, ha meglesz az ösztöndíj, meg ilyen és egyéb hasonló apró fogadalmak.

Úgyhogy szerdától autós könyveket bújok és a várost is közlekedési táblákkal együtt nézem...

Izgalmas napok/hetek jönnek. :)

És persze majd keresztelő is lesz megint... :)

jöjjön már végre el..

... az a lehűlés.

... vagy legalább váljanak ketté a dobozok az erkélyen, mint anno Mózesnek a Vörös tenger, hogy férjek oda a ventillátoromhoz....

szombat, június 22, 2013

... egy ártatlan zsálya...

... halála szárad a lelkemen... pedig azt mondták, hogy minden körülményt jól eltűr, igazi túlélőnövény...

... mindent... kivéve engem...
... lelke már valahol a két piros néhai begóniámmal egy mezőn ring a hűsítő szélben...

Mi pedig ismét hármasban maradtunk: a napelemes bólogató virágom, a szárított csokor, amit egy idős nénitől vettem a piacon, és én...

Egykedvűen kókadozunk ebben a nagymelegben...

csütörtök, június 20, 2013

megszületett...

... a tudományos blogom is, és bizony össze kell kapjam magam, mert havonta egy értelmes bejegyzést kell majd írjak bele. Még szerencse, hogy itt ez nem követelmény, ezért is maradhatott fenn ez a blog ilyen sokáig... ;)

.. ezt a bejegyzést részben azért is írtam, mert anyu mindig elborzad, amikor a blogomat megnyitva még mindig a 3 hetes ropogós malac lába köszön vissza rá, amit nem is olyan rég vacsoráztam... :) Most már lehet gyönyörködni ebben a bejegyzésben... ;)

péntek, június 14, 2013

szerda, június 12, 2013

Madrid

... a szálloda nevét képtelen vagyok megjegyezni. :)




És a ma esti vacsorám - előtte:


utána... :)

kedd, június 11, 2013

Pillanatok 4.

... ma megsúgta az egyik nővér a viziten, hogy az egyik beteg, akit múlt héten láttam konzíliumban, és most felvettük osztályra, már kérdezősködött utánam, hogy hol van Cserebogár doktornő, aki a világon a legkedvesebb doktor... :)

... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?

... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).

... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...

Egyre nő a szurkolótábor.

varázslat

... tényleg működik ez az optimista izémizé, elnyertem az ösztöndíjat. :D Nem jelent amúgy mást, mint tenni azt, amit eddig is, csak eddig ingyen, most pedig kapok érte pénzt is. Persze szabadidőt nem adnak hozzá, azt még mindig a magánéletemből kell kigazdálkodni. És kell tudományos blogot (is) írjak, szerencsére nem túl gyakran, de lehet, hogy a csereblogom fogja emiatt a rövidebbet húzni. Ezt még meglátjuk.

A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.

Reszkessetek.

vasárnap, június 09, 2013

szurkolótábor

... ügyeletben három személyemmel kapcsolatos pozitív visszajelzést is kaptam vizit során (már csak ezért is megéri vizitelni, időnként erősíti az ember önbizalmát):
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.

... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...

... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.

ügyelet után...


időnként meghallgatom ezt a Blank And Jones számot, hogy ismét megtaláljam magam... ez, egy hosszú forró zuhany, na meg némi alvás (és félóra nyafogás szeretteimnek) elég szokott lenni, hogy legyen energiám másnap reggel is felkelni és dolgozni indulni.

szombat, június 08, 2013

csöppet szégyen

... de addig mind halasztgattam és írogattam az egyik cikk bírálatát, hogy szegény folyóiratnál nem győzték kivárni és meghozták nélkülem a döntést. Egyébként jól tették (bár nem tudom, végül milyen döntés született), mert úgyis elvágtam volna a cikket.
Elég érdekes látni, hogy Japánban ugyanazt a nagyon drága gyógyszert (és a nagyon drága alatt nyugodtan elereszthetitek fantáziátokat) különösebb megindoklás nélkül odaadják a betegeknek, amit itt különféle beavatkozásokat követően, ha a beteg már nagyon-nagyon rosszul van (na nem a beavatkozástól, hanem a betegségtől), akkor lehet csak felírni neki kedvezményesen. Gyanítom, hogy otthon még rosszabb a helyzet és talán még nem is elérhető- amennyi mizéria van mostanában az ennél jóval olcsóbb gyógyszerekkel kapcsolatban is, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy egyhamar felkerül a támogatott gyógyszerek listájára...

... na szóval megint a halogatásom győzedelmeskedett (valahogy az osztályos munka mellett eltörpült a bírálat fontossága, főleg, hogy nem is olyan folyóiratról van szó, amit olvasok), remélhetőleg nem kapok több ilyen felkérést, vagy ha véletlenül mégis, akkor a jó gombot nyomom meg, azaz köszi de nem érek rá.

Erről egyik kollégám szokta mondani, hogy csak ki kell várni türelmesen, és a problémák nagy része előbb utóbb magától megoldódik... hát nem?

tűkön ülök...

... és nem azért, mert annyira fakír vagyok, hanem mert tegnap döntöttek (elvileg a köremail alapján) egy ösztöndíjról, amit megpályáztam (és rajtam kívül még kb 2-3000 ember), és amit ha elnyerek, akkor vennék magamnak egy használt autót... hogy ne kelljen vasárnap reggel ügyelet után a buszokra várni, csatlakozások közben 10-15 percig álmos szemekkel magam elé bámulni...

... igaz, hogy minimális az esély, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni és azt tervezgetni, hogy mi mindent veszek belőle, mert az utóbbi idő negatív gondolatai mind valóra váltak, most ezért megpróbálom az ellenkezőjét. :)

csütörtök, június 06, 2013

Uj szabalyok

1. Nem viszek haza osztalyos munkat.
2. Tobbet nem beszelek a napi szakmai dolgokrol masoknak -csak kizarolag mas tarsalgasi temakat hozok fel.
3. Nem panaszkodok, csak csendben szemlelodok. A dolgok a csendben is alakulnak.

szerda, június 05, 2013

egy korszak vége

... többet nem bújhatok a kifogás mögé, hogy még nem jött meg az igazolás a szakvizsgámról, úgyhogy még nem is számítok igazából annak... kerek 4 hétbe telt, de ma délután ott volt a postaládámban a sárga papiros... próbálok arra gondolni, hogy emiatt a papír miatt iratkoztam be az egyetemre ezelőtt egy-ké-há évvel és végre elértem a célomat. Csak azt nem gondoltam akkoriban végig, hogy mi is jön a cél után...

... jövő héten egy kicsit Madridba utazom fejtágításra. Ha kialszom végre magam ott, biztos megint optimistán látom majd a jövőt, és talán mégsem megyek el jegyszedőnek egy színházba (mai kedvenc munkahely). :)

kedd, június 04, 2013

vizes

... svédországi, norvégiai vagy dániai állásajánlat közül választhatnék egy ma kapott email alapján. Annyira nem villanyozott fel a gondolat, de megnyugtató a tudat, hogy gyorsan kerülhet B, C és D terv is, ha végül mégis úgy döntök, hogy ez a mély víz nekem túl hideg.

szombat, június 01, 2013

megújulás

Sz. szerint kétévente meg kell újítani egy termék arculatát. Úgyhogy most akkor újítok egyet a blog kinézetén, és amint sikerül megbékélnem a jelenlegi állaptommal, amit egyelőre nagyon utálok, remélhetőleg a tartalom is változni fog, több optimizmus és kevesebb panaszkodás fogja jellemezni...

ez utóbbi lehet, hogy eltart még egy darabig, mert egyelőre úgy érzem, hogy egy nagy fekete felhő van a fejem fölött, amiből csak rám zuhog az eső, és naponta egy-két villám is belémcsap...

a főnököm szerint amióta szakorvos lettem, elvesztettem a humorérzékemet... igaza lehet, mert ezt én cseppet sem tartottam viccesnek. kezdek azon mélázgatni, hogy ha ismét meg akarom találni a humorérzékemet, lehet, a blog kinézetének változtatásán kívül még egyéb területen is változtatnom kell...