megnyugvás

le van írva feketén fehéren, hogy a gyógyszer, amit szedek, depressziót okozhat. Pedig már attól kezdtem félni, hogy ez már a kiégés, vagy a túl hosszú esős évszak vagy ami a legrosszabb, idiopátiás (azaz nem magyarázható más okkal, csak úgy lesz és marad)...
Ugyanakkor ezek szerint a csokievés kifejezetten orvosi javallat nálam közismert antidepresszív hatása miatt, és a súlynövekedést amúgyis a gyógyszer okozza (szintén gyógyszer leiratból származó információ), a csoki ebben teljesen ártatlan... :-) hip hip. :-)

az a bizonyos látszat...

Ma korábban elszabadultam a munkából, mert kisfőnököm épp szabadnapot vett ki és bár délután meg is beszéltem vele a mai vizsgálati eredményeket, az új betegeket és kétszer viziteltem, még így is időben végeztem. Így hát elhatároztam, hogy a leendő squash oktatásra és wellness hétvégére tekintettel vásárolok magamnak valami márkásabb sportcipőt, amit aztán évekig nyűhetek (és talán végre akkor a zumbánál sem lehet kifogás, hogy nincs hozzá megfelelő lábbeli és ezért nem csatlakozhatok...). Legutóbb még anyuéktól kaptam egy nagyon jó cipőt egy közös kalandozásunk során, de hát kb. 3 év után feladta, ami azért elég szép teljesítmény tőle.

Tudni kell rólam, hogy elektronikus kütyüre szívesen költök, és abból is inkább a márkásat választom, hogy sokáig elkísérjen kalandozásaim során, na de ugyanez pont nem igaz a ruházatomra, arra például rendszerint sajnálom a pénzt (és ezért szegény szüleim azok, akik bármikor meglátnak, ruhákat vásárolnak nekem, amiket persze én gyakran sajnálok felhúzni, hogy nehogy tönkremenjenek, kímélni kell őket, jó lesz a megszokott farmer/pufi kabát, mert a hátizsákjaim úgyis mindig halálos csapást jelentenek a kabátok derékrészére). Ma is valami hasonló kombinációban mentem, a hét éve Amerikában vásárolt bársonynadrágomban, illetve egy sima fekete 2000 forintos kabátban, amit tényleg a hátizsák miatt vásároltam, hogy ne tegye tönkre a drágább posztókat (amiket szintén a szüleimtől kaptam :) ). Elkísért az egyik kolléganő-barátnőm is, aki viszont tényleg ad a külsejére, naponta minimum egy órát készülődik reggelente, és épp az akciósan csak 20.000 forintos kabátját viselte, valamint a védjegyévé vált csizma-szoknya kombinációt.

A nézelődéseink során bekeveredtünk a hivatalos Nájki és Adeedasz üzletbe (csak hogy ez itt ne a reklám helye legyen) és eléggé gyanakodva néztek rám, hogy tényleg akarok-e cipőt próbálni és amikor megláttam álmaim cipőjét és kértem mindkettőt, hogy felpróbáljam, akkor elég szkeptikus arckifejezéssel fordult el a hölgy megkeresni a kirakott párját. Amerika óta nem láttam 38.5-es cipőt, ami pont az én méretem, kényelmes is volt és le is volt árazva (mondjuk még így is ötjegyű számjegybe került), úgyhogy kézenfekvő volt, hogy meg is veszem. Kártyával akartam fizetni, mire kiderült, hogy "épp lerobbant a gépük, úgyhogy nagyon sajnálják, de csak készpénzzel lehet fizetni", ami miatt persze akkor szóltam, hogy veszek ki a kártyámról és pár perc múlva visszajövök. Ez egyébként szerintem elég fura, hogy egy ilyen márkás dolgokat áruló üzletben, ahol nem két forintba kerül a cipő, bankkártyával nem is lehet fizetni...

Azt a meglepetést az arcukon, amikor visszamentem a pénzzel, nehéz lett volna nem észrevenni... és azt az óvatos körülírást, ahogyan megfogalmazták, hogy ha kérek reklámszatyrot, az még plussz 40 forintba fog kerülni, egyhamar nem fogom elfelejteni...

A csattanó egyébként, hogy amennyiért a cipőt vettem, annyi pénz van még hónap végéig a barátnőm bankszámláján... de hát ugye mindenki másképp csinálja, más a fontossági sorrend...

Egyébként pedig itt a mese vége.

évek

... ma az egyik kolléga megjegyezte egy beteghez fűzött (szakmai) megjegyzésem alapján, hogy pont úgy beszélek, mint a Nagyfőnök. Valószínűleg nem klasszikus értelemben vett bóknak szánta, de én akkor sem haragudtam meg érte, hisz annyira nem érzem bántónak, ha egy szakmailag nemzetközi szinten elismert emberhez hasonlítanak. :)
Legalább nem repültek el teljesen nyomtalanul az utóbbi évek...

Amúgy már húzogatom a napokat, ameddig végre ismét hazamehetek és szüleim oltalmazó szeretete (és nem utolsó sorban az anyai konyhai remekművek mellett) végre nekifoghatok készülni a szakvizsgára, távol a munkahely zajától, további 7 ügyeleten túl - ugyanis lassan elfogynak a kollégák, ki ezért, ki azért, és márciustól már 6 ügyelet jut kiskobakonként. Remélem azért nem rángatnak vissza, ha áprilisban már a nagykobakokra is 4 ügyelet jutna és emiatt bárkinek is eszébe jutna tiltakozni.

mondatelemzés... :)

... ma sikerült a saját bőrömön kipróbálni milyen az, amikor valaki vizet prédikál és bort iszik. Miután megittam az utolsó csepp ásványvizet, ami itthon volt, és még mindig csak fél liter bevitt folyadéknál jártam, gondoltam iszom egy kis bort, amit tegnap kaptam ajándékba barátaimtól, biztos nem túl erős és egyébként is bírom én az alkoholt (vagy legalábbis úgy emlékszem) és hát a szőlőlé is már csak folyadék lényegében (a hivatalos elmélet persze nem így szól... ;) ). Fél bögre után már kíváncsi lettem, hogy vajon a főnököm hogyan értelmez egy, a volt főnöktől kapott emailt (amit már a borivás előtt sem értettem), így hát írtam neki egy levelet, és csak amikor már elküldtem, akkor vettem észre, hogy rossz helyre írtam a kísérőszöveget és lehet, hogy nem lesz kedve végigolvasni az egészet, ameddig eljut a kérdésemig... 

... ezután gyorsan ittam egy kávét, hogy ha esetleg telefonon keresne a válasszal, ne legyen gyanús a viselkedésem, és azóta már csak tejet és teát merek inni, mert úgy látszik, hogy még az itthoni munka sem egyeztethető össze a vízkőmentes szőlőalapú folyadékbevitellel.

A kupac

... na mostmár szorongok....

 

 

tévészünet n+1

... került ismételten bevezetésre ma reggeltől, mert mostanában megint nem vagyok lelkileg elég erős leküzdeni a kísértést, hogy itthon a tanulás/munka helyett inkább a készüléket bámuljam... látszik, hogy még nem szedtem össze egy kupacba a könyveket, amiket a szakvizsgára át kellene tanulmányozzak és nem fogom fel még, mekkora is a vész, ami közeleg... ebben az is ludas lehet, hogy az összes munkatárs le akar beszélni a tanulásról, hogy úgyis tudok már mindent, de ők nem ismerik azokat a nagy hófehér és piszkosfehér foltokat a tudásomban, amik több kötetet is kitesznek és azért jó lenne egyszer már megpróbálni egy kis megnyugtatóbb színárnyalatot adni ezeknek is (már csak a betegek érdekében is, nem beszélve a saját lelki megnyugvásomról...).

... azért egy híradót engedélyezek magamnak naponta, hogy azért ne szakadjak el teljesen a külvilágtól.

időutazás...

... a közel- és régmúltba...

... amúgy fejfájós vagyok, morgok, panaszkodok, valamint a következő pszichiátriai konzíliumot már nem a betegeknek, hanem saját magamnak szervezem, ha egyszer végre nem lesz már igazi tavasz vagy igazi tél...

... ez a poshadt szürkeség már az agyamra megy.

nem is olyan egyszerű...

... angolóra időpontot egyeztetni magántanárral, és elhitetni, hogy nem azért nem jó a következő két péntek, mert már egyből lógni akarok, hanem azért, mert egyszer ügyelek, egyszer pedig elutazom - egy hétvégi lazításra, amit nagyjából az utolsó nyugodt hétvégének szánok a szakvizsga előtti nagy hajrában...

... most azon izgulok, hogy azért fogad-e ilyen indítással...

... mert Kolozsváron megint feltámadt az igény, hogy a beszédkészségemen még csiszoljak, hogy végre ne legyen olyan hasi-aorta-pulzálós-szívdobogtató, ha több ember előtt kell angolul beszélnem/előadnom...

... és ezúttal végre tenni is szeretnék valamit ennek érdekében.

terülj terülj asztalkám + székecském :)

mostmár csak a munkakedv kell megjöjjön, egyébként minden körülmény adott... kár, hogy az új asztalhoz vásárolt új forgószék annyira kényelmes, hogy azonnal elálmosodok, amint beleülök...

nem is értem...

ma egész nap próbáltam valaki munkatársat találni, aki eljönne velem koncertre ma este a Kodály-központba, ingyen és bérmentve...

4 darab nem és ugyanennyi homályos magyarázkodás után feladtam, jobb lesz nekem egyedül...

apunak...

.. aki nem tudja megnyitni a linket, amit küldtem... és annak a néhány embernek, akik még fogják a kezem... :)