csütörtök, január 31, 2013

nagy kolozsvári hotel... :)

Összességében a szoba jó volt, leszámítva azt, hogy 1 napig nem működött a fűtés, hiába reklamáltunk (ezen azért még dolgozniuk kell, mert a külföldiek ezt nehezebben tolerálják, mint mi, akik már ahhoz vagyunk szokva, hogy semmin se lepődjünk meg és éljünk mindent túl). Olyan hideg volt, hogy a tusfürdő beledermedt a dobozba és sehogy sem tudtam kiimádkozni onnan - csak másnap, a 30 fokos ellenmelegben kezdett el csepegni... :)
Az ételek szintén jók voltak, néhány apróságtól eltekintve (pl. az, hogy a lisztérzékenységben szenvedő kollégák számára csak paradicsomot tettek ki - egyet-egyet fejenként - úgy látszik, a googlet nem kapcsolták be, hogy megfejtsék a talányt, mi mindent ehet egy coeliákiás emberke).
A konferencia teremben igazi giccses tükör volt - egyből két darab is, és amikor bekapcsolt a légkondi, az előadó hangját már nemigen lehetett hallani...
Minden előadó kapott egy kis kézzel festett aranyozott ikont...
Na DE:
A szobában volt ingyen net. :D
és
A hallban szintén volt ingyen net. :D
(kár, hogy nekem nemigen maradt időm ezeknek tiszta szívből örülni is, mert az eredeti 1 előadásból 2 lett egy vacsora leforgása alatt).
Szóval a szálloda 4 csillag helyett szerintem csak 3 csillagocska volt.
VISZONT
Találkoztam néhány régi ismerőssel, Firenzéből, Belgrádból, és 1-2 új ismeretségre is szert tettem.
És ami a legcsodálatosabb volt, a 15 centis hóban sétálni a szépen rendbehozott parkban este, beszívni a friss otthoni levegőt, forrócsokizni tesóékkal egy kellemes helyen, jó zenével a háttérben, találkozni apuval, tesóéknál együtt ebédelni, és végre ismét otthon érezni magam.
 



 
 
 

kedd, január 22, 2013

a nemzetközi összefogás jegyében...

... teljes a kavarodás... még szerencse, hogy létezik az internet, és itthon is, és vannak interneten elérhető folyóiratok (bár sajnos sok a fizetős, de hála a vpn-nek és az open accessnek, a maradék pedig fújja fel)...

... és igenis tovább bírtam az emailezgetést, mint német sorstársam, ezek szerint motiváltabb vagyok (vagy csak jobban szorongok az előadás miatt a németek, beneluxok, skandinávok, nem beszélve az angol anyanyelvűek mellett oly elszomorítóan eltörpülő angol nyelvtudásom miatt)...

... ilyenkor mindig elhatározom, hogy beiratkozom egy angol nyelvtanfolyamra, aztán a következő konferenciáig megint feledésbe merül, hogy aztán újult erővel marcangoljon a kisebbségi komplexus...

... és hiába állítólag az akcentust Amerikában nagyon szexinek tartják, engem ez kollégák között annyira nem motivál... sőt... és még a helyszín sem Amerika ...

hétfő, január 21, 2013

?

... vajon mennyi az esélye, hogy ha most kicsit korábban lefekszem, akkor holnap reggel sikerül korábban felkelnem és kicsit olvasgatnom, mielőtt belevetném magam az osztályos munkába... túl nagy biztos nem lehet, mert az utóbbi 10-15 évben a hasonló terveim rendre kudarcba fulladtak...

... kipróbálom, hogy ha a konyhába a kávéfőző mellé teszem a vekkert, mi történik... bár gyanítom, hogy reggel meg fogom utálni a konyhát, kávéfőzőt és a kerregő ketyerét is néhány pillanat alatt... és utána édesdeden visszabújok kedvenc párnámhoz a kedvenc paplanom alatt...

PS: ha dolgozni kellene, mindig eszembe jut a blogírás... ez a bejegyzés is pótcselekvéseim széles tárházát gyarapítja...

vasárnap, január 20, 2013

grrr...

... döbbenet, hogy az elbírált cikk írói, akik történetesen spanyolok, olyan nagyképűen írogatják a dolgokat, mintha ők sz@rták kotlották volna ki magukból a spanyolviaszt, pedig dehogy... és ha mégis volt hozzá anno némi közük, akkor sem jogosítja fel erre a hangnemre... és még meg sem mondhatom nekik durván, csak egészen finoman...


szombat, január 19, 2013

2 fantasztikus musical dal

... kicsit lazítok a cikk bírálat előkészítése közben (egyelőre csak olvasom a cikket, holnap fogom - 1 nap késéssel - elküldeni a bírálatomat, de többet nem fogok ilyen témakört elvállalni, mert több szenvedés, mint amennyi élvezet.... jóval több.... )

Mozart! Árnyékdal

Elisabeth: Útvesztő minden út (aki nem ismeri a musicalt, annak nem árulom el, hogy melyik szereplő énekli, nehogy aggódni kezdjenek értem...)

szerda, január 16, 2013

gondolatok - munka helyett... :)

(Alaphelyzet: a reménytelenek nyugalmával feltérképezve a feladatos-határidős listámat, bemutató gyártás helyett...)

Többször hallottam már azt az igen bölcs mondást, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Arról azonban nem szól a fáma, hogy ehhez hogyan tanuljunk meg nemet mondani feletteseinknek, kollégáinknak, időnként hozzánk futkorászó tanácstalan(abb) fiatalabb munkatársainknak és a belső késztetésnek, hogy valamilyen szinten mindenki elvárásainak (saját magunkénak is) megfeleljünk és ne gyűjtsünk még több ellenséget, de talán néhány pirospontot, amit szükség esetén az ember beválthat egy kis szívességre...

... és bár elvileg én kellene tanítsam az utánam következő kutatópalántának (fentről érkező utasításra), hogy hogyan mondjon nemet, hogy ne vállalja túl magát, egyelőre úgy érzem, hogy magam sem uralom teljes mértékben a technikát, tehát jó lesz utánanézni és gyakorolni... mert már nagyon gyűlnek a nem kért, de több irányból bőkezűen osztott feladatok...

kedd, január 15, 2013

tv stop

... holnaptól 2 héten keresztül nincs tévézés, vagy irgum meg burgum (de leginkább csak reménytelen elhavazódás, határidőből kicsúszás és szakmai leégés).

... csak azért írtam le, mert a ki nem mondott/le nem írt gondolataim olyan gyorsan köddé válnak és elillannak...

igaz történet az életről

hétfő, január 14, 2013

hajajaj

... amint közeledik a szakvizsga, egyre jobban elbizonytalanodok, hogy fogok-e szeretni/tudni szakrendelni a folyamatosan csapongó agyammal, a szétszórtságommal, és a tudattal, hogy minden belépő betegnél elindul a stopper, max. 15 perctől számol vissza (vagy számolnak a folyósón a többi betegek) és nincs annyi idő kikérdezni és megemészteni a dolgokat, viszont a felelősség már egyesegyedül csak engem terhel...

... egyre csábítóbbank tűnik egy könyvtárban vagy cipőboltban dolgozni (ez utóbbival már van tapasztalatom is, tehát nem a levegőbe beszélek...), keresgélni a könyveket/cipőket, munkaidő végén másnapig letenni a munkával kapcsolatos gondolatokat (nem töprengeni azon, hogy vajon mitől... és meddig... és mivel lehetne azt mihamarabb megszűntetni ... és nem néztem-e el valamit)...

... ma már megsúgták, hogy az egyik beteget a Főnököm (van most ugye "főnököm" és "Főnököm" is) hivatalosan hozzám rendelte vissza, tehát sajnos már számolnak velem és kezdik betáblázni a maradék életemet (is).

... ha valakinek esetleg eszébe jutna megkérdezni az én kívánságomat is: én az egészséges kontroll személyeket szeretném gyógyítani!

szerda, január 02, 2013

amint...

... időnként számomra is nyilvánvalóvá válik, hogy elment a kedvem a blogírástól és elszállt az ihlet, és ezt publikálom is, rendszerint néhány nap múlva ismét késztetést érzek arra, hogy szösszenjek valamit...

... úgyhogy akkor most megint nyilvánosan beismerem a múzsátlanságomat, és várom, hogy hasson a varázslat...

... addig is szeretetben, örömökben és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindannyiunknak!

... és természetesen az egészségről se feledkezzek meg... :)